Nargaroth, Witchcraft és Lepra

Az 1996-ban alakult német Nargaroth-ra 17 évig kellett várni, hogy végre Magyarországra is ellátogasson. A Planetnoir jóvoltából június 2-án meg is történt a Blue Hell-ben. Az este folyamán 2 hazai zenekar is tiszteletét tette, a péceli Witchcraft és a szegedi Lepra.

A rendezvény este 8-ra volt meghirdetve. A MÁV-Start Zrt-nek és a BKK-nak köszönhetően 15 perc késéssel értem a helyszínre. Ismét bebizonyosodott az a tényállás, ha Budapesten belül el szeretnél jutni A-ból B pontba, akkor azt biciklivel tedd meg! Sajnos a Yukban és a szorakozóhely környékén nincs olyan hely, ahol biztonságban ott lehetne hagyni a bringát. (Legalábbis én nem találtam). Ha lenne ilyen lehetőség, én biztos azzal közelíteném meg.

Mint azt már előbb is írtam 15 perc késéssel értem a helyszínre. Azt hittem, már elkezdte az első zenekar a koncertjét, de amikor odaértem kb. 20-30 embert láttam, akik az utcán tartózkodtak. Amint lehetett, be is mentem. Gyors csomag vizsgálás és motozás után sikeresen be is jutottam. Ekkor láttam, hogy nem maradtam le semmiről. Olyannyira nem, hogy az első banda, a szegedi Lepra 21:15 körül csapott a húrok közé.
 
A raw black metal-ban utazó bandát másodszorra láttam élőben. Először kb. egy éve a Daniel of God előtt. A Lepra hatalmas előrelépést tett a tavalyi bulikhoz képest, zeneileg és színpadi megjelenést tekintve is. Ezt a teremben tartózkodó kellemes tömeg is honorálta. Nagyon erős és színvonalas kezdést produkáltak a srácok.
A színpadi megjelenést különböző kiegészítő elemekkel tették „színesebbé” – olyanok, mint pl. koponya, arany tartóban elhelyezett fekete gyertyák és a színpad szélén fáklyák. A kb. 40 perces műsorukból csak úgy áradt a gonoszság.
A dalokat megszakítás nélkül játszották egymás után. Számomra sikeresen átadták, amit szerettek volna közölni a nézőkkel. Csak pozitívan tudok vélekedni a zenekarról. Csak így tovább!
A második fellépő a péceli Witchcraft, akiknek kicsit több mint fél éve jelent meg a hallgatóságot ketté osztó Hegyek felettem c. nagylemezük.
Rövid átszerelés után rögtön a húrok közé is csaptak a srácok. A műsorukat hátulról figyeltem, majd bárpult mellől. Ennek két oka is volt:

1. A hangosítás finoman szólva is borzalmas volt. Az ének nagyon erős volt, annyira, hogy rossz volt hallgatni. Meg is fájdult tőle a fülem.
2. Gyűjtöttem az energiámat a főzenekarra.

Főleg a már előbb említett Hegyek felettem c. albumukról játszottak különböző tételeket. A felkonferálás pedig annyi volt, hogy Angmar a következő dal címét mondta a mikrofonba, majd rögtön játszották is. A koncert kb. 50 perces volt. Sajnos közel sem tudtam annyira élvezni, mint amennyire szerettem volna. Ez a hangosításnak volt köszönhető!
Végül az 1996-ban alakult eilenburgi Nargaroth zárta az estét. A műsoruk egy rövid intróval nyitották, melyet a zenekar talán legismertebb – és legmélyebb tartalmú dala követett. Gondolom, már kitaláltátok mire gondolok. Természetesen a Black Metal ist Krieg-re.
De olyan dalok is felcsendültek az este folyamán, mint pl. Erik, May You Rape the Angels a második lemezről. (A videót megköszönjük csehszlovakze tagtársunknak!)

http://www.youtube.com/watch?v=TjMqDA9BsII&


Nem hiányoztak a feldolgozások sem, így megkaptuk a Burzum War-ját, de elhangzott a Mayhem Freezing Moon-ja is.

A koncert alatt a harmadik sorban álltam, és amerre néztem körülöttem mindenki hatalmas zúzást produkált a koncert elejétől a végéig.
A nagyjából 70 perces koncert szinte pillanatok alatt lezajlott. A koncertterem is kellőképp megtelt. Szerencsére nem volt fullasztó a helyzet. Köszönhető, hogy keverték a levegőt a plafonon elhelyezett eszközzel.
A hangosítás is viszonylag jó lett. Nem csalódtam a Nargaroth-ban! Azt hozták, amit vártam, és örülök neki, hogy részese lehettem!

Külön ki szeretném még emelni, hogy a koncertek között az alkalomhoz illő zenék szóltak. Ez ismét piros pont a szervezőknek! Sajnos azt tapasztalom itt Magyarországon, ha van egy jó rendezvény, a koncertek között sajnos nem odaillő zenéket játszanak. Engem ez személy szerint eléggé zavar!

Összességében egy remek estét tudhatok magam mögött, viszont sajnálom, hogy Magyarországon ilyen rendezvények – ahol kizárólag black metal bandák játszanak – szökőévente egyszer kerülnek megrendezésre!
Általában kombinálni szokták azzal, hogy death, thrash metal banda is játszik… 
Köszönet az estéért a PlanetNoir-nak!
Akela, Jó’vana Akela, Jó’vana
április 05.