„A DeathCrew Fesztivál egy baráti kezdeményezés folytatása, ami 2013-ban indult (MHSZ Fesztivál), mert megelégeltük, hogy Nyírbátorból évek óta hiányoznak a könnyűzenei / rock fesztiválok. A rendezvény célja, hogy olyan zenekarokat léptessünk fel, amelyek kiszorulnak a mai magyar fesztiválok látóköréből, de örömmel segítünk a környékbeli bandáknak is a koncertlehetőség nyújtásával.
A fesztivál szinte teljesen önerőből szerveződik, nyírbátori fiatalok és a Drow zenekar tagjainak összefogása által. A buli a banda próbatermét is nyújtó régi MHSZ (Magyar Honvédelmi Szövetség) épületének udvarán kerül megrendezésre. A stáb lelkesedése tavaly is utánozhatatlan hangulatot adott a helyszínnek: kétkezi munkával eszkábált színpad, kreatív díszítés, chill-out sarok a fák alatt és még sorolhatnám azokat a dolgokat amikből tudhatta az ide látogató, hogy ez nem egy haszonszerzésre alapuló buli, hanem a szabadtéri koncertéhség, a zeneszeretet, a fesztiválhiány, és a tenniakarás kivetülése. Ez az elv idén is megmarad!” – Így volt beharangozva az idén augusztus 15-16-án megrendezésre került DeathCrew, és szerencsére nem is volt ez másként.

Az első napról egyéb elfoglaltságom miatt majdnem teljesen lemaradtam, de a Drow zenekar basszusgitárosa, Emőd „Balage” Balázs segítségemre volt, amit ezúton is köszönök neki. Az ő sorait olvashatjátok most.

Balage:

A nyírbátori DeathCrew Fesztivál első, pénteki napját a helyi Trauma zenekar nyitotta, akik klasszikus trió felállásban csaptak a húrok közé este hét órakor. Mint később világossá vált számomra, a fesztiválterület elhelyezkedése miatt szigorúan éjfélig tombolhatott a közönség az élőzenére, ugyanis körös-körül lakóházak helyezkednek el. A kezdés pontos volt és gyors, láthatóan a Trauma már jóval a kezdés előtt készen volt a beállással. A basszusgitáros poszton Turi Tamás a dobok mögött Papó, az énekes, gitáros pozícióban pedig Erdei Gábor teljesítményét szemlélhettük. A zenekar stílusát alapvetően a rockos, néhol dallamosabb, néhol egy kissé zúzosabb témák jellemzik, melyben aztán szépen kiteljesedő basszusfutamok és egyedi gitárkiállások, szólókezdemények keverednek Gabi ércesen grunge-os énekhangjával. Külön kiemelném a vokál szerepét, melyet Tamás szolgáltatott és használt a megfelelő mércével. Annak ellenére, hogy egy kis létszámú zenekarról van szó, minden eszközt kiválóan használtak a zene színesítéséhez. Egyetlen negatívumként annyit érzékeltem, hogy nem minden esetben volt érthető a dalszöveg, de ez láthatóan nem zavart a fesztiválozókat, akiket magával ragadott a pörgős muzsika.

Az első nap második fellépőjeként a szintén, többségében helyi fiatalokból verbuválódott Naked Man zenekar kapott helyet a fellépők sorában. Kívülről szemlélve a beállással nem volt gond, minden ment pontosan és időben. A Naked Man, saját bevallása szerint pucér metált játszó, öttagú banda, melyben a basszusgitárt Dorogi Benjámin nyúzza, a bőröket Pénzes János püföli, a pengetőket Dorogi László és Szalacsi Gábor koptatja és a mikrofont Usztics Péter nyálazza. Zenéjük legjobban a dallamosabb thrash vonalat idézte fel bennem, de ezen kívül érezhetően nagyon sok helyről táplálkozik. A koncert alatt úgy vettem észre, hogy hullámzó teljesítményt nyújtanak, annak ellenére, hogy a zene nagyon egyben volt. A szöveg számomra megint érthetetlen és kivehetetlen, (lehet, hogy bennem van a hiba) néhol pedig kicsit hamiskásan szólalt meg Péter hangja. A riffek nagyon okosan összepakolva, színes átvezetőkkel alkottak dalokat. A produkciót a közönség is díjazta, az első sorokban végre kieresztették a tincseket. Érezhető a Naked Manen, hogy fiatalos a hajtóerő és nagyon sok jó ötlet van benne, amit idővel és türelemmel nagyon jól ki fognak használni.

