Ha egy lemezborító a Sevared Records emblémájával van ellátva, az nagyjából mindent elárul arról, milyen zenével is lesz dolga a hallgatóságnak. Tény, hogy a stílusok felett átívelő forradalmi újdonságokat, kifinomult egyéniségeket nem náluk kell keresni, viszont hentesáruval bőségesen el vannak látva, a legbrutálisabb death metal kedvelőinek örömére. A Repulsive Dissection lemeze is náluk jött ki*, s ha eme tény nem tette volna már egyértelművé, netán a borító, vagy az album címe alapján se kezdene derengeni, akkor elárulom; jelen korong lejátszóba helyezésekor sem folk-metal, vagy gothic rock fog felcsendülni.
A négytagú banda képében egy igazi nemzetközi projekttel van dolgunk, a gitáros Yura Kowalchuk például ukrajnai, a basszusgitáros Victor Prokofjevs Lettországból származik, de jelenleg japánban él és a Vomit Remnants-ban ügyködik; Fredrik Widigs (Soils Of Fate, Kraanium, stb.) dobos svéd, a Beef Conspiracy-ból, illetve az elmebeteg Infected Disarray-ből ismert, s itt éneklő, emellett Grindethic Records-társtulajdonos Tom Bradfield pedig angol. Ha hinni lehet a pletykáknak, a lemez is mindenféle külső segítség nélkül készült el úgy, hogy e-mailben küldözgették egymásnak a témákat (vannak olyan tagok, akik még nem is találkoztak személyesen), viszont örvendetes, hogy ennek semmi káros nyomát nem lelni a cd-n, se a hangzás, se az anyag nem kelt művi benyomást. De nemcsak a földrajzi helyzetük nem mindennapi; a zene se az a tipikus standard brutal death. Nehéz konkrétan más zenekarhoz hasonlítani őket; Tom egy interjúban a Severed Savior, a Mortal Decay (az amerikai, nem a német), a Decrepit Birth és a Deeds Of Flesh hatásáról beszélt az amcsi Disgorge mellett, mégsem mondanám az említettek egy az egybeni másolatának. Inkább a sok tördelés, váltás és az aprólékosan felépített riff-tenger miatt életképes a hasonlat. Sikerült egy elég egyedi hangot megütniük, amiben szerepet játszik az Infected D.-hez hasonlóan organikus, „szellős”, mégis súlyos hangzás és Tom szinte a Demilich-hez mérhető groteszk, böfögős brekegés-bugyborékolása. A riffjeik többségében jók és gyilkosak, bár a számok nincsenek szétkalapálva, a feszes váltások kellően intenzívvé teszik a zenét, amit néhol felbukkanó narratív beszéddel, bevágásokkal, jó (bár kevés és rövid) szólókkal igyekeznek tovább színesíteni, s akkor még a Septicemia végi borult pengetést, vagy az Unjust Calumniationben megjelenő beteges kántálást nem is említettem.
A borító szintén jól sikerült ezzel a sziámi-ikrek anatómiáját végigvivő koncepcióval, a hangzás sem nyomja agyon a hallgatót a töménységével, azaz nem oltja ki a cd végére a brutalitást, tehát nem egy tucat-lemezzel van dolgunk. Viszont annyi kifogásom mindenképp lenne, hogy időnként azért leül, főleg a vége felé kezdenek összefolyni a számok. Dalszerzésileg tehát lehet még hova fejlődni, viszont már most érdemes megjegyezni a nevüket.
* Ha minden igaz, az új Depths of Depravity lemez is náluk jön ki a Terranisszal közösen, katt ide, majd tekergess bőszen lefelé.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
