Doom Inside

Átlagos csütörtöki napnak indult, kinek munkával, kinek egyetemmel. Én speciel 1 óra alatt rohantam haza az egyetemről, a dugóban álló buszok mellett, hogy időben visszaérjek a Showbarlangba, hiszen semmiről sem szerettem volna lemaradni. Különleges estének ígérkezett. Előre csak a fehérvári-várpalotai illetőségű Visioned Frailty-t ismertem áthatóbban, hiszen Márton Péter munkásságát már évek óta nyomon követem. Érdemes utána nézni, mert közel 30 éve teszi a dolgát töretlenül, mindezt úgy, hogy véleményem szerint nem kapja meg a kellő figyelmet. A másik hazai zenekart a Paragon Zero-t egyáltalán nem hallottam a beállásig, sőt óriási meglepetésemre a dobos nem más, mint a Manökken Proletarz ütőse, amin aztán óriásit néztem. A két headlinert (Saturnus, Helevorn) szintén nem ismertem, azonban 2 héttel a buli előtt, amikor biztossá vált, hogy megyek, utána néztem mindkét formációnak és azt tapasztaltam, hogy ez nekem nagyon, de nagyon bejön. Nem vagyok egy nagy doom metál fanatikus, de már a stúdióverziókból lehetett következtetni, hogy ez nem egy átlagos buli lesz.

Kezdjük is a legelején.
A Saturnus beállására érkeztem a helyszínre, ahol egy gyönyörű és nagyon változatos merch pult fogadott a bejáratnál. (Sajnos a várva várt „Veronika Decides To Die” album nélkül.:( ) Körülbelül negyed óra csúszással indult a buli, a már említett VF-el, akik szinte percek alatt elkészültek a pakolással és azonnal bele is csaptak a legutóbbi EP címadó dalába, a Deception-be, melyet két lassabb, de annál ütősebb dal követett (Revenge, Time) ezen kívül felcsendült még a kihagyhatatlan Corridor Of Mirrors c. kedvelt doomdeath zúzda is. Bár nem volt idejük az egész műsorra, mégis egy kerek egész produkciót láthattunk, amiben volt súly, érzelem, dallam, kellő energia és emellett sokat fejlődtek az egy évvel ezelőtt látottakhoz képest színpadi kiállásban. Igaz ekkor még a közönség nagy része nem érkezett meg, de akik ott voltak, nem véletlenül hallgatták végig az egészet a külföldi zenészekkel egyetemben.

Itt engedjetek meg egy gyors kitekintést. Szomorú dolog, hogy a hazai közönség, gyakorlatilag nem volt kíváncsi a nem kevésbé minőségi zenét játszó magyar zenekarokra és főleg tízre érkeztek, ami a csúszás miatt még a második banda koncertje volt bőven. Persze ez a legtöbb eseménynél így van és értem én, hogy csütörtök, de a kezdés 20.15 volt, azért az már nem annyira korai, hogy ne adhatnánk egy esélyt annak a két formációnak, akik több mint 100-100 km-t utaztak miattunk. Ráadásul a helyszín pont olyan, ahová bármikor szívesen beülnék egy-két frissítő „üdítőitalra”.

Elfelejtve a bosszantó tényeket, folytassuk is a miskolciakkal. Ők is nagyszerű energiákat mozgattak meg a színpadon és kihasználták a két gitár nyújtotta lehetőségeket, sőt még sampler is szólt néha, ami külön adott az egésznek egy kis plussz ízt. Itt külön kiemelném Czakó Dánielt, aki egy órán keresztül kifestett arccal headbangelte végig az elejétől az utolsó percig a show-t. Látványos és pontos volt. Egy negatívumot szeretnék azért felhozni. A 35 perces kiírt játékidőből legalább 60 perc lett. Furcsa volt és a végére talán már-már erejét vesztette a dolog, de amellett nem szabad elmenni, hogy jó és egységes csapat, viszont szerintem egy tömörebb program fogósabb lett volna. Ez persze már csak az én személyes szubjektív véleményem. 🙂

El is érkeztünk a spanyol Helevorn koncertjéhez, akik 11 tájt kezdték meg szereplésüket az emelvényeken. Addigra már mindenkinek lecsúszott pár sör és kellő állapotban és hangulatban vártuk azt, amire talán senki sem számított. Ugyanis Josep Brunet énekes, stúdió minőségben adta vissza az összes dalt. Gyakorlatilag annyira áthatotta az egész termet és olyan gyönyörűen szólalt meg, hogy én az egész koncert alatt libabőrös voltam ettől az orgánumtól. Élőben ilyet még sohasem hallottam/éreztem. Tökéletes volt mindvégig. Érdemes még említést tenni Guillem C. M basszusgitárosról, aki egy hat húrost nyúzott.

