Nincs ez másképp az olasz Fightcast debütalbumával sem. A stílus „természetesen” metalcore, ami már önmagában megér egy vasárnapi szentmisét, ugyanis Ő napjaink masszív közutálatának tárgya. Persze aki már kicsit régebb óta figyeli az ózonlyukat alúlról, az emlékszik még az Alter hullámra, meg a Nu Metalra is, amiket ugyan ilyen vehemenciával illett a sóhivatalba küldeni. Nyilván mindegyik esetben meg volt / van a mérhetetlen közutálat alapja, amit inkább a stílusok amerikai recept alapján történő széthajtása, a pénzcsinálás, a tömegtermelés, és ezáltal a színvonal lezüllesztése okoz, mint maguk a zenék vagy a zenészek. Véleményem szerint mindegyik említett mostoha stílusnak megvannak a kiemelkedő zenekarai, akiket érdemes ismerni és szeretni.
Miért is írok ekkora bevezetőt? Mert a Fightcast a fent említett züllesztő és pénzmotivált iparág mintaterméke. Se több, se kevesebb. Egy összerakott, a vélt vagy valós piaci igényeknek megfelelve patikamérlegen kimért minden szükséges adalékot tartalmazó készítmény. Ám ez az elővigyázatosan elkészített elegy egészen véletlenül puskapor lett, ami a jó ízlésű és értelmiségi metál zenét értő és szerető emberek fejében azonnal berobbantja a C4-et.
Az albumon hallható kilenc tétel nem áll másból, mint iszonyatosan agyonjátszott, klisés gitártémákból (mekkora klisé már maga ez a mondat is??? 😀 ), ezerszer hallott és elsütött tempóváltásokból és természetesen a habot az „I”-re az üvöltözős verze – tiszta refrén teszi fel. Mindez a halandzsa nyakon öntve egy olyan kiherélt, semmilyen, agyonpolírozott hangzással, hogy az valami borzasztó. Azonban a zenekar javára kell írni, hogy a hetes Illogical Tripp-ben sikerült egy szem olyan témát összeerőlködniük, ami még tetszetősnek is mondható. De persze csak a maradék nyolc borzalom viszonyában, és természetesen az elmaradhatatlan, mostanában annyira divatos albumzáró elktro – zaj tétel is mélyen beleás a szánalom szemétdombjának közepébe.
Sajnos a Fightcast mintapéldánya azon zenekaroknak, akik miatt sokan csak szánalmat tükröző arckifejezéssel megcsóválják a fejüket a stílus nevének hallatán. Azért is nagy baj az ilyen zenekarok léte és életképessége, mert bizony akad a metalcore zenekarok közt is bőven izgalmas, ötletes formáció, akiknek viszont megpecsételt a sorsuk ebben a közegben. Mindegy. Vigasztalja őket a tudat, hogy majd tíz év múlva jó páran fogják felkapni a szemöldöküket egy-egy ilyen album előkerülésekor, hogy „affene! Nem is olyan rossz ez!” Addig viszont marad a jelenlegi helyzet.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
