Candlemass
Candlemass

(2005)

2005. október 30.

0

Pontszám

8.5

Doom metal a stílus legnagyobbjától. Alapjában véve nem rajongok a műfajért, noha az utóbbi időben nem egy doom zenekarral találkoztam, köztük egy hatalmas, kiváló albummal az ír Mourning Beloveth-től, de most a Candlemassról van szó.

Ha valaki azt kérdezi tőlem mitől doom a doom, egy-két maflaságot nyilván tudok mondani, hogy hosszú, lassú, szomorkás, sőt gyászos, komor, akár világvégi hangulatú, de nem hinném, hogy ez lenne a teljes igazság. Ugyanis a Candlemass zenéjében ezek közül egyik sem hallható kristálytisztán, azaz valószínűleg az én készülékemben van a hiba, de nekem a Candlemass nem a doom metalt jelenti mint műfaj (lásd Pantheist, MB, sorolhatnám) hanem ezer közül is felismerhető egyedi Candlemass-t, hacsak nem létezik a doomnak paradox módon egy progresszív ága, amit ők művelnek. 🙂 (lásd: 3-4 perces számok, stb) (Ezért most a Candlemass rajongók valószínűleg keresztre feszítenének.)
Több albumom van tőlük, de a nagy favorit az Ancient Dreams. Életem egyik első metal hallgatása ez, azaz szép emlékeim vannak róla. Akkoriban persze még tizedennyire sem voltam képben, azaz maximálisan a fülemre hagyatkoztam. Ezt manapság már egyszerűen lehetetlen megtenni. Szóval vegyük úgy, hogy az Ancient Dreams tíz pontot kapott.
Természetesen a tipikus jegyek itt is megjelennek, azaz hamisítatlan Candlemass-hoz van újra szerencsém. Ami szerintem ilyen különlegessé teszi a zenét, az az énekes érdekes hangja és a mélyen brummogó, mégis könnyed gitár.

Az első két szám egyenesen kiváló, bár a Black Dwarf énekdallamának kezdete egy az egyben egy Ancient Dreams nótáról van, de most nem jut eszembe melyikről. Aztán a harmadik negyedik számnál kissé leül az anyag, nem találkozni túlzottan maradandó énekdallamokkal sem. Ellenben a hatodik Witches című nóta megint egy alteregó a nagy opuszról, legalábbis helyenként. Ez nem túl szimpatikus, bár már megszokhattuk, hogy az ilyen újra összeállások alkalmával ugyan jó, de nem kiváló lemezek születnek. Véleményem szerint ez történt most is, azaz hamisítatlan Candlemass eszencia áramlik a hangfalakból főleg az album elején, meg utána pár nótában részletenként, de az albummal nem lehet világot váltani.

Visszatérve a konkrét számokra, asszem most értem a legjobb részhez. A Born In A Tank egy igazi különlegesség, talán az album legjobb dala. Kisebb újító dolgokat is hallani benne, ami megint csak kuriózum, mert szerintem a Candlemass lemezek eléggé hasonszőrűek, noha sem a zenészek tudása, sem az énekes hangja nem ad okot erre. Egyébként ő az egyik a kevés tiszta énekhangú énekesek közül, akinek hosszú távon is bírom a vokalizálását. (King Diamond diszko még előttem áll)
Aztán itt van mindjárt a The Day And The Night langaléta farabja, aminek a közepe, vége kifejezetten jóra sikerült.
Érdekesség, hogy az album hossza szinte másodpercre megegyezik az Ancient Dreams hosszával. 🙂

Összességében azt mondhatom, hogy az album csalódást vagy katarzist semmiképp sem okozott, azaz hozta a Candlemass minőséget és stílust, így megéri begyűjteni, de akár ezzel kezdeni az ismerkedést.