Engem személy szerint nem kötött le túlságosan az alakulat korai munkássága, azonban az MMV-n felcsendülő három dal egyértelművé tette a számomra, hogy domináns bandáról van szó, akik élőben is képesek a lemezeik auráját reprodukálni. Visszatérve egy gondolat erejéig a névváltásra, meglátásom szerint felesleges kört futott a zenekar, ugyanis talán amellett, hogy jobban csengett a régi, az új logo is hagy némi kivetni valót maga után.
Nos, a The Measure Of Waste lemez kiadásáért két kiadó is kezességet vállalt, egyik a külhoni Abismal Caverna Records, másik a hazai Neverheard Distro. A kiadvány imidzséről megállapítható, hogy szinkronban van a Veér apokaliptikus zenei világával, azaz minimalista, de hatásos. A banda által kreált auditív hangélmény meglehetősen különös, ugyanis alapvetőleg melankolikussá teheti a hallgatót az őrlángon pislákoló tempó, ám az állandó váltások és a technikás basszustémák egyfajta pulzáló, vibráló pluszt is igyekszenek belecsempészni a tudatalattinkba.
A ténylegesen erre a lemezre megírt dalok közül a nyitódal We’ve Lost in Light és a This Spring is the Last nyerték el leginkább a tetszésem, a ,,két régi ismerős” (Obsessed in Piece of Mine és Praise be to Roach) pedig ugyanúgy leaprítja a fejünket, mint tette azt annak idején. Az …All This Things Will End című számban Angmar (Witchcraft) is vállalt pár sornyi szereplést.
Összegezve, nagy értéke a hazai undergroundnak a Veér, egyediségük a sajátos muzikális világukból és az egyedülálló tehetséggel megáldott Jim Jones torkából fakad. Az elvontabb, mély nyomokat hagyó zenék kedvelői próbálkozzanak a The Measure Of Waste-tel.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.