Első nagylemezét készítette el a karcagi Decadence zenekar, akik egy demo (Somewhere in the Night – 2004) és a Hammer mellékleteként országosan terjesztett EP (When Angel Falls… – 2006/2007) után látták elérkezettnek az időt, hogy friss dalaikat CD-re vegyék és eljusson a nagyközönséghez. Ezúttal saját kiadásban.
A zene alapvetően maradt az eddig megismert/bevált dallamos metal, amiben elsősorban a göteborgi-nak nevezett skandínáv dallamos death hatások dominálnak.
Ami első hallgatáskor is feltűnt, az a változatosság valamint a fejlődés. Ez a dalszerzésben mutatkozik meg, hiszen bátran és jó érzékkel alkalmaznak olyan zenei elemeket, amik eddig kimaradtak náluk. Sok akusztikus gitáros nyugis rész ellenpontozza a zúzást.
Nem lehet elmenni szó nélkül Ráci fejlődése mellett. Ha jól tudom tanárhoz is járt, de nyilván a Remorse-beli szereplése is javított a stílusán, valamint úgy énekel, mint soha korábban Deca anyagon. Itt elsősorban a dallamos témáira gondolok, hisz a nyersebb vokáltémákkal eddig sem volt gond.
A vokálba ráadásul be is segítenek néhányan vendégként. Ez megint csak jót tett a lemeznek. Nem csak az udvariasság miatt említem elsőként Balajthy Bernadettet (Charybdis) a közreműködők listájáról, hanem mert énektémái illetve Rácival közös duettjei a lemez erősségei. Na és akkor ott vannak Papp Lajos (Dying Wish) jól ismert mély hörgései meg Lanyi barátom (Vissza) emlékezetes vokáljai.
Ha már a közreműködőknél tartunk két dalban is egy-egy vendég gitárostól hallhatunk szólót. Előbb a Dawn of a New Age-ben Igor – Ráci Remorse-beli társa, illetve Mytra gitáros is – tol egy szólót, a Drowning in Despair-be pedig a Dying Wish/Stardrive gitáros Ács Sanyi ereszti el az ujjait.
És ha már ennyit emlegettük a Dying Wish-t nem maradhat ki a felsorolásból Nádas Peti (ex-DW billentyűs, ma Folk Error) sem, aki itt is erős témákat alkotott, ahol kell színez, máshol dallamokat tesz a dalokba.
Na, és azt hiszem, ez a számomra egyetlen gyenge pont a lemezen. Mármint az, hogy ettől sok helyen a püspökladányi csapat jut eszembe, annyira hasonló egy-két megoldás. Persze ez legyen a legnagyobb gondom, hisz a DW-t is szeretem.
A dalszerzésben nagyot lépett előre a csapat véleményem szerint, hisz a négy-öt perces dalok változatosak, nem követték el az a „hibát”, mint az EP-nél, ahol azért egy-két nóta hosszabbra sikerült, s így a figyelmem nem tudta annyira lekötni.
A lemezről kiemelkedőek a következő dalok: Banished By Lies, Believe In Me, Inhale the Sadness, Drawning in Despair. Ezekben érzem a legnagyobb potenciált, valamint ezekbe sikerült összehozni a jól eltalált megjegyezhető témákat és a remekbeszabott, fülbe ragadó refréneket. A végre pedig jól esik a kis instrumentális „búcsú”. Persze nem kell azt gondolni, hogy a maradék dalokkal bármiféle probléma lenne, mindegyikbe sikerült jóféle gitártémákat írni Harsányi Gabinak és Gaál Gábrielnek, de a basszusgitáron – ami inkább csak fülessel jött ki inkább – is korrekt dolgokat hoz Császár Imi. Kocsis Krisz pedig ha kell odalép a duplázónak, ha kell a tamokon dolgozik, változatosan üt.
A borítóról már ejtettem szót, színvonalasmunka, hangulatos, illik a lemezhez.
A hangzással sincs sok gondom, bár én a gitárok és a billentyűk arányán azért módosítottam volna itt-ott, az előbbiek javára. Esetleg a basszusgitárt is előbbre tettem volna.
Összegezve, sokat fejlődött a csapat, ami jó jel a jövőre nézve is. A dalszerzésbe, a hangszeres tudásba nem tudok belekötni (nem is nagyon akarok). A hangzáson nyilván lehetne csiszolni, de igazából azzal sincs különösebb gond. A vendégek jót tesznek az anyagnak, még a billentyűs témák is, függetlenül az említettektől.
Arra azért kíváncsi leszek, élőben ezeket hogyan pótolják majd, illetve, mennyire hiányoznak, ha mégsem pótolják…
Hamarosan kiderül.
Figyeljétek a koncertajánlókat!
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
