Monolithe II (2005)
Az egész 2001-ben kezdődött, amikor a nagyrészt Anthemon-ban is játszó tagok megalakították ezt a Masszív együttest. Céljuk az, hogy Kubrick - Űrodüsszeia művét vigyék át zenére, olyan mélységekig, ameddig még más banda nem tette. A történet főleg az emberiség eredetével foglalkozik, az első lemez 2003-ban, a maga 53 percével csak a prológus részt fedte le, a mostani II-es pedig elkezdi az igazi sztorit.

Zeneileg és hangulatilag is a top-ot súrolja az album, igazi időutazás alanyai lehetünk, ha hagyjuk magunkat elkalandozni a zenével, mely egészen egyedi, lassú és kemény, de ugyanakkor misztikus és sötét. Köszönhető a doom epikus és titokzatos jellegének. 50 perc a doom jegyében, a klasszikus stílusjegyek mind fellelhetőek, lassú riffelés, fájó ének, a zene szinte ránktelepszik. Személy szerint 4 részre tudnám elkülöníteni ezt az egy számot, 14-16 perces részekre, de visszatérő témák vannak végig, váltás pedig nem sok. A hangzással mindenesetre sikerült egy atmoszférikus hangulatot kialakítani, ami nálam nagyon bejön.

Kiknek ajánlanám? Doom fanoknak mindenképp, én idén kevés hasonlóan kiemelkedő albumot hallottam. Nekem jobban is tetszik, mint az Edge Of Sanity vagy Opeth full albumos művei... Ami miatt nem adok tizet, az a lemez hossza; ha a koncepcióra gondolok, ha végigérnek a storyn, lesz kb. 6 CD (a harmadikat 2006-ra tervezik), kb. 6 óra doom, amibe még a legnagyobb fanok is belehalhatnak :)

Monolithe_Monolithe_II_2005
Stílus:
Atmospheric Funeral Doom Metal
Értékelés:
 
Pont
: 9 / 10
Dalok:
1.Monolithe II
Írta:
Amarant
2005. október 26., szerda
Facebook:
Mozgásban a MONOLITHE - Bepillantás a nagy, fekete kő alá
Interjú, McFrost1977 @ 2018. február 3., szombat, 12:04
Monolithe - Nebula Septem (2018)
Kritika, boymester @ 2018. január 18., csütörtök, 16:39
Koncertek
Darkness Enthroned Festival
szeptember 21.,
Dürer Kert
Arkona, Dalriada
szeptember 28.,
Barba Negra
Apocalypse Over Europe Tour
szeptember 30.,
Barba Negra
Vindictive Miscreant Tour 2018
október 8.,
Supersonic - Blue Hell & Kvlt
Kamelot, Leaves Eyes
október 9.,
Barba Negra
Repulsion For Humanity Tour
október 10.,
Dürer Kert
október 11.,
Supersonic - Blue Hell & Kvlt
továbbá
© 2001-2018 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.038 seconds to render