Tankcsapda
Minden jót!

(Alexandra Records • 2009)
Avatar
2009. november 8.
0
Pontszám
8

Na, hát hol is kezdjük?
20 év 1989-2009.
Koncertek szempontjából a csapat elég erős évet zárt, volt szerencsém látni őket 4 féle bulin. Az első májusban a Diesel-ben a retrobulin odacsaptak rendesen, ilyen jó kis pogót már rég láttam elsővonalas bandától.
Júliusban Zánkán a Music Wave-n a „szellemfesztiválon” egy jó félház előtt játszottak, ami az én szememben azért volt kuriózum, mert sose voltam még olyan ’Csapdán, ami ilyen szellős lett volna és a srácok itt is kitettek magukért. Ezután hazai pályán hozták a kötelezőt, a Szigeten meg feltették az egészre a koronát, aki ott volt az tudja, így lassan azon kaptam magam, hogy elkezdtem várni az új albumot.

Közben kiszivárgott róla két dal, az első a „Mire vagy kiváncsi?” Az ’Amerika 2 zenéje. Eléggé poposra sikerült, nem nagyon tudtam vele mit kezdeni, de betudtam annak, hogy ez kellett a filmhez, ilyen is van.
A nyáron kidobták a „Köszönet Doktort!” A fikázásokkal ellentétben szerintem jó kis bulizene, koncerten nagyon be lehet rá indulni.

Majd eljött az október 14., három és fél év után itt van: megjelent a Minden jót!

Mivel az Ember Tervez óta mindig bennem volt, hogy első hallásra szarnak érzem az új albumot, de aztán azon kapom magam, hogy fesztiválokon pár sör után önfeledten bulizunk és énekelünk rá, úgy gondoltam meghallgatom jó párszor mielőtt írok róla, mert a szokásokhoz híven ez sem tetszett.

A tizenkét számból álló lemez közül kettő már ismerősen csengett a Köszönet doktor! nyáron kijött maxi CD formában a Mire vagy kiváncsi meg a Valami Amerika 2 betétdala, amit én a debreceni srácok helyében már nem tettem volna fel az új albumra.
Csapda vagyunk-kal indul a lemez, jól eltalált nyitónóta, koncerteken jól ordibálható „Csapda vagyunk, de a Tankok ti vagytok!”, aztán jön a szokásos odamondogatás a Minden jót-tal és a csajozás Kóla, jég és whiskey-vel.
Egy új színfolt is helyett kapott a jubileumi kiadványon, hiszen az Új nap vár a Gyűrd össze a lepedőt utalásaival akár egy második résznek, amolyan későbbi helyzetjelentésnek is megfelel, hogy mi történt ’92 óta. Illetve szegény kicsi Johnny is megvan említve a Nincs fék / Nincs félelemben
Számomra a Mindentől távol / Keverék / (Lax) jön majd egy gép tipikus Lukács Laci szerzemények, aminél már első hallásra is tudod mi lesz a következő mondat annyira magától értetődik.
A korongot az elmaradhatatlan lassú dal, a Csak lazán című eposz zárja.
Összességében elég egységes képet mutat az új ’Csapda album. Nem hiszem, hogy ezzel újabb rajongók fognak hozzájuk csatlakozni, hiszen a fanok úgyis be fogják fogadni, a fanyalgóknak meg akármit csinálhatnának, semmi se jó.

De ami biztos: ezeket a dalokat is ugyanúgy fogják telitorokból énekelni az emberek koncerteken, mint a többit!

Minden jót!

Akela, Jó’vana Akela, Jó’vana
április 05.