Az olasz Sinheresy nyitotta meg az estét, egy fiatal, roppant csinos és dekoratív frontlánnyal az élén. A nép nagyon lassan szállingózott be; úgy tűnt, a Lordi közönség túlnyomórésze ráérősnek bizonyult most, pedig előzőleg már a Noa Rock alatt szépen megtelt a hely. Sajnálhatják, mert igencsak tehetséges előbandákat hoztak magukkal Mr. Lordiék, még akkor is, ha igazán egyik sem vág a főbanda stílusába. No de pont ez a legszebb az egészben. A Sinheresy billentyűgazdag, szimfós ízű gothic metalja nem okoz forradalmat ugyan, de a hozott anyagokból kellemes masszát gyúrtak össze a taljánok. Hatan vannak, az említett énekesnő, Cecilia Petrini mellett egy jól táplált, nagydarab férfiú vette ki részét az énektémákból. Elsőre finneknek hittem őket valamiért, talán azért, mert egész sok északi manír található muzsikájukban, amelyeket az Ezer Tó Országában székelő együttesek eszköztárában lehet leginkább felfedezni. Ráadásul utánanéztem: eredetileg Nightwish tribute/cover zenekarként startoltak, úgyhogy ennek tudatában nem is oly meglepő az északi jelleg, ami egyébként az inkább napfényben élő taljánokat nem jellemzi. Magabiztosan, különösebb sallang nélkül zavarták le rövidke programjukat, debütáló Paint The World albumuk legjavát eljátszották. Ceciliát a fellépést követően 5 perc múlva már a merchpult mögött találhattuk, ahol készségesen aláírt, meg fotózkodott a rajongókkal. Kisvártatva a többi tag is ott lézengett. Remélhetőleg fogunk még hallani felőlük.
Amíg az első fellépő még ifjú titánnak mondható, addig a német Palace már veteránnak számít a színtéren, hiszen 1990 óta aktívak. A nagyközönség azonban nem igazán hallhatott róluk mindezidáig, úgyhogy így, hogy a Lordi turnéján supportkodnak, remélhetőleg többen felfigyelnek a Palace-ra is. Ránézésre sem éppen mai kölykök; az alapító énekes-gityós HP pl. mintha Mirkovics „Zserbó” Gábor (ex-Edda, Hard/Kard) elveszett ikertestvére lenne, némi Horváth Charlie beütéssel. 😀 Az általuk művelt muzsika sem nevezhető túl modernnek. Acélos heavy/power metaljuk éppúgy táplálkozik a brit, mint a germán fémhagyományokból; a Saxonnal, Accepttel, Painkiller korszakos Judas Priesttel és Brainstormmal egyaránt rokoníthatók törekvéseik. Előzenekar létükre meglehetősen hosszú programot nyomtak; volt is miből válogatniuk, hiszen az alakulás óta kijött hét stúdiólemezük. Összeszokott, stabil felállású társaság benyomását keltették, amúgy átestek már néhány tagcserén ők is az idők folyamán. Bennük szintén egy szimpi brigádot ismerhettem meg, a koncertjüket követően ők is járkáltak a Barba Negrában fel-alá.
Ugorhattunk a Lordira, akik kb. negyed 11-kor keveredtek a Barba Negra világot jelentő deszkáira, a KISS God Of Thunderjét használva intrónak (ami nem meglepő, ha tudatában vagyunk annak, hogy Mr. Lordi mekkora KISS fanatikus). Ekkorra még ha nem is lett telt ház, de azért tisztességesen megtelt fanokkal a BN. A finn rockmutánsok éppen Scare Force One című aktuális albumukat népszerűsítik, így erről indítottak a Nailed By Hammer Of Frankensteinnel, ami speed metal közeli jellegével megadta a hangulatot. Nem engedélyeztek pihit, jött a keményen riffelős, már címével is árulkodó This Is Heavy Metal. Ez a szám nekem a Lordi bulik egyik csúcspontja lett. Meglepő módon a Hard Rock Hallelujah-t (tudjátok a slágerszám, amivel megnyerték 2006-ban az Eurovíziós Dalfesztivált – a finnek e tekintetben is jóval előrébb járnak nálunk, hogy ők legalább fel merik vállalni, hogy rocker nemzet és ki mernek küldeni olyan produkciót, ami sokkoló és ami metal) rögtön a műsor elején elsütötték, pedig arra számítottam, hogya végére tartogatják. A Deadache után a billentyűs csajszi, Hella szólója érkezett, akiről megtudtuk, hogy gyereket vár. A Blood Red Sandman után a 2012 óta náluk doboló Mana szólózott egyet, valamint tanúi lehettünk egy kivégzős jelenetnek is a színpadon.
Ha valakik, ők adnak az életetekbe rock ‘n’ rollt, a már-már Judas Priestes magasságokat súroló induló, a Give Your Life For Rock ‘n’ Roll legalábbis ezt igyekszik alátámasztani. Igazából a Lordinak valamennyi száma induló, az ő zenéjük szórakoztatásra van kitalálva, nem kell ezt túlagyalni, túlbonyolítani. Nincsenek balladák, nincsenek kísérletezések, zúzás és rakenroll van végig, apróbb közjátékokkal. Lehet, hogy valaki pont emiatt egysíkúnak, egyoldalúnak találja a Lordit (ami azt illeti, a frontember hangterjedelme is erősen limitált), de ez így van jól, nem kell ide agysebészet. A maszkok pedig olyannyira védjegyükké váltak, hogy anélkül nem hajlandók fotózkodni, ők a KISS-szel és Slipknottal ellentétben szeretnék eltitkolni az arcukat a közvélemény elől (jóllehet a legelszántabb rajongók azért ki tudták már következtetni, hogy egyik-másik tag hogyan néz ki valójában).
Anyukátok vajon tudta, hogy Lordin voltatok? (Don’t Let My Mother Know). 🙂 Az említett nótát követően a kopi basszeros, Ox is kapott egy röpke lehetőséget szólózásra. A sleaze-es How To A Slice A Whore gyorsabb tempójával a csúcspontok közé tartozott számomra. Majd esett egy kis hó a pokolban (It Snows In Hell). Kb. tucatnyi dal után megdörrent a The Riff. De még milyen riff az! 🙂 A Would You Love A Monstermannel köszönt el a publikumtól az öt északi metalszörny; Móka Miki tára itt zárult, Lordi koncert pedig mehetett a naptárba. 🙂
Mr. Lordi és Mana aláírása.
Jó hosszú szettet kaptak a rajongók; összesen 22 szám fért bele Mr. Lordiék repertoárjába (és valamennyi sláger pipa), aki kicsit is szereti őket, bánhatja, ha nem volt ott! Picit még a 2013-as koncertet is verte nálam a mostani, itt már bizony üresjárat nem nagyon akadt! Jöttek, láttak és egy extra látványvilággal megtoldott brutális hard-rock/heavy metal koncit toltak a képünkbe bele. Ennél több nekem nem is kellett.
Ízlés kérdése, ki mennyire hajlandó komolyan venni ezt a brigádot. A Lordi igazából nem talált fel semmi újat – amit csinálnak, azt már Alice Cooper (a Not The Nicest Guy mintha már a címében utalás lenne a sokk-rock nagymesterére), a KISS, Twisted Sister, WASP (és az elején említett Gwar) régen megcsinálta előttük, mind zeneileg, mind színpadi akciókat tekintve, de ahogy szórakoztatnak, azzal mindenképp szembemenetelnek a mostani trendekkel.
Ismételten nagy respekt a LiveSoundnak!
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.