Tudomásom szerint ez az első alkalom, hogy Nagyváradon megrendezett koncertről szó esik a Fémforgácson, ráadásul az is meglepő lehet, hogy egy olyan eseményről van szó, amit pár napon belül Budapesten is láthatunk, ezért úgy gondolom, e beszámolónak elsősorban kedvcsináló szerepet kell tulajdonítani. Azt tudjuk, hogy nincs két teljesen egyforma koncert, a The Moon and the Nightspirit zenekar szereplése miatt már eleve eltérő lesz a pesti állomás, hiszen ők az erdélyi turnéhoz nem csatlakoztak (sajnos), de aki tudni szeretné, hogy körülbelül mire számíthat majd április elsején a Dürerben, annak érdemes tovább olvasnia.

Egy kis csúszás után az aradi Grimegod kezdte meg a fellépők sorát. Róluk feltétlenül meg kell említenem, hogy egy őskövületnek számítanak az erdélyi metal életben, ugyanis egészen 1991-ig vezethető vissza a tevékenységük, amivel be is vonultak a helyi underground történelembe, mint a legelső doom/death zenekar Romániában. A Kati Tibor vezette csapat — Tibor jelenleg a Negură Bunget énekese is — a 1995-ös debütalbumával is fémjelezte, hogy komolyan gondolják a zenélést, és lám, ma is aktív a társaság. Míg a Negură Bunget lemezei képesek voltak mélyebb gyökeret verni a köztudatban, addig a Grimegod-nak az árnyékos, rögös, szűkebb ösvényeken folytatódott az útja. Voltak turnéik az országon kívül is, de igazából nem törhettek soha olyan babérokra, mint a Negură. Egyáltalán nem tartom rossznak a zenéjüket, viszont a hatásaik túlontúl egyértelműek, és az igazán kiemelkedő momentumok, az egyéniség egyértelmű jelei nekem máig hiányoznak. A My Dying Bride hatása azonnal kitűnik, ahogy az Anathema régebbi dolgai is, ami még nem is lenne baj, de e mögött nehezemre esik rátalálni egy olyan személyiségre, ami csak a Grimegod-ra jellemző. Lásd, a Negură Bunget esetében ez adott. Ellenben a koncert roppant hangulatos és élvezhető volt, és kimondottan üdítően tud hatni, amikor a doom érzelmekkel teli, dallamos, sokszor pszichedelikus vonalát élőben is megtapasztalja az ember, hiszen a ritkább események közé tartozik. Arról nem is beszélve, hogy kétségtelenül zseniális zenészekkel állunk szemben, amit mi sem bizonyít jobban, mint az, hogy a Negură Bunget, Negru dobos mellett, a komplett Grimegod legénységből áll, legalábbis élőben. Az emotional metal elnevezéssel viszont nem tudok mit kezdeni. Szerintem elég riasztóan hangzik, ráadásul félrevezető is, nekem az atmoszférikus-pszichedelikus doom sokkal szimpatikusabb besorolásnak tűnik.

A Northern Plague nevű lengyel formációt nem hallottam korábban, csak annyit tudtam róluk, hogy Facebook oldaluk szerint modern death metalt játszanak, amit black metalként tüntettek fel a plakáton. Az utóbbi meghatározás állt közelebb az igazsághoz, amelyben, így elsőre, a Satyricon modernebb hozzáállását véltem felfedezni. Először azt hittem, hogy beazonosíthatatlan sikálásban lesz részem, aztán kiderült, hogy a zeneiség nem hiányzik a lengyelek játékából és a dalközpontú megközelítés is érezhető volt. A koncert első felében egészen jó témákra figyeltem fel, gyilkos volt a megszólalás is, de a végére már egy kicsit sok volt a jóból. Biztos hozzájárult az is, hogy nem ismertem a dalaikat, de kíváncsivá tettek, ami mindenképpen pozitívum. Nem fejveszett tekerésből állították össze a programot, középtempósabb, kimértebb betétek is tarkították a zenéjüket, és a gitár magasabb hangú szólamait is jól lehetett hallani.

