Dark Suns
Existence

(2005)
Avatar
2005. november 6.
0
Pontszám
9

A Dark Suns egy német formáció. 2005-ös Existence című albumuk a 2. kiadványuk, melyet remélhetőleg még sok újabb követ. Legalábbis ebben bizakodhat minden olyan zenekedvelő, aki szereti a sötét hangulatú, tervszerűen felépített, szimfónikus elemekkel átszőtt progresszív darabokat. Szándékosan használom a darab kifejezést, ugyanis valóban olyan érzésünk lehet az album hallgatása közben, mintha egy színdarabot hallgatnánk és egyúttal látnánk is, annyira erős a zene gondolatokat/képeket keltő hatása. A Dark Suns zenéje ennek megfelelően meglehetősen közel áll a svéd Pain of Salvation muzsikájához, de semmilyen másolásról nincs szó. A Dark Suns témái, bár összetettek, mégis kevésbé bonyolultak/elvontak, a zene azonban ugyanolyan logikusan felépített, mint azt megszokhattuk a hasonlatként említett svéd csapattól. Nem tudom, véletlen-e, hogy még az album címe is jól harmonizál a POS 2005-ös kiadványával: Existence/Be. 🙂
A svéd prog. metal mellett (és a rájuk ható csapatok között nyugodtan gondolhatunk az Evergrey-re vagy az Opeth-re is) bőséggel hallgathattak a fiúk pszihedelikus zenéket is, pl.
Pink Floydot vagy az újabbak közül Porcupine Tree-t. Ennyi talán elegendő is ahhoz, hogy az olvasó el tudja helyezni az Existence-t a zenei palettán, és eldöntse, érdemes-e megpróbálkoznia vele. Ha engem kérdez, a válaszom mindenképpen IGEN. 🙂

Összefoglalva: a Dark Suns Existence albuma egy, a
pszihedelikus/prog. rock/metál határvonalon mozgó alkotás, melynek hallgatása odafigyelést igényel, viszont dallamaival és hangulatával nagyon kellemes kikapcsolódást nyújthat bárkinek.
Az album erősségei: nagyszerű felépítés (nagyon jól megírt számok), jó hangszerelés, szuper hangú énekes, kiváló produkció szóval minden.:)) A következő albumuk elérheti a tökéletest, arra tartogatom a 10 pontot. 🙂

Hexvessel Hexvessel
április 24.