Kauan
Tietäjän Laulu (2008)
Az orosz Kauan folk formáció első lemezéről már 9000Sanyi kollégám beszámolt, s mivel náluk úgy tűnik gyermekáldás van megvalósulóba, így a tavalyi második korongról való kritikát én követném el. A csapat 2005-ben alakult Chelyabinsk, s már csak egyetlen alapító tag, bizonyos Anton Belov maradt meg az eredeti felállásból. A műfaj a kezdetekben folk-black volt, most viszont ez inkább nevezném egy mély és patetikus, némileg törzsi elemekkel tarkított népzenének, amely érezhetően a fém zenei scene felől érkezett, de ettől függetlenül a befogadás szinte bárkinek könnyedén sikerülhet, aki vevő a szürke különböző differenicáira.


Sem a hangzással, sem a gyönyörű digi-pack kiadással nincs gond – öröm ilyen albumot kézbe venni, s akkor egy szót sem ejtettem még a zenei tartalmáról. A hat dal közel egy óra elmélkedést és nyugodtságot dédelget megfáradt keblén, amelyeket csak itt-ott szakít meg némi gitár, de ott is elsősorban atmoszférát építenek vele, tónusokat és színeket a nagy paletta érzéseinek kevert színeiből. A szövegek anyanyelvükön szólalnak meg, gondolom a zenéhez illő mély és természet ihlette dolgokról szólhatnak. Anton-t hegedűn Lyubov Mushnikova kíséri, illetve még két vendégzenész segédkezik itt-ott.
Fontosnak tartom elmondani, hogy a Kauan állandóan fejlődő és burjánzó dallamai és világa nagyon messze állnak a neoklasszikus és Cold Meat Indusrty védőszárnyai alatt fejlődő csapatoktól, hiszen míg a Blood Axis, Death in June, Der Blutharsh és társaiktól az választja el az orosz brigádot, hogy másképpen mély, és politikától és militarizmustól mentes, így hát az összhatás is nagyon más képet fest, nem is beszélve az itt-ott megjelenő enyhén sláv doomos jellegről. Az orosz formációra nagy hatással volt a finn Tenhi, innen van a névválasztás (Kauan az egyik lemezük címe), s félig finnül vannak a szövegek is (mondjuk ez köszönhető a Finnország késői orosz elszakadásának is), illetve megemlíthető még a korai Empyrium is, ám mindkettőnél sötétebb és a maga nemében keményebb a Kauan. Az ének leggyakrabban dallamos ének vagy beszéd, de akad benne kántálás, kórus és hörgés-károgás is, elvétve pár helyen a dark metalok szegmenseit hordozzák magukban, de annyira elenyésző (s csak pár helyen radikális) a rengeteg tiszta folk és akusztikus részhez képest, hogy csak megemlíteni érdemes, ahogy azt is, milyen témákat lehetett volna erőltetni még, de ez annyira specifikusan érzelmekre épülő zene és koncepció, hogy a határok meghúzása egyben önmagunk determinálása is.



Amennyire nem hibátlan, annyira nem is mindennapi zene, amiben rengeteg értéket lehet felfedezni és elmerülni benne. Ahogy a hangszereltség is hullámzik, úgy a hangulatok is más és más oldalról járják körbe a mélabús keringést az ősz lassan sárga és barna színekkel fásultan emésztett tisztásán. Egyszerre csodálatos és magasztos, s közben pedig egyszerű és mélyre húz magával…


Kauan_Tiet_j_n_Laulu_2008
Kiadó:
Stílus:
Depresszív folk-doom-dark metal
Értékelés:
 
Pont
: 9 / 10
 
Külalak
: Gyönyörű
 
Hangzás
: Kiváló
Dalok:
1.Vmesto Slez (6:37)
2.Kyynelten Sijaan (9:26)
3.Pesnja Materi (6:01)
4.Äidin Laulu (12:02)
5.Prozrachni Cvetok (8:12)
6.Orkidea (10:34)
Írta:
haragSICK
2009. február 17., kedd, 13:57
Kauan - Aava tuulen maa (2009)
Kritika, haragSICK @ 2010. január 24., vasárnap, 00:19
Kauan - Lumikuuro (2007)
Kritika, 9000Sanyi @ 2008. január 5., szombat
Koncertek
Bye Horus (FR), Képzelt Város, Choice With No Voice
szeptember 3., 19:00,
A 38 tetőterasz
Genital Grinder Festival
szeptember 18., 21:00,
Vadvirág Táncház
Spock's Beard, Enochian Theory
szeptember 27., 20:00,
A38 Hajó
Heidenfest
szeptember 28., 18:00,
Wigwam
Human-Clad Monsters
szeptember 29.,
Diesel (ex E-Klub)
Epica (NL), Kells, Revamp
október 2., 19:00,
Diesel (ex E-Klub)
Dark Tranquillity, Insomnium, Inception
október 14.,
Dürer Kert
The Devil's Blood, Heretic, Veér
október 16.,
Tűzraktér
Pain of Salvation
október 24., 20:00,
A38 Hajó
Shrinebuilder
november 17., 19:00,
Dürer Kert
Therion, Leprous, Loch Vostok
november 27.,
Petőfi Csarnok
Helloween, Stratovarius
november 28.,
Petőfi Csarnok
továbbá
© 2001-2010 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.06 seconds to render