Érdekesség pedig, hogy jobb oldalt voltak az igazán egyéni fazonok, mert a legszélső gitáros azt a hatást keltette bennem, mint egy norvég favágó, aki most jött ki az erdőből, kezébe nyomtak egy gitárt és azonnal perfekt módon tud rajta játszani. Természetesen sok más nagyszerű szerzeményük mellett elhangzott az utolsó klipes dal, a Burden Me, valamint helyet kapott a repertoárban a Delusive Eyes is, amik legalább akkora elemi erővel csaptak a falhoz, mint ahogy a videóban is.Hozzátartozik még a történethez, hogy kimentem valamikor az est folyamán a kerthelységbe és ott bandáztak a külföldiek, olyan 10-15 üres és jó néhány teli palack társaságában. Megkérdeztem, szeretnének e közös képet? Rögtön be is álltak mindenféle vicces pózba és utána Josep megkérdezte, hogy hogy van a „Thank You” magyarul, majd olyan tökéletesen mondta ki a köszönömöt, hogy hinni sem akartam a fülemnek. Aztán ezt koncerten is elkövette nagyjából a második szám után. Óriási élmény volt találkozni velük és élőben hallani őket. A show után sikerült egy csapatfotót is készítenem velük, majd átadták a színpadot egy utolsó táncra a Saturnus-nak.

Eljött a várva várt pillanat, kis technikai problémák után belecsapott a doom opuszokba a Saturnus. Tartották, sőt olykor még emeltek is a Helevorn által magasra felrakott lécen, ezzel tapsra, headbangelésre és metálvillázásra késztetve a közönség egészét. Az est fénypontja egyértelműen az volt, amikor egyszál zongora és ének maradt a színpadon, majd felcsendült az All Alone. Teljesen máshogy játszották, mégis annyira igazi és őszinte volt az egész, hogy igen! Elhittem azt, hogy ők itt most tényleg a szívüket lelküket beleteszik a zenéjükbe és ezt maximálisan átadják nekünk. A szólóra persze minden zenész felszaladt a színpadra és beszálltak a szám további részére, ahogy az a lemezen is hallható.

És bár nem tudtam megvenni a már említett 2006-os albumot, azért ők eljátszották még az I Long-ot is nagy-nagy örömömre. Bár másfél órán át tartott, jóformán nagyobb szünetek nélkül, mégis ez így volt egy kerek-egész. Nem éreztem se soknak, se kevésnek. Pontosan eltalálták, hogy miket, milyen sorrendben és mennyit kell játszani. Le a kalappal előttük, nagyszerű estét zártak és megkoronázták vélhetően sok-sok rajongó csütörtökét ezzel. Stílusosan az 1997-es lemez egyik dalával, a Christ Goodbye-al búcsúztak Budapesttől és lelkes közönségétől.

Összegezve az estét, nagyon is megérte elmenni. A Showbarlang egy nagyon jó hely. A személyzet kedves volt, mint mindig, a hangosító most is tökéletesre hozta az estét és minden úgy dörrent meg, ahogy annak lennie kell, én pedig nem sokáig bánkódtam a CD miatt és megvettem mindkét zenekar legutolsó albumát. (Helevorn Compassion forlorn & Saturnus Saturn in ascension) Körülbelül 500 képet csináltam és jókedvűen tértem haza, hajnali négy óra tájt.

Köszönet Feliciumnak a beszámolóért! (http://feliciumusic.blog.hu/2015/09/25/doom_inside)
 
 

Doom Inside (1 komment)

  • rikkudo rikkudo szerint:

    Nagyon jó kis este volt, megérte elmenni! Nagyon örülök, hogy a Saturnus végre tiszteletét tette nálunk, vagy 8 éve vártam már, hogy eljöjjenek! 🙂 A Helevorn pedig kellemes meglepetés volt, jó zenét tolnak.