Amorphis
Eclipse

(2006)
Dolmen
2006. január 8.
0
Pontszám
10

Az 1990-ben alakult finn csapat idén dobja piacra hetedik lemezét Eclipse címmel a Nuclear Blast gondozásában. Az albumon 10 új nóta hallható 44 perc terjedelemben. A felvételeket a finn Sonic Pump stúdióban rögzítették Nino Laurenne hangmérnök és Marco Hietala (Nightwish) producer vezetésével. A borítót Travis Smith készítette (Opeth, Anathema, Katatonia, Iced Earth, stb.) míg a maszterizálást a Finnvox stúdióban Mikko Karmila vezényelte le.

Adott egy zenekar mely minden eddigi lemezével minőséget rakott le az asztalra és ezáltal a zenehallgatók tucatjait bilincselte maga és zenéje mellé. Adott egy zenekar mely tavaly megvált énekesétől Pasi Koskinen-től és ezzel rajongók ezreit taszította mély letargiába. És adott egy zenekar melynek új lemezét az igényes zenére vágyó rajongók ezrei várták már nagy izgalommal. Ebbe a sok-sok ezer rajongó által képezett táborba sorolom magamat is.

És most megérkezett, itt van, és csak az szól a winampból. Rám telepszik nem enged szabadulni, minden hangjával megérint és odafigyelésre késztett. Azt hiszem ilyenkor kell azt mondani (vagy szokás azt mondani) megérte várni.

Na eme kicsi elkalandozás után nézzük a lemezt. A korong egy concept történetet dolgozz fel, természetesen a Kalevala-ból merítve. Kullervo, a tragikus sorsú hős viszontagságos történetét formázták dalokba a zenekar tagjai. A dalokban megtalálhatóak mindazon stílusjegyek melyek eddig is jellemezték a banda zenéjét: dallamos riffek, folkos témaáradat, szintiszőnyegek, progresszív hatások stb stb. Tomi Koivusaari és Esa Holopainen gitárosok munkája ismét kiemelkedő, nem játszanak semmit túl a lemezen, akarom mondani, remekül megírt riffeket hallunk nagyszerű dallamokkal lekísérve, nem pedig „hu de kurvajó gitáros vagyok” típusú szétjátszott valamiket. A ritmus szekció Niclas Etelavuori bass és Jan Rechberger dob is remek munkát végeznek erősen feszesen hozzák a tempókat egymás után. Santeri Kallio billentyűs játéka is kifogásolhatatlan nagyszerűen úsztatja a különféle szőnyegeket a gitárok alá. És akkor az új dalnokról pár mondat. Pasi Koskinen tavalyi távozása után érkezett a csapatba Tomi Joutsen énekes aki a Sinisthra zenekar frontemberi posztját is betölti. Ha valaki akkor vette a fáradságot és meglátogatta a gótikus csapat honlapját az hallhatta, hogy nem egy kezdő zenészt választottak a finn srácok. Tomi remekül illeszkedik bele az Amorphis zenéje által megteremtett atmoszférába. A lemezen szinte stíluskavalkádot hallhatunk tőle. Van itt minden, hörgés, üvöltés, tiszta ének rengeteg érzelemmel, ezek után talán érthető ha azt mondom : Véleményem szerint megtalálták a megfelelő embert Pasi pótlására. A dalok egyenkénti elemzésének nem látom értelmét. Ha mégis valamit mondanom kéne hát ezt mondanám: Tökéletesek a dalok! A lemez hangzása nagyszerű, köszönhető a fentebb említett stúdióknak és embereknek.

Ezek után talán nem meglepő ha azt mondom az Amorphis ismét egy minőségi nagyszerű lemezzel ajándékozott meg bennünk, rajongókat. Kitűnően felépített dalok sorakoznak a korongon. Számomra 2006 első nagy durranása tehát megérkezett és ledöntött minden falat, melyet a tavalyi történések állítottak. Rajongóknak egyszerűen kötelező a kiadvány, akik szeretik a nagyon igényes progresszív hatásokkal enyhén átszőtt folkos metal zenét, hát nekik sem hiányozhat a polcról a korong.

Akela, Jó’vana Akela, Jó’vana
április 05.