A ‘Forgács családban valószínűleg én vagyok az egyetlen, aki kalipunkról ír és valamilyen szinten éli is ezt a stílust. Kedvelem, mert úgy érzem a hallgatása során, hogy újra tizenéves kölyök vagyok. 🙂 Meg eleve úgy vagyok vele, hogy kell olykor egy kis könnyedség a sok morózus hangulat  mellé és ha ki akarok már nagyon kapcsolni a súlyos riffekből, akkor erre a dallampunk, deszkás melodycore vonal tökéletesen alkalmas. Nos a fent nevezett stílusok kedvelői számára kihagyhatatlan estét ígért a Zebrahead és MxPx közös budapesti koncertje. Utóbbi zenekar már korábban megtalálta rántott hús alakú kis hazánkat a térképen, míg a Zebrafejet első ízben nyílott alkalmunk látni.

A washingtoni MxPx minden különösebb lacafacázás nélkül nyomott egy profi kalipunk szettet. Nevük tkp. a Magnified Plaid rövidítése, eredetileg ugyanis ezen a néven startoltak ’92-ben. Bár népszerűséget tekintve sosem értek a Green Day és az Offspring nyomába, akik az abszolút szupersztárjaivá emelkedtek ennek az irányzatnak, azért többek tinikorát meghatározták ők is laza, melodikus, pattogós, pimasz  skate punk-rockjukkal.

A Ramones ízeket is felvonultató My Life Story-val indítottak Mike Herrera és tettestársai. A Tomorrow’s Another Dayt a legutóbbi, 2012-ben kijött Plans Within Plans album nyitódala, a klipes Aces Up követte. Majd előkapták titkos fegyverüket (Secret Weapon). Bár egyvégtében hallgatva kicsit sok lehet ez a fajta happy punk érzés (legalábbis nekem, akihez inkább a sötétebb tónusú zenék állnak közelebb), van benne valami mégis, ami miatt magával tud ragadni.

Bár nem volt éppen Andrea névnap, azért ha voltak ilyen keresztnevű nők a bulin, ők minden bizonnyal nagyon örültek az Andrea c. nóta felbukkanásának, ami egyébként nekem is okozott kellemes perceket Bad Religion rokonságával. A Far Away egy árnyalatnyival keményebb oldalát villantotta fel a csapatnak. A kb. egy órányi műsor végén a Punk Rawk Show/Responsibility kettőssel búcsúztak a színpadtól.

Összességében élvezhető, vidám hangulatú koncerttel idézték fel sokak süldőkorát Herreráék, majd koncert után bárki elkaphatta őket egy kis csevejre, fotóra, aláírásra, mivel sokáig ott lebzseltek a merchpultnál. Itt jegyezném meg, hogy a Zebraheadék merch készlete árak tekintetében nem volt nagyon elszállva, le is csaptam a legfrissebb albumukra, a Walk The Plankre bakeliten!

Nem kellett sokat várni, hogy a húrok közé csapjanak a kaliforniai La Habra hősei. A legfrissebb Walk The Plank lemezről felcsendült az Under The Deep Blue Sea nyitánya, majd a ska-san pattogó, de leheletnyi hiphop hatást is mutató Hell Yeah!-vel mutatták ki a foguk fehérjét. A Save Your Breath is a keményebb oldalukat villantotta fel, azután hívták a haverokat (Call Your Friends). Az Ali Tabatabaee vezényletével ’96 óta létező csapat is tudja, miként kell beindítani a hangulatot, ahhoz, hogy a tömeg egy emberként kapja szét a házat.

Nem sok idő jutott pihenésre, mert a tempóból aránylag ritkán vettek vissza. A Drink Drinket minden városban elsütik, méghozzá úgy, hogy a színpadra invitálnak pár embert és valami nedűvel megitatják őket, miközben a zenei aláfestésről gondoskodnak. Ez esetben a dalocska így hangzott: Drink Drink Budapest.. Miután a holnapot üdvözölték (Hello Tomorrow), belecsaptak a polipkoponyás borítójú új album nyitószámába, ami a Who Brings A Knife To Gunfight? címet viseli és refrénjében bulizásra buzdítanak (We got a party party…). A nép mondanom se kell, hogy megszállottan pogózott és circle pitezett erre is.

A Zebrafej kétségtelenül többet mutat egy tipikus szokvány skate punk bagázsnál, muzsikájukba ugyanúgy beleférnek a HC-s, rapes, alteros és metalos keménységű megoldások is. Vagyis ők sokkal inkább férnének mondjuk a crossover kategóriába, mint az MxPx, akiknek zenéje egydimenziósabb.

Említettem ugyan Alit, az énekest, azonban a csapatban a legnagyobb forma, aki a leginkább vonzza a tekinteteket, az a gitáros Dan Palmer. A Van Halen pólót viselő Palmer nagy bajszát bármely díszmagyar megirigyelhetné. A színpadot is ő mozogta be talán legjobban, minden egyes négyszetszegletet kihasználva. Ő egyébként csupán 2013 óta erősíti a brigádot, az eredeti felállásból jelenleg hárman képviselik az állandóságot: Alin kívül a nagydarab basszeros-vokalista Ben Osmundson (aki a buli után lazán strandpapucsban mászkált az enyhe idő miatt) és a szintén nem kistermetű dobos, Ed Udhus.

Mintegy 20 nótát nyomtak, vagyis a poénosan az I Will Always Love You c. Dolly Parton örökbecsűvel (amit Whitney Houston is hatalmas sikerre vitt) lezárt buli után kizárt, hogy bármelyik rajongó elégedetlenül távozott volna. Vegyesen válogattak eddig megjelent tucatnyi albumukról, bár a self titled bemutatkozásról egy árva nóta nem hangzott el. Ez amúgy is inkább demó volt, utólag talán már nem is lehetnek elégedettek vele Tabatabaee-ék.

Mindent egybevetve ez egy üde hangulatú, szórakoztató este volt, amit kár lett volna kihagyni. Mindkét banda ezáltal még nagyobb kedvencem lett, ezért is érdemes eljárni és élőben, egyenesben megtapasztalni az élményt.