A BetterThanEver zenekar számomra ez idáig teljes homály volt, bevallom őszintén, hogy nem vettem a fáradtságot, hogy utánanézzek a fesztivál előtt, gondoltam legalább lesz olyan banda, amit pusztán a helyszínen magamba szívott audiovizuális élmények alapján fogok megismerni. Ez nem így lett, de nem mondhatnám, hogy bánom a dolgot. Történt ugyanis, hogy a BetterThanEver dobosa egészségügyi balszerencse következtében nem tudta vállalni a fellépést, viszont a zenekarból két testvérpár vállalta, hogy egy akusztikus projekt keretében mégis megtartják a koncertet, a közönség és jómagam legnagyobb örömére. Az akusztikus gitárt nagyszerűen kiegészítette az akusztikus hangzásra állított elektromos gitár, amit legjobban a srácok saját dalainál volt szerencsém megfigyelni. Egészen hangulatos atmoszféra ült a fesztiválra, amit még szervezni sem lehetett volna jobban, a srácok nagy vissza tapsot kaptak, amit természeten ki is használtak. Így esett tehát, hogy a BetterThanEver témában azóta sem lettem beljebb, viszont nagyon élveztem azt a negyven percet, amit a fél(?) zenekar a színpadon töltött.

Az Angerseed szerintem az egyik legerősebb magyar death metál banda, akik jelenleg az ország kátyús aszfaltját tapossák. A srácok Debrecenből indultak és egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek kicsiny hazánkban és határainkon túl is. Tulajdonképpen nem csinálnak semmi különöset, csak azt amit szeretnek, viszont azt teljes profizmussal és odaadással! Ez az elszántság pedig meglátszik minden egyes élő szereplésükön is. Bátran mondhatom, hogy a DeathCrew Fesztivál pénteki napjának fő bandája az Angerseed volt. A zenekar beállása és felpakolása hosszas volt és egy kicsit aggódtam, hogy már az első nap is jócskán túlcsúszik a fesztivál az éjféli korláton. A hosszas készülődés viszont nem történt hiába, ugyanis a srácok hoztak minden színpadi elemet, paravánokat és a teljes dobfelszerelés is átpakolásra került. Már ebből is látszik, hogy mennyire komolyan veszik amit csinálnak. A koncert pedig egyszerűen fergeteges volt! Egy pillanatra sem kegyelmeztek sem maguknak sem pedig a közönségnek, akik szép számmal zúztak a halálos muzsikára. Ritkán láthat az ember ilyen intenzitással és beleéléssel zenélő zenekart nehéz anyagi korlátok között.

Zeba:

Már javában folyt a beállása a nyíregyházi illetőségű Integral Vortex zenekarnak, amikor a kb. 60-70 fős fesztiválozó közönség közé csöppentem. A négyes jóhíre eljutott ugyan már korábban hozzám, ez volt viszont az első találkozásunk. Teljesen megnyerő és megabiztos volt a 2013-ban alakult brigád színpadi kiállása. A zenéjükben leginkább a Slayer, a Kreator és a Sepultura hatásait véltem felfedezni – ez utóbbitól a programjuk végén elő is adtak egy feldolgozást. Ezt az extrém thrash metálos irányt viszont komplexitással fűszerezve tálalják, ami kimondottan jól áll nekik. Katona „Totya” Tamás basszeros/énekes acsarkodó aggresszív éneke visszakalauzolt a ’80-as, ’90-es évekbe, az ötletes, kidolgozott gitárszólóik pedig külön emelték a produkciójuk fényét. Az előzetes híresztelések tehát igaznak bizonylultak.

