Fú micsoda hétvége! Pénteken ’talicska, szombaton buli a Dürerben, vasárnap meg Riverside az A38-on… Még szerencse, hogy engem kizárólag a Riverside érdekelt, azonban még ezzel a pudingmetálos hozzáállással is sikerült lekésnünk a kezdést. Kedves koncerttársamnak sikerült meggyőzni affelől, hogy a buli este nyolckor kezdődik, így kocsikázással, parkolókereséssel, (és még Hajnit is megtaláltuk a Budafoki utcában), végül is leértünk negyed kilencre. A vastag pofánpörgés akkor következett be, mikor ráeszméltünk, hogy a szorgos kis road sereg nem felfelé, hanem lefelé pakolja a Deadwing felszerelését… Bocsi Anti, baromira ég a képemen a bőr, de lekéstük a bulit. Nagy bánatomban a pultnál be is neveztem egy korsó Staropramen sörre. Na most jött a második pofon. A korsó az ugyebár mire felértünk a fővárosba 5 deciliterről 4-re csökkent, viszont az a 4 deciliter 630 kemény magyar valutába került… Hatszázharminc!!!!! Na mindegy. Valószínűleg én élek biciklibelsőben és persze az is igaz, hogy „vidékrűl gyütt a párászt”, de akkor is nemááá!

 Mire kipuffogtam magam, a sört meg derekasan betermeltem, (mind a 4 decilitert) már Devon Graves igazgatta elektro-akusztikus gitárját a mikrofon előtt. Én a plakát alapján speciel arra számítottam, hogy Devon a főzenekar vendégeként majd valamelyik Riverside nótában tűnik fel, ne adj isten előkerül egy Psychotic Waltz, vagy Deadsoul Tribe nóta, de nem. Devon egymaga tolt egy kis zenei stand alone performanszot, általa is bevallottan rögtönzött számsorrenddel. Az a helyzet, hogy baromi jó volt a produkció, azonban ez a fajta előadásmód egyértelműen hatásosabb lett volna egy füstös klubban, kis fellépő dobogóval, asztalokkal, jófajta száraz vörösborral és székkel. Na mindegy, aki akarta, az fel tudta venni a fonalat és igazán izgalmas pillanatokat okoztak a kötelező Psychotic és Deadsoul számok mellett zsebből előrántott Elton John, Queen és Pink Floyd tételek is. Igazából az efféle Danny Cavanagh módszer akkor kel valóban életre, ha a művész tud valós kapcsolatot kialakítani a közönséggel, ami jelen előadásmódban a kötetlenséget, szertelenséget és sztorizgatást jelenti elsősorban. Szerencsére Devon a kicsit rozsdás kezdés után belelendült és sorjáztak a poénok, a sztorik és rögtönzött gegek. Furcsa volt először, de ezt már Danny Cavanagh estjeinél is megszokhattuk, hogy egy-egy jól lereagált baki, bilihang, elbaltázott kezdés, majd újrakezdés nem hogy rontana a produkción, hanem abszolúte előrelendíti a közönség és az előadó közti közvetlen kapcsolatot, megteremtve egy egészen különleges, bensőséges hangulatot, ami Devonnak abszolút összejött. (Az elbaltázott számkezdés és a megfelelő poénnal való feszültségoldás is) Remélem összefutok a művésszel egy önálló klubesten is.

 Viszonylag gyors átszerelés után be is robbant az est fénypontját jelentő lengyel prog.talentum a Riverside. Na most valami nagy okosságot kellene írnom mi? De csak nem jön össze. Tudjátok mi történt? Iszonyat profin, hiba nélkül, hihetetlenül jó hangzással pörgette le a csapat a programot. Mozgás viszonylag kevés volt a színpadon. Látványt igazából az egyes zenészek kezein való elmélázás jelentett, akik hihetetlen lazasággal, némi érezhető feszültséggel, urambocsá bátortalansággal de vérprofik módjára vezényelték le az estét. De hát a Riverside esetében nem is lehet szó színpadi ugri-bugriról, a dühöngőben kergebarmok módjára körbe-körbe rohangáló orrkarikás tinikről, vagy önszórakoztató bodysurfről. Igazából meglepett, mikor a ritmusos testlüktetésből, nagy vigyorral a számon kinyitottam a szemem, körbenéztem, és a közönség túlnyomó részének csukva van a szeme, száján vastag mosoly, testük ritmusosan lüketet… Hát igen, ilyen volt ez az este. Valami furcsa vibrálás volt a levegőben, áramlott a progresszív, inspiráló és pozitív energia, ami mindenkit eltöltött és valami közös eksztázisba vezetett. Számomra a buli közepén a Rapid Eye Movement blokk egy picit leülős volt, ami a kicsit leülős, nyugdíjas albumnak is köszönhető, amit a friss anyag számai azért bőven ellensúlyoztak. Én azt mondom, hogy ha egy ilyen energikus, lüktető anyaghoz, mint amilyen az Anno Domini HD, kellett egy lagymatag Rapid Eye Movement, akkor egye fene, túlélem, mert az Anno Domini számok messze nagyobb fordulaton pörögtek élőben is. Igazából a lelkes fél- és harmad ház nézősereget abszolút kielégítette a hallott, látott produkció, olyannyira, hogy a csapatnak kétszer is vissza kellett jönnie ráadást nyomni, ahol az instru tételek azért erősen megidézték az Ozric Tentacles zenei világát, némi elektro-drum’n’bass-prog.metal orgiát rögtönözve.

 Végül is cseppnyi hiányérzet nélkül, totálisan belelkesedve hagytuk el a hajót, majd hazacsónakáztunk Györbe… Biztos vagyok benne, hogy a „Metallicát látni kell”, a Dürerben meg „óccsó” volt a buli, de a lengyel prog. csapat estjét egyszerűen kihagyni vétek lett volna!