Agregator
Emberség (2009)
A tatabányai Agregator 12 éves fennállásának negyedik nagylemezét köszönthetjük az Emberség album megjelenésével. A korong három éves rezervációt tör meg, így módfelett kíváncsian vártam a végkifejletet.


Tapasztalataim azt mondatják velem, hogy idehaza a durvább zene szinte valamennyi alműfajának hallgatója kedveli a banda által prezentált dallamos, ám mégis kőkemény riffeket, amelyet a jellegzetes doomos ének képez változatos metalzenévé. Eddig minden megjelent lemez kecsegtetett pár karakteres ,,slágerrel”, s így van ez az Emberség esetében is. A konceptlemez módszeresen járja körül a humán lét legapróbb részleteit, természetesen - a megszokott borús Agregator hangulatvilágban - domborítva annak árnyoldalait . Zeneileg a formáció a megszokott vonalon halad tovább, azaz a tempós thrash dob-basszus alapokon a dallamos gitárriffek uralkodnak, számonként becsempészve egy-egy death, doom, sőt esetenként progresszív metal komponenst is.


Az Agregator utóbbi két lemezén megfigyelhető egyfajta dallamosabb irányba fordulás, ezt a túlcsorduló művészi gonddal átszőtt komponálás számlájára írom, a végeredményt tekintve azonban mindez tolerálható, hiszen kizártnak tartom, hogy bármikor is trendi tini lányok zenéje legyen a banda leendő munkássága. Sőt, ezen elméletet ellensúlyozandó kettő régi vágású Agregator szerzeményt is felfedezhetünk a korongon ezek a: Létszomj és a Semmi, Nincs Semmi. A lemezt prózailag is dicséret illeti, hiszen Mikus Tamás tollából a lemez koncepciójához kellően passzoló társadalomkritikus sorok születtek.

A lemez cd extra formátumban látott napvilágot, azaz minden eddigi hanganyag és klip fellelhető rajta mp3, illetve avi formátumban. A teljes hazai metaltársadalomnak erősen ajánlott fogyasztási cikket tett le az asztalra a tatabányai Agregator!
Agregator_Emberseg_2009
Label:
Genre:
Death/Doom/Thrash metal
Rating:
 
Points
: 8 / 10
 
GFX
: Good
Tracklist:
1.Éjfél felé
2.A skorpió útja
3.Romok között
4.Mindentelenül
5.Mint tűz és a jég
6.A zárt ajtók jogán
7.Létszomj
8.Semmi, nincs semmi
9.Tűz, jöjj velem!
Written by:
Infam
4:54pm 27/11/2009
Gigs
Genital Grinder Festival
9:00pm 18/09,
Vadvirág Táncház
Spock's Beard, Enochian Theory
8:00pm 27/09,
A38 Hajó
Heidenfest
6:00pm 28/09,
Wigwam
Human-Clad Monsters
29/09,
Diesel (ex E-Klub)
Epica (NL), Kells, Revamp
7:00pm 02/10,
Diesel (ex E-Klub)
Pain of Salvation
8:00pm 24/10,
A38 Hajó
Shrinebuilder
7:00pm 17/11,
Dürer Kert
Therion, Leprous, Loch Vostok
27/11,
Petőfi Csarnok
Helloween, Stratovarius
28/11,
Petőfi Csarnok
more
© 2001-2010 Fémforgács - Imprint - About
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.037 seconds to render