A második napon több volt az érdeklő, a hivatalos adatok alapján kb. 200 fősre bővült a helyszínre látogatók létszáma. Bizonyára a Nadir és a Kill With Hate vonzott tömeget, meg persze a városában nagy tiszteletnek örvendő Drow zenekar.

Az este első fellépőjének, az annewhybee.-nek, Nyírbátor újdonsült csapatának ez volt a bemutatkozó koncertje. Zenei irányvonaluk – saját bevallásuk szerint – a dallamos hardcore és az old-school metalcore keverékeként határozható meg. Nagyjából meg is tapintották ezzel a lényeget. Nem éreztem azt, hogy szégyenkezniük kellett volna a kicsi, ám annál hangulatosabb színpadra állásuk miatt, főleg annak tekintetében, hogy akkor ismerkedtek vele először. Rutintalanok még, de ez az idő előrehaladtával biztosan változni fog. Sass Ádám énekes viszont mondhatni, hogy uralta a színpadot, mozgása a Napalm Death-es Mark „Barney” Greenway-ére emlékeztetett. Üvöltős énekének ritmikája, avagy ritmikátlansága viszont meglehetősen furcsa volt, nem lehetett eldönteni biztosan, hogy ez a koncepció része, vagy még a bizonytalanság, az útkeresés állapota. Ugyan maga a zenei teljesítményük jónak mondható, fiatal zenekar lévén bőven van még mit elsajátítaniuk. Ez persze nem csak rájuk, hanem nagy általánosságba a kezdő amatőr zenekarokra elmondható, ne vegyék tehát személyes sértésnek. Sok koncertet, dalírói ihletet, kitartó munkát kívánok nekik a továbbiakra!

Másodikként a magyar-román határmenti Terrahertz csapott a hat- és öthúros hangszerek húrjai közé. A zenekar 2006 óta működik, ennek ellenére abszolút nem tettek rám mély benyomást. Zenéjüket tekintve valahol egy thrash-ben gyökerező, punkkal és hardcore-ral átitatott elegyet kell elképzelni. Nagyobb baj, hogy a gitártémák az ezerszer lerágott csont kategóriába tartoznak. A dalszövegek – legalábbis azok a részletek, amiket ki lehetett hallani a fellépésük alatt – olyan témákból merítenek, és olyan megfogalmazásban vannak tálalva, amik véleményem szerint ma már nem állják meg a helyüket. Nem bántani akarom a srácokat, inkább buzdítani arra, hogy ötleteljenek többet a közös zenélés és zeneszerzés során.

Következett a Drow, akiket mindig örömmel fogad a helyi közönség. Nem történt ez most se másként, a rajongók szemmel láthatóan türelmetlenül várták, hogy felcsendüljenek az ismerős dalok, dallamok. Nagyon hosszúra sikeredett a zenekar beköszönése, felkonfja, ami a hallgatóság tapsolásra való buzdításából, ovációjának elnyeréséből állt. Sajnos ez sokat levett az amúgy nagyszerű produkció értékéből, és ez nem csak a személyes véleményem. A csapat ezután viszont szerencsére tette a dolgát, nem sok megállj következett. Ünnep volt ez az iszaphalál brigád számára, egyrészt az általuk megszervezett és lebonyolított fesztivál, másrészt az éppen aznap megjelent bemutatkozó EP-jük megjelenésének okán. Természetesen több más dal mellett el is hangzott erről az anyagról az összes szerzemény . (Aki kíváncsi rájuk, meghallgathatja, de akár le is töltheti a Bandcamp oldalukról, de a szép kivitelezésű gyári digipak CD be is szerezhető a zenekartól.) Az általam legutóbb hallott teljesítményüktől semmiben sem maradt el ez a fellépés. Sőt, jót tett a zenekarnak, hogy most egy viszonylag nagyobb mozgásteret engedő színpadot tehetett magáévá. Szabadabbnak és felszabadultabbaknak tűntek így.

