Egy héten belül már a harmadik koncertre sikerült eljutnom. Szerencsére az aktuális flúg bulinak a biatorbágyi vörös Pince adott otthont. Mivel már jó rég futottunk össze a srácokkal élőben nem nagyon volt kérdéses, hogy ott leszek-e.
A koncertet a Direkt! zenekar nyitotta, akiket egyszer már sikerült elcsípnem, majdnem pontosan egy éve futottunk össze, igaz egy nem túl jó megszólalású helyen. Nos a hangzással most nem igazán volt gond, inkább az érdeklődés hiánya volt a jellemő. Pedig ezzel a kissé alter ízű modern rockkal lehetne mit kezdeni. Elsősorban az énekes Amangra kapja fel a fejét az ember, hisz ha nem látnám akár azt is hihetném, hogy Kowalsky-t hallom. Engem legalábbis nagyon emlékeztet a hangja Kowára. Persze az énekstílus más, viszont a szövegek megintcsak hasonlóan ködösek.
A banda két gitár – basszus – dob felállású hangszeresei sem szabad kifelejteni. Mindegyikőjük ura a hangszerének, a dalírás is megy, talán kicsit jobban rájuk kell hangolódni, s akkor jobban működött volna nálam is a zenéjük.

 

A flúg fellépésének egyik apropója az volt, hogy a csapat szinte napra pontosan öt éve az ugyanitt megrendezésre került tehetségkutatón reinkarnálódott. A másik pedig, hogy ezt a bulit mintegy főpróbaként is fel lehetett fogni a most pénteki lemezbemutató előtt. A csapat ugyanis végre eljutott oda, hogy hamarosan kézben tarthatjuk az első nagylemezüket, aminek Elviszlek magammal a címe.
Nos, szerencsére jónéhányan összejöttünk erre a bulira, így egészen pofás koncert sikerült. Az elején ugyan kissé akadozva ment a gépezet, aminek én csak annyi okát találtam (bár lehet, hogy tévedek), hogy nem előre összeállított program szerint haladtunk. De így is valamennyi nóta – újabb, régi és feldolgozás – elhangzott, amitől egy flúg fellépés élményszámba megy.

 

Általában jellemző, hogy a saját számaikat különböző feldolgozásokkal egészítik ki. Nos, azt hiszem, hogy ezek nem éppen olyan nóták, amiket bárki, aki először találkozik a zenekarral várna. Hiszen sem a Stone Temple Pilots Plush-ja, de még talán a Faith No More féle Digging the Grave sem az a dal, amit manapság divatosnak lehetne mondani. Ugyanígy a Therapy? nótát is említhetném. És persze Black-Out dalok nélkül sem maradhattunk.
Ezen az estén nekem a Társas magány nótájuk dobbantotta meg leginkább a szívem, itt konkrétan hidegrázást is éreztem. De összességében jó hangulatú, mondhatni házibuli jellegű koncert volt.

 

A zárásként a dupla ráadásban elhangzott A csitári hegyek alatt Ignite-hoz közeli verziója is forró hangulatot teremtett, de a végső döfést a Rage Against The Machine Killing in the Name-je adta. Itt, Ádámnak sikerült eltépnie a basszusgitár húrját is.
Ha ezzel a beszámolóval felkeltettem az érdeklődéseteket, a srácok dec. 5-én a Diesel klubban tartják lemezbemutatójukat a Black-Out vendégeként.