A Tău albummal a temesváriaknak sikerült zenébe foglalniuk a természet megannyi szépségét, ezért nagyon vártam már Negru-ék koncertjét. Láttam már őket korábban, tudtam, hogy hihetetlenül látványos, amit csinálnak, így gondoltam, hogy most sem fognak középszerű teljesítménnyel előrukkolni. Bár a helyi metal klub nem egy Negură Bunget koncertre van méretezve, és elég szűkösen is voltak a színpadon, ám az a hangszerarzenál, amit itt felvonultattak, az ismét lenyűgöző volt. Itt meg is említeném, hogy ezek a hangszerek nem a szemfényvesztést, a figyelem elterelését vagy a középszerű ötletek elrejtését szolgálják, hanem a Negură Bunget szellemiségének elkerülhetetlen elemei, amelyeken keresztül a múlt és a természet hangulata elevenedik meg. Ez nem egy tipikus metal koncert, ami a tombolásról vagy az indulatok levezetéséről szól, itt az atmoszféra megteremtése a cél. Az erre fogékony közönség csendben marad a finomabb, halk részeknél, hagyja, hogy a furulya, a pánsíp vagy a méreteiben is impozáns hegyi kürt megteremtse azt a kézzel fogható egyedi légkört, ami célja egy ilyen koncertnek.

A Țara Dincolo de Negură-val kezdték a műsort, de a 2010-es lemezről a Pamînt és a Dacia Hiperboreană is elhangzott. A főleg ortodox papok által használt szimandron (fából készült ütős hangszer, amelyet fakalapáccsal szólaltatnak meg) nem újdonság egy Negură koncerten, ahogy Negru hatalmas üstdobja sem, így a dalok hangulatát hitelesen és tökéletesen képesek visszaadni. Az est gerincét értelemszerűen a Tău album dalai alkották, méghozzá azokat részesítve előnyben, amelyekben a legtöbb a népi motívum. Véleményem szerint, jobban nem is választhattak volna. Egy hagyományos black metal koncerthez képest teljesen eltérő élményt nyújtottak az olyan tételek, mint a Curgerea Muntelui vagy a La Hotaru cu Cinci Culmi. Ezek hangulatától életre kelt a helyi folklór és az átszellemült elme utazásként élhette meg e pillanatokat. Bevállalták a Tău legnépiesebb dalát, a szenzációs Împodobeala Timpului-t is, amelynek nagy sikere is volt, főleg, hogy élőben kicsit izmosabbra, metalosabbra vették. A Nămetenie is elhangzott az új lemezről, akárcsak a személyes kedvencem, a gyönyörű énektémákat felvonultató Schimnicește. Kati Tibor énekes-gitáros tökéletesen hozta a lemezen hallottakat, kézmozdulatai és sokszor csukott szemmel előadott sorai megtették a hatásukat. Luci Chîrlan-ról is szót kell ejtenem, hiszen egy egész sor fúvós hangszert szólaltatott meg, amellett, hogy tiszta énekét is hallhattuk. Cosmin Harbei is roppant érdekes látványt nyújtott, ahogy kezelte a kobozt (vagy kobzát). Ovidiu Corodan basszusgitáros játéka pedig az Împodobeala Timpului-ban töltött be különösen nagy szerepet. Negru arcát is figyeltem, nagy átéléssel ütötte a bőröket és egyéb ütős hangszereket. És akkor még semmit nem mondtam az Om lemezről játszott zseniális dalokról, amelyek hallatán csak elismerő szavakkal tudom illetni a zenekart. A Cunoașterea Tăcută és a Hora Soarelui valóban hab volt a tortán.

Nem volt tökéletes a megszólalás, az arányokkal voltak gondjaim, főleg amikor a hörgős ének elnyomta a népi hangszerek finom dallamait, de összességében 20 évnyi tapasztalatból szerzett érettséggel és profizmussal előadott intelligens zenét hallottunk. A kíméletlen, nyers black metalra vágyók csalódhatnak az újkori Negură Bunget-ben, de biztos vagyok benne, hogy az erre fogékony füleknek igazi különlegességet jelenthet egy ilyen este.