Ossian
Best Of 1998-2008 (2009)
Nem is olyan régen volt, hogy az Ossian a 20 éves jubileumát egy pazar kiállású és tartalmú box szett-tel ünnepelte, és most itt az 1998-as újrakezdés óta eltelt egy évtizedet bemutató, 21 számos válogatás. Hagyománytörő módon HammerWord magazinos, tehát újságmellékletes a megjelenés, és a 10 szál gyertyás, turulmadár logós, Ossian feliratos torta helyett ezzel ünnepel az öt, ’újkori’ zenész, és kiadójuk.

A kiadványra minden stúdiólemezről szemezgettek Endréék, de a nagy koncertfavoritok mellett helyet szorítottak egy-két saját, a zenekar berkein belüli személyes kedvenceknek is, és az egységes hangzás érdekében a P. Stúdióban Küronyi Miklós újramaszterelte ezeket.


A frontborítót a felölelt korszak albumainak grafikáit összemontázsolva Sallai Péter készítette.

A fiúk a kronológiai sorrendet nem tartották be a szerkesztésnél, de így is hallható, hogy a banda hogyan kovácsolódott egybe az évek során, kikből lettek a fő dalszerzők, és éppen milyen (lelki)állapotban születtek meg a dalok anno. A csapatot rengeteg támadás érte/éri, és a szintén jubileumot ülő - és szintén válogatáslemezzel jelentkező -, majdnem kortárs, öreg róka Lord-dal ellentétben nem csak a média hanyagolja őket látványosan, hanem az ún. ’szakma’ is be-beszólongat a társaságnak. Hogy ez miért van így, azt csak sejthetjük, de ez az oldal, és pláne ez a lemezbemutató írásocska nem is ennek felderítésére való. Egy biztos, a csurig írt korongon található szerzemények csattanós válaszok az arctalan és névtelen támadásokra.

Az Ossian tehát él és virul, köszöni szépen jól van, ősszel pedig jön a következő ’rendes’ album is.

Ossian_Best_Of_1998_2008_2009
Kiadó:
Stílus:
heavy metal legendárium
Értékelés:
 
Pont
: 8.5 / 10
 
Külalak
: Szép
 
Hangzás
: Jó
Dalok:
1.Szerelmed pokla
2.Élő sakkfigurák (újravett verzió)
3.Tűzkeresztség
4.Tűzkeresztség II. (Rock n’ roll, csak rock n’ roll)
5.Nincs menekvés
6.Árnyékból a fénybe
7.15 perc
8.Társ a bajban (akusztikus verzió)
9.Desdemona (A féltékenység fantomja)
10.Asszony feketében
11.A száműzött visszatér
12.Végállomás motel
13.Amikor még
14.Fortuna csókja
15.Többet ér mindennél
16.Ősök vére
17.Fortissimo (Teljes erővel)
18.Küldetés
19.Metal-vihar
20.Pogány ima
21.Ördögök mennyországa
Írta:
thrashing
2009. május 25., hétfő, 12:10
deadcount 2009. május 26., kedd, 20:27
deadcount
Csatlakozott:
2009. április 20.
Hozzászólások: 111
Nemcsak a Hammer, hanem például a rég megszűnt MegaWatt nevű Viva TV-s "metal" (meg a Zúzda a nemtom melyik csatornán stb stb...) műsor is többek között. Úgyhogy szerintem az Ossiannak nincs oka nyafogni még több szereplésért.
Stygian Shadows 'zine 2009. május 25., hétfő, 17:23
Stygian Shadows \
Csatlakozott:
2008. december 1.
Hozzászólások: 58
Esetükben a Hammer a média, ott pedig orrba-szájba ők vannak erőltetve!
deadcount 2009. május 25., hétfő, 12:52
deadcount
Csatlakozott:
2009. április 20.
Hozzászólások: 111
A média hanyagolja??
Miről van szó kérem??!!!
Koncertek
Wacken Open Air 2010
augusztus 5.,
Wacken Open Air
Fekete Zaj Fesztivál 2010
augusztus 5.,
Mátra kemping
Katalepsy (RUS), Morgue, To Slay Devastation
augusztus 5.,
Red Rocket Music Club
Converge, Kylesa, Gaza, Kvelertak
augusztus 9.,
Dürer Kert
Brutal Assault 2010
augusztus 12.,
Josefov - katonai laktanya
Agrock Fesztivál
augusztus 28.,
Volt TSZ Telep
Human-Clad Monsters
szeptember 29.,
Diesel (ex E-Klub)
Epica (NL)
október 2., 19:00,
Diesel (ex E-Klub)
Insomnium, Dark Tranquillity
október 14.,
Dürer Kert
Shrinebuilder
november 17., 19:00,
Dürer Kert
Therion, Leprous, Loch Vostok
november 27.,
Petőfi Csarnok
továbbá
© 2001-2010 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.036 seconds to render