Devious
Vision (2009)
„A fehér, görögös templomi homlokzat most még inkább azt a hatást kelti, mintha egy oda nem illő lárvát raktak volna fel a komor kőépületre…”
/O’Neill – Amerikai elektra/



A holland Devious megint csak egy olyan csapat, amelyről már írtam a Nuskull-os aktív időszakomban, szóval a 2007-es Domain kapcsán már értekeztem arról, amit illik tudni velük kapcsolatban, itt olvashatsz róla! Mi változott azóta? Elhagyták a kicsit folkos logójukat és készítetek egy új korongot Vision néven…

A félórás sincs anyag lényegében komplexebb és dallamosabb, mint 2007-es elődje, amíg ott az In Flames és At the Gates vonal csak érezhető volt, most teljességében kifejlődött, s ahogy a Domain kapcsán is megemlítettem a Maroon vagy a Heaven Shall Burn hatását, jelen korongon is egyértelmű a dolog, de úgy teremt disszonáns pilléreket, hogy közben mégis csak melodikus death metalt sugall. Az igazság része, hogy akadnak valóban súlyos és beindulós részek, ám a Devious határozottan dallamosabb, sokszínűbb és szürkébb is lett egyszerre. Kicsit úgy érzem, kezdik megtalálni önmaguk, s a végeredmény korrekt, csak éppenséggel a sok hasonszőrű csapat miatt egyben felesleges is. Természetesen aki kedveli a komplex melodikus death metalokat thrash-es vágtákkal és tipikus svéd rideg atmoszférával operálgatva, annak tetszeni fog és sikeres műtétet tudhat maga után.


A fogós riffek és jó szólók sokat segítenek a Devious abban, hogy elérje a kiszemelt csúcsot, ám ezek a magasságok és mélységek a profizmus ellenére se a tátongó képzeletről és tömött ürességről szólnak, vagy fordítva?!


Devious_Vision_2009
Kiadó:
Stílus:
Melodikus death-trash kicsit svédes pengékkel
Értékelés:
 
Pont
: 8.5 / 10
 
Külalak
: Igényes
 
Hangzás
: Kiváló
Dalok:
1.Heritage of the Reckless (5:48)
2.False Identity (3:39)
3.Respiration of Fear (5:03)
4.Abide (3:49)
5.Impulse Overload (4:04)
6.Predefined (3:44)
7.Validate (3:34)
8.Disconnect (6:00)
Írta:
haragSICK
2009. október 24., szombat, 11:07
Facebook:
Megosztás
Victimizer - Tales Of Loss And New Found Serenity (2011)
Kritika, haragSICK @ 2011. január 28., péntek, 21:15
Koncertek
Jucifer (USA), Our Existence is Punishment
május 20., 20:00,
Roham Kávézó
20th Anniversary World Tour 2012
május 27., 20:00,
PeCsa Music Club
Kyuss Lives!, Shapat Terror
május 29., 19:30,
Barba Negra Music Club
Everything Is Changing Tour
május 30., 19:00,
Club 202
XXV - 25th Anniversary Tour
június 6., 20:00,
A38 Hajó
Devildriver, Watch My Dying
június 7., 19:00,
Dürer Kert
továbbá
© 2001-2012 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.206 seconds to render