Idén másodjára látogatott Nyírbátorba a Nadir. Az áprilisi koncertjük kimondottan jól sikerült, és ismerve a budapesti srácok zenei múltját, a hátuk mögött hagyott évtizedek által megszerzett tapasztalatait, kétség sem volt bennem afelől, hogy ez most másként lesz. A rövid, ám annál hatásosabb intro után azonnal kezdetét vette a csalódottság és az agresszió felszínre szabadítása a The Prometheus Deception című daluk által. Nagyon szimpatikus számomra, hogy a földbe döngölő, súlyos doom-os, death-es zenéjüket a hangszeresek szinte szünet nélkül fülig érő szájjal szogáltatják Tauszik Viktor keserűségben, fájdalomban és dühben fogant orgánuma alá, amivel a mély mondanivalójú dalszövegeit közvetíti. Vitya most sem hagyta ki, hogy lemásszon a színpadról és a nézők arcába ne üvöltse a dalszövegek egy részét. Láttam egy-két ledöbbent arcot ekkor. Természetesen hibátlan teljesítményt nyújtottak, mint ahogy az tőlük elvárható. Egyúttal nagyszerű hangulatot teremtettek a közönség sorai közé, stílusukban pedig nagyon jó „felvezetőnek” bizonyultak a következő zenekarhoz.

A szintén fővárosi Kill With Hate feladata volt lezárni a fesztivált, és minden előzetes magyarázat nélkül nyugodt szívvel mondhatom, hogy méltónak bizonyult a csapat a feladatra. A korábbi Sin Of Kain frontember, Gyémánt Krisztián vezette kvintett brutális, mániákus death metáljával a beavatatlan fülek ugyan nem tudtak mit kezdeni, de ez mit sem zavarta a színpad előtt álló és őrjöngő embereket. Nem volt szöszmötölés, felmentek a színpadra, beálltak, és máris zúdították ránk a kíméletlenül brutális, ugyanakkor technikás halál fémet. Krisztián nagy beleéléssel, és a dalszövegekhez illő nem túl bizalomgerjesztő arckifejezésekkel hörögte a mikrofonba az eszement sorokat. Olt Ákos és Hartvig Márton gitárosok maximális beleéléssel és halálos precizitással sikálták vagy éppen döngették gitárjaikat. Technikás játékuk nem csak a hallószerveknek, de a szemeknek is élvezetes látnivalót nyújtott, a mesteri gitárszólókról nem is beszélve. A ritmusszekcióból Turcsák Bencét ugyan csak néha tudtam megpillantani a dobok mögött, kifelé viszont nagyon átjöttek az óramű pontosságú blastbeatekkel teletűzdelt témái. Pornói Patrik basszusgitárjával bejárta a fél színpadot, öblös hörgésével pedig nagyszerűen egészítette ki Krisztiánt. Áradt róluk a magabiztosság és a profizmus, nem is kérdéses, hogy Magyarországról miért éppen ők jutottak ki a Wacken fesztiválra.

Megemlítendő még, hogy a filmszeretők sem unatkozhattak ezen az eseményen, hiszen amatőr filmesek műveiből, végzős diákok diplomamunkáiból csemegézhettek, melyek véleményezésre, díjazásra is kerültek.

Összegezve tehát, a szervezőknek sikerült majdhogynem teljesen önerőből megrendezni egy két napos, ingyenes zenés mulatságot, amiért hatalmas tisztelet és elismerés jár. Remélem, hogy a következő évben is hasonlóan színvonalas rendezvény szem- és fültanúi lehetünk!

A fotókért köszönet Lánczi Annamáriának, Birta Péternek és M-ilnek.