Ozzy Osbourne
The Ultimate Sin

(1986)
maniac
2005. november 6.
0
Pontszám
10

Az 1986-os év elején jelent meg Ozzy számomra egyik legkiemelkedőbb albuma, a „The Ultimate Sin”. Jómagam 1987-ben találkoztam először az anyaggal (elég nehéz volt beszerezni ilyen kincseket) és már az első hallgatás után örökre a „Madman” rajongója lettem. Történhet bármi, Ozzy csak jó albumokat szállít időről időre. Sajnos egyre több az eltelt idő két album között, de eddig mindig érdemes volt várni.

Jelen ismertetőm tárgya is elég érdekes körülmények között látott napvilágot, hiszen a 80-as évek Ozzy számára nem szóltak másról, mint a szex, drogok, alkohol és rock ‘n roll. Ha nincs mögötte az az ember, akit menedzsereként és feleségeként ismerünk, akkor az öreg csocsesz már nem hogy albumot nem adott volna ki, de rég nem is élne.

Manapság kicsit mostohán bánnak Sharon Osbourne-ék ezzel a lemezzel, talán a hozzá kapcsolódó rossz
emlékek az oka, nem tudom. Én sem szívesen emlékeznék vissza az ő helyében arra az afférra, amikor Ozzy egy baltával akarta Sharon fejét meglékelni és a rendőrök segítségével sikerült a dühöngő őrültet leállítani és néhány napig egy cellában tartatni. Az azért megvigasztalhatná Mrs. Osbourne-t, hogy a kiadás óta bizony dupla platinává érett az anyag.

Ozzy mindig is óriási érzékkel választotta ki gitárosait, gondoljunk csak a legendás Randy Rhoads-ra, akinek a halálát még a mai napig nem heverte ki, vagy a 90-es évek felfedezettjére, Zakk Wylde-ra. Jelen esetben viszont egy félig indián, fél szemére majdhogynem vak gitár-virtuózra összpontosítsunk, hiszen Jake E. Lee sem a bájvigyoráért került az öreg mellé, hanem mert abban az időben egy olyan újat tudott mutatni, egy olyan új dolgott tudott belevinni a zenébe, amire csak a kivételes tehetségű emberek képesek. Az előző, „Bark at the Moon” albumon már bizonyította muzikális képességeit, de ezen az anyagon a 100%-ot teljesítette, mind gitárosként, mind dalszerzőként.

A lemezen hallható dalokat Ozzy és Jake jegyzi, kivéve a záró nótát, a „Shot in the Dark”-ot, melyet közösen írtak a Bob Daisley helyére érkezett Phil Soussan (ex-Wildlife) basszerrel, aki az ezredforduló környékén be is perelte bizonyos elmaradt jogdíjak miatt Ozzy-t. Szó se róla, ez a nóta volt és lesz az abszolút sláger az anyagról.

Hogy a többi közreműködőről is néhány szót ejtsek, meg kell említeni a Tommy Aldridge helyére érkezett fiatal dobos-tehetséget, Randy Castillo-t (ex-Wumblies), akit a Mötley Crüe dobos Tommy Lee ajánlott be Ozzy-éknak és a sors fintora, hogy mikor Tommy elhagyta a Mötley-t, Randy vette át a helyét a csapatban. A legszomorúbb viszont, hogy 2002-ben súlyos betegségben, mindössze 51 évesen elhunyt. R.I.P. A billentyűket egy bizonyos Mike Moran kezelte, aki szakmai berkekben igen ismert és elismert stúdió-zenésznek számított. A lemezt hallgatva nem véletlenül.

Talán némi magyarázatra szolgál a lemezen hallható zene stílusa. Ez az album ugyanis kakukk-tojásnak
számít a többi Ozzy anyag mellett.

A 80-as évek közepén már erősen hódítottak világszerte az úgynevezett „hajbandák” és nem sok zenekar kapott szerepet a nagy nyilvánosság előtt, ha nem valami hasonlót csináltak. Gondolom a menedzsment nyomásának engedve Ozzy papa is csillogó, flitteres, szűk ruhákba paszírozta nem éppen formásra hízott testét, feltupíroztatta és melíroztatta a haját. Ilyen külsőségek után akár azt is mondhatnánk, hogy bohócot csinált magából, ha már nem lett volna az korábban is.

És mit kapunk a megvásárolt cd-n? Igazi, tökös hard rock-ot, fantasztikus dallamokkal, hihetetlen érzékkel és érzéssel előadott gitárszólókkal, mondanivalóval és üzenettel bíró szövegekkel. Persze Ozzy továbbra sem tud énekelni, ám egyéni előadásmódja és dallamai most is a rajongók kedvében jár. Lehetetlen szavakkal leírni milyen is pontosan ez a zene. Kicsit „nyálasnak” nevezhető a sok billentyű és a könnyen megjegyezhető, énekelhető, dúdolható énekdallamok miatt, ám olyan masszív alapot biztosít a ritmus-szekció, hogy nehéz lenne besorolni a glam bandák anyagai közé. A hangzásba sem lehet belekötni, hiszen mint minden albumán, itt is a lehető legjobb körülmények között dolgozhattak Ozzy-ék. Az egészről süt a profizmus.

A dallamos zenék kedvelőinek erősen ajánlott lemez ez, a teljes anyag egy egységes egészet képez,
nincs rajta üresjárat vagy stílusilag különböző dal, csak tömény rock zene, annak is talán a legjobb esszenciáit felhasználva. Ha még nem ismered ezen album tartalmát, akkor tégy meg mindent a megismeréséért, mert olyan élményben lesz részed, amit soha nem felejtesz!

Akela, Jó’vana Akela, Jó’vana
április 05.