Svartahrid
Ex Inferi (2010)
A norvég Svartahrid formációt éppen kultikussága végett nem szeretném túltárgyalni, hiszen már a ’90-es évek közepétől aktív a természet, pogányság témakört sűrűn érintő black metal csapat. S már itt az elején jelzem azt is, hogy nem kívánnék belemenni abba az ideológiába, ami valósan áll a Svartahrid mögött, vagy csak egyesek ráaggadták az NS és RAC felfogást. A bandában komoly átalakulások voltak, gondolok itt arra, hogy elhagyták a kezdetek óta támogató Napalm Records-ot, s a legénységben is a basszus poszt folyamatosan kétes (lásd. pl. Ilvastar-féle botrányt).

Zeneileg a Svartahrid már az első demó óta (Herskende I Blod - 1998) a rideg dallamok, nyers károgó vokál és mély basszusok koncepciójába vergődik, nyakonöntve egy nagy adag viking és militáns témával, ami miatt összekapcsolhatóak bizonyos NS dolgokkal. Aki úgy képzeli el, hogy ez egy lassú és primitív muzsika, az téved, s az is aki azt gondolja, hogy nagyon komplex és gyors, az igazság a kettő között van; a váltások sűrűsége végett nem tekinthető Burzum egyszerűségűnek, a gitárok alapvetően kásásak és a ritmus is többnyire gyors-blackes, ám némelyik kiállás inkább a régi black-thrash csapatok emlékeit jutatta eszembe. A témák többsége szomorú vagy a nagy csaták jeleneteit varázsolják a hallgató elé, monumentális megoldásokkal a háttérben. A hangzás és a külsőségek korrektek, ám a jó stúdió munka ellenére a Svartahrid zeneisége old school jellegű. Hatásokról had ne keljen értekeznem egy ekkora név esetében, mindenesetre nem igazán értem a Napalm Records-ot, hogy engedhette el ezt a kultikus bagázst, persze a Soulseller Records boldog…
…van is miért! S boldog az a fekete fém szerelmes is, amelyik a minőségi zenét keresi, mert az új koronggal se hozott szégyent nevére a skieni horda, ám az igazsághoz tartozik, hogy jobbat-mélyebbet-rombolóbbat s persze építőbbet is hallottunk már tőlük!



Svartahrid_Ex_Inferi_2010
Label:
Genre:
Militáns fekete fém ágyú….
Rating:
 
Points
: 8 / 10
 
GFX
: Nice
 
SFX
: Good
Tracklist:
1.Intro (0:51)
2.Cursed Seeds Of The