KMFDM
2010. június 23., A38
A 80-as évek elején alakult Sacha Konietzko második generációs lengyel emigráns tulajdonképpen egyszemélyes zenekara. Tagok folyamatosan cserélődnek, inkább egy projekt, ahol hasonló gondolkodású emberek alkotnak, ezzel is garantálva a megújulást és a sokszínűséget. A kezdetben csak egy kiállítás megnyitóra készült performansz mára 16 stúdióalbumot eredményezett. A hamburgi undergroundból Chicago-ba költözött a zenekar, ahol az európai ipari rock iránti érdeklődés újjáéledésének lehettek tanúi. Mára az ipari rock/metal egyik meghatározó zenéjének számít, olyan zenekarokhoz hasonlítva, mint a Skinny Puppy, Nine Inch Nails vagy a Ministry. A nagy nevek mellett azért kialakult egyedi stílusuk, melyben keverték az elektronikus effekteket, energikus dobgépeket a metalos gitártémákkal, férfi és női énekkel, néhol reggae, ska és disco hatásokkal színesítve. A 1995-ben kiadott Nihil, majd egy évvel később megjelent Xtort emelte a stílus csúcsára a zenekart. 1999-től egy ideig szüneteltek, majd újjáalakulva 2002-ben visszatértek. A dobgépet lecserélték igazi dobosra, de az ipari zörejek, a politikai témájú szövegek, a düh és az agresszió ugyanúgy megmaradt. A KMFDM mindenben kitart stílusa mellett, lemezeik jellegzetes plakátszerű borítóban jelennek meg. Nevük jelentését homály fedi, egyesek szerint Kein Mehrheit für die Mitleid albumcím rövidítése, a másik Konietzko egyik kijelentése: Kill Mother Fucking Depeche Mode.


Az A38-on általában pontos a kezdés, ezen az estén is így történt. Előzenekar nem volt, olyan fél kilenc körül felcsendült egy klasszikus keringő, amire bevonult a zenekar, majd el is kezdődött a másfél órán át tartó kőkemény zúzás. Sacha légiós megjelenése, Lucia démoni mozgása és dühös sikoltása, a dübörgő gitár és a sorozatlövésre emlékeztető dobtémák olyan bulit gerjesztettek, hogy a hajó is megmozdult közönség mozgására. A helyszín csak félig telt meg, és várhatóan inkább a goth/industriál keménymagból állt. A hangulat a tetőfokon volt, felszabadult az energia és mindenkit magával ragadott. A zenekar hozzáállása is szimpatikus, élvezték a fellépést, kétszer visszatapsoltatták magukat, majd ugyanarra a keringőre le is vonultak a színpadról. Még több ilyen energiabomba koncertet.

Ezeket a dalokat játszották: D.I.Y., Bait & Switch,Tohuvabohu, Son of A Gun, Hau Ruck, Looking For Strange, Potz Blitz, Attack/Reload, Saft und Kraft,Megalomaniac, Light, Free Your Hate, A Drug Against War, WIII, Adios, Godlike.

Szervező: Livesound.hu

KMFDM
Írta:
ragnes
2010. június 29., kedd, 10:19
Facebook:
Megosztás
Koncertek
Jucifer (USA), Our Existence is Punishment
május 20., 20:00,
Roham Kávézó
20th Anniversary World Tour 2012
május 27., 20:00,
PeCsa Music Club
Kyuss Lives!, Shapat Terror
május 29., 19:30,
Barba Negra Music Club
Everything Is Changing Tour
május 30., 19:00,
Club 202
XXV - 25th Anniversary Tour
június 6., 20:00,
A38 Hajó
Devildriver, Watch My Dying
június 7., 19:00,
Dürer Kert
továbbá
© 2001-2012 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.124 seconds to render