Mivel nagyon sűrű napom volt (reggeltől estig dolgozás, onnan még muterékat útba ejtés, aztán Tesco-ba menés, majd végül okosteló és számítógép-csatlakoztatási hibák orvosolása egy ismerős által, plusz agybaj a köbön :P), így csak később értem le a hajóra, az estét nyitó Seattle-i William Controlról teljes egészében lemaradtam így. Annyit tudok róluk, hogy amolyan Depeche Mode/Dieselchrist/Julien K féle szinti-pop/rock vegyületet nyomnak és mostanában épp a The Neuromancer címmel megjelent albumukat utaztatják, így kerültek be supportként a Combichrist elé. Maradt tehát a Combichrist, akik már nem először járnak hazánkban, önállóan több alkalommal is beléjük lehetett botlani, de megfordultak már itt a Rammstein arénabuliján előzenekarként is.

Az extrém külsőségekkel bíró csapat a nu industrial stílus egyik legfigyelemreméltóbb zászlóvivőjévé nőtte ki magát az évek folyamán. Súlyos aggrotech muzsikájukkal, bizarr megjelenésükkel hazánkban is sok követőre tettek szert. Több tagcsere is történt a Combichrist történetében, 2009-ben még Wes Borland, a Limp Bizkit gitárosa is csatlakozott hozzájuk egy kis időre, mára az alapítók közül csupán a norvég származású Andy LaPlegua énekes-szövegíró maradt. Eleinte nem nagyon használtak gitárt, de az egyre rockorientáltabb megszólalás mégiscsak kiáltott a hathúros hangszer után. Jelenlegi bárdistájuk, Eric 13 idén szállt be a zenekarba és masszívan kiegészíti riffelésével az egyébként is bombasztikus zenét.

Sajnos setlist nem áll rendelkezésre a buliról, de gyanítom, hogy hasonló repoertoárt élvezhettünk, mint a varsói közönség. Itt is a Marilyn Mansont dubsteppel keresztező We Were Make You Love You lehetett a kezdőakkord. A Combichristnak eddig hét nagylemeze jött ki, a legaktuálisabb We Love You címre hallgat, ennek turnéján ejtettek minket újból útba. A technós Today I Woke The Rain Of Bloodot a Blut Royale követte, ami Front 242-t és Die Kruppsot egyformán megidéző EBM-es jellegével tarolt. A közönség létszámára nem lehetett panasz, még ha nem is lett sold out a buli, azért szépen megtelt a hajó gyomra az industrial/aggrotech/EBM nagyjaira. Felüdítő volt számomra, hogy nem csupán a zenekart mániákusan istenítő LD50-es keménymag gyűlt össze, hanem akadtak metalos emberkék is, valamint egy Beatles pólóban feszítő fiatalember ugyanúgy beindult az őrült kombikrisztusi ütemekre, mint a Biohazard pólós HC arc.

A már-már megtévesztően Depeche Mode-os énekkel operáló Throat Full Of Glasst követően jött a szintén klipes Maggots At The Party az új lemezről, a We Love You-ról. Ez a címéhez méltóan vérbeli partyhimnusz pedig a Nine Inch Nails-t juttatja eszembe, pláne ha az alapriffet tekintjük. A Denial ugyancsak újlemezes téma és ez dettó emlékeztet stílusilag Trent Reznorékra. A Never Surrender előremutató hangzása olyan volt élőben is, mintha hat láb mélyről, nyílegyenest a pokol bugyraiból érkezett volna. A Get Your Body Beat acid house-os megszólalásával pörgette fel az amúgy sem lanyha hangulatot.

A kimondottan punkos Love Is A Razorblade-del mértek ránk megsemmisítő csapást, majd a koncert finisébe érkezvén Andy heveny fuckingolásra buzdította a közönséget, miközben bemutatta a zenekart. Ebből nem is következhetett más, mint a Fuck That Shit sírásó industrial súlyozása. Szuper volt a végén az a hosszan kitartott elektrós gerjesztés. Ez egy másik fuckolós nótába torkollott, ez volt a What The Fuck Is Wrong With You. Ennek elején a végig állat formát nyújtó dobos, Joe Letz (aki Andy és a billentyűs-programozó Z Marr mellett a legrégebb óta tevékenykedik a Combichrist kötelékében) kinyújtott egy tamtamot a közönség első sorába, h.megtartsák neki, s úgy kezdte el ütlegelni a taktusokat. Ebben a dalban is erősen érezhető a Manson befolyás.

Sajna mi a polákokkal ellentétben nem kaptunk Sent To Destroyt, ettől függetlenül elkente az arcunkat a banda, ahogy kell! Hamar el is repült az a kb. 70 perc, ami a rendelkezésükre állt. Jó kis levezetése volt ez egy rettentő nehéz napnak.

Fotózkodni sajnos csak a gityós Eric 13 és az Abbey Nexet helyettesítő basszeros (aki ránézésre inkább valami black metal zenésznek tűnik) jöttek ki a hajón (aki eléggé kitartó volt, még megvárhatta Andyéket a turnébusznál, habár a frontember állítólag hajnalnál előbb nem dugta ki az orrát a backstage-ből), majd nem sokkal utána kitessékelték a biztonságiak a népet. Akinek volt még kedve és energiája, átmehetett a Zero által szervezett afterparty-ra. A Combichrist jött, látott és győzött még relatíve rövidnek tűnő műsorral is! Az a féktelen energiahullám, ami belőlük árad, bizony lealáz sok metal bandát is! Valahogy így kell ötvözni az industrial, techno, hard-rock, house, EBM és a metal stílusjegyeit úgy, hogy abból egy olyan robbanékony koktél jöjjön ki, ami zenei beállítottságtól függetlenül bárkit eltalálhat.

Köszönet a Negative Artnak és az A38-nak!