Beltinefest

Rendezvény neve: Betinefest
Időpont: 2011. április 15.
Helyszín: Blue Hell, 1036 Budapest, Fényes Adolf utca 28.

Mi az a Beltine?
A szó jelentése ragyogó tűz. Az ír nyelvben a május hónap neve, de egyben egy ősi időkből fennmaradt kelta ünnepé is. Nagy tüzeket gyújtottak május elsejét megelőző éjszakán, és azt körültáncolva ünnepelték a nyár kezdetét.

A négy állomásból álló turné, első helyszíne Budapest volt 2011. április 15-én, április 16-án Nyitra, április 29-én a Prága és végül április 30-án Brno.

Most voltam először a Kék Yukban, eddig sajnos nem volt rá lehetőségem, hogy megismerjem. Személy szerint nagyon tetszett, ami ott fogadott (belső része), kialakítás szempontjából, hangulat stb. Egy-két dolgot leszámítva, de majd a cikk végén erre is kitérek.

Az interneten azt lehetett olvasni, hogy 19:00-kor lesz a kezdés. 19:30 környékén a kapunyitás már meg is történt, ekkor még a létszám elég csekély volt, aki ez idő tájt bement, láthatta, hogy a hangolás még javában zajlik. Amikor beléptem, akkor épp a Niburta hangolt. (Nekik a koncertjük közben is akadt hangolási problémájuk.)

20:00-kor elkezdődött az első koncert! A színpadon a Žrec volt látható!
A műsorukban szerepeltek olyan részek, amelyek vidám hangulatot adtak, és táncra perdült az ember, de mellette a keményebb hangvétel és zúzósabb részek is megtalálhatóak voltak. Szerintem zseniális műsort adtak, egy valamit hiányoltam, hogy nem játszották ráadásként a Nokturnal MortumPerun’s Celestial Silver feldolgozásukat. Kíváncsi lettem volna, hogyan szól élőben az ő feldolgozásukkal. Szerintem hasonló lett volna ahhoz, amikor a Folkearth feldolgozta FalkenbachHeathenpride tételét. Sajnos Žrec-hez nem tudok setlist-et írni, csak néhány tételüket tudnám felsorolni, annak pedig nem sok értelmét látom. A többi zenekaroknál viszont tudok írni. Az este mindenki kb. 10-11 tételt játszott élőben.

Második fellépő a Cruadalach volt. Ahogy elnéztem ők mozgatták meg legjobban a közönséget. Énekesük fél másodpercre sem állt meg a műsoruk alatt. Amikor elkezdtek játszani, rögtön a színpad előtt elhelyezett akadályokra ugrott, és onnan adta a koncertet. Közben időnként a nézők közé ugrott le, és onnan folytatta a koncertet. Arra is volt példa (nem egyszer), hogy leugrott a színpadról, és pogózott. Próbált mindenkit megmozgatni, még azokat is, akik hátrébb követték az eseményt.

Setlist:

1. Occident Sun
2. Golden Times
3. Nezlomní
4. Rage Starts Here
5. Morrigan
6. Cruadalach
7. Heavenly Forge
8. Vráscitá
9. Confession
10. Pramen Epony

Harmadik fellépő a Niburta volt. A fesztivál ahhoz részéhez értünk, amikor a legtöbben tartózkodtak a koncertteremben én csak a terem másik felében tudtam követni a műsorukat, mivel csak oda fértem be. A műsoruk alatt, többször volt leállás a számok között, méghozzá elég hosszan, mivel különböző hangosítási problémák léptek fel. Így nem volt folyamatos a koncert. Ez kissé zavart, de a technika már csak ilyen…

Setlist:

1. Intro
2. Dance Of Satyrs
3. Nap És Hold
4. Ancestry
5. Forgotten Path
6. Awakening
7. Forebear’s Dance
8. Keselyű
9. Rege
10. Finom Az Énekem
11. Forgotten Path

Végül a Stribog lépett a színpadra. Ekkor a közönség nagy része elhagyta a termet, és a szórakozóhelyet is. Szemmel látható volt, hogy mennyivel kevesebben maradtak ott. Gondolom azért, hogy el tudjanak menni az utolsó tömegközlekedési lehetőséggel. Pedig remek koncertet adtak, ahogy az este folyamán mindenki! Volt néhány probléma, de ez nem a zenészeken múlt, hanem a technikán.

Setlist:

1. Intro
2. Panonija
3. Follow The Silver Path
4. U Vucjem Oku Oganj
5. Ancestral Skyes Of Gold
6. Rusalka
7. Hear The Peruns Call
8. Krunidba Slavena
9. Remember With Pride
10. Morana
11. U Okovima Vjecnosti

Kettő hiányérzetem volt a rendezvénnyel kapcsolatban! Az egyik: ez egy folk metal est volt, amikor egyik zenekar váltotta a másikat, közben olyan zenéket játszottak, ami egyáltalán nem illett oda (szerintem), jobban örültem volna, ha valami hasonló zenéket hallhatok a hangszórókból. A második: mindegyik zenekar valamilyen népi öltözékben adta elő a műsorát, kivéve a Niburta. Gondolom, ez azért van, mert a zenekar még nem engedheti meg magának, hogy erre költsön. (Tudom, hogy milyen anyagi háttere van egy népi ruha beszerzésének, nem olcsó mulatság, főleg ha korhű anyagot szeretnénk + időben sem kevés, mert az ilyen ruhákat személyenként, méretre szabják, és úgy készítik el.)

Negatívumok:

– Minden nagyon drága volt.
– A szórakozóhely belmagassága alacsony, és engedik, hogy bárhol cigarettázzanak az emberek, kivéve a színpadot.
– Ebből adódóan az egész rendezvényen erősen marta a szememet a cigaretta füst + a ruhám, hajam, bőröm is bevette a szagát.
– Vörös Yukban másik rendezvény volt, és az áthallatszott.

Egy fantasztikus estének lehetem szem, és fül tanúja, felejthetetlen élmény volt!

Írta: Vörös Attila