"...s végül teljes eksztázisban fedezzük majd fel a ló vontatta autót."
/Michael Tournier - A rémkirály/

Az árvizekkel együtt a gyomaedrődi Nasmith is előre tört, s végre első nagylemezét is partra mosta a víz idén, 2002-es alakulásuk óta számtalan anyaggal tették gazdagabbá a hazai divatcore színterét, én magam is írtam róluk, a fejlődés pedig mindentéren progresszíven építkezik, így el is tekintenék a számtalan kiadványuk listájától. Nézzük, mit is rejt a korrekt hangzású nagylemez, melynek a designja egyszerű megoldása ellenére kellően impresszív. A korongot magát érdemes lett volna nyomni és nem nyomtatni, de lehet csak az enyém ilyen, hiszen promó, mellesleg összesen 500 db látott napvilágot; kézi számozással még személyesebbé téve – a limitáltsága nagyjából eltalált ötlet volt, hiszen ennyit idővel el fog kopni és kiszolgálja az újságok, web’és fan’zinek többségét. Zenei téren pedig a koncepció mit sem változott, maradt a muzsika és a műfaj is, s maradt a magyar nyelv is, ami öröm, hiszen egész jók a szövegek. A recept viszonylag egyszerű…
…végy pár thrashesebb riffet, némi heavy és nu-metal témát, egy kis old school HC disznóhúst bele, s mindezt forraljad fel egy jó nagy adag melodikus death metallal, ami ebben a verzióban így már erősen metalcore fetrengést jelent. Náluk annyival egészül ki ez az ízletes étel, hogy klasszikus rock zenei sémákat is lekövetnek innovatívan, helyet adnak a súlyos részeknek, a dallamos repülésnek, elszállásnak, penge kórusoknak, s persze a katarzisnak, mely jól illik a szövegek pozitív, de mégis valahogy haldokló Holdsugarának; szerelem, mely elmúlik, szétesetik, nem teljesül be, meg nem értett szavak, érzelmek és létkérdések, avagy az emberi mélység aktívan menetel a Nasmith, amúgy könnyen emészthető, dallamos és divatos muzsikájában. Mindez némi dark érzést kelt, többször is eszembe jutott az orgánum és az összkép végett a hazai egykori Árnyak, mely azért erős elrugaszkodást mutat a metalcore halmaztól, még úgyis, hogy néhol nagyon pop-uláris a Nasmith. Amit viszont hiányolok, azok az igazán fülbemászó dallamok, melyek miatt sok helyen a dallamos és tiszta ének időhúzásnak, üres menetnek hat, s ebből kifolyólag gyakran leül, az amúgy hihetetlenül változatos korong. Az igazán durva lépéseknél meg a súlyosság nem jön annyira át, persze élőben lehet minden sokkal ütősebb. Leül a Viharos csend, de mégis újra és újra le is pörög, hiszen a srácok sokat agyalhattak ezen a rengeteg váltáson, némelyik thrash csapat nem variál ennyit!
Szinte minden nótában akadnak olyan mélylöketű betegségek illetve-vagy brutálisan kicsavart skandináv dallam darák, hogy bizony az ember elgondolkodik olyan neveken, mint At The Gates, Edge Of Sanity illetve Face Down, Cataract vagy Caliban!
 

A végeredmény változatos, eladható-megvehető, szerethető-gyűlölhető, énekelhető-üvölthető (sőt egy része csak úgy jó!), megérhető, átérezhető, no és persze hallgatható-hallgatandó!


 

Kiadó:

Szerzői kiadás

Stílus:

Progresszív divatcore...

Értékelés:

Dalok:

Írta:

2010. június 15., kedd, 20:21

Facebook: