Pain of Salvation – A38 – 2007-02-22

A svéd PoS szinte hazajár Bp-re, s ezt érezni lehetett a hajón. Teltházas és mégis családias összejövetel volt a csütörtök esti koncert. Élőben eddig valahogy elkerültük egymást, de az új lemez, annyira jól sikerült, hogy mindenképp látnom/hallanom kellett Őket. Köszönet Mindenkinek, aki lehetővé tette!

A banda vezéregyénisége, szellemi atyja, Daniel Gildenlöw barátságos frontember, bár néha úgy vicsorgott, üvöltött, hogy egy-két extrémnek mondott banda énekese megirigyelte volna. Vitte a hátán a produkciót, de a teljes tagságon látszott, hogy boldogok, hogy ismét élőben nyomhatják. Számomra az egyik nagy meglepetést nyújtotta, hogy valamennyi tag (még a frissen verbuvált basszer is) kivette a részét a vokáltémákból, Johan (a másik gitáros csóka) pedig sok énektémát magára vállalt. Hozták is a lemezek színvonalát.

A buli hangzását csak dícsérni tudom, bár voltak itt-ott hiányosságok, végeredményben az egyik legjobb hangzású koncertet hallottam.

A közel két órás bulin a Scarsickről öt nótát is hallhattunk, bár a Spitfall-t személy szerint hiányoltam. Ezzel a véleménnyel nem voltam egyedül. A Disco Queen-t pedig olyan ováció fogadta, hogy aki esetleg tartott attól, hogy a rajongók majd fanyalognak miatta, megnyugodhatott.
A korábbi lemezek sem merültek feledésbe, néhány nóta erejéig előkerültek, azonban így utólag furcsa, hogy a Be-t csupán egy dal erejéig idézték meg, de ezen kár filozofálni. Hisz ez a Scarsick lemezbemutató turnéja, vagy mi! Még a Leonard Cohen feldolgozás sem lógott ki nagyon a képből, bár a Halleluja először némi értetlenséget váltott ki a hallgatóságból, de aztán ez is működött. A cimborám szavaival, kicsit „hitgyülis” volt a kép.

A ráadásban volt még:
    Hallelujah (a Leonard Cohen nóta feldolgozása)
    Cribcaged (Scarsick)
    Used (The Perfect Element Part I)

A koncert után a kitartóak még találkozhattak a zenekarral, volt fotózás, dedikálás. 
Sőt csináltak képet az ottmaradt rajongókkal amit, ha minden jól megy a zenekari weblapon is láthattok.
 

Köszönet a koncertért a www.livesound.hu -nak.

Hexvessel Hexvessel
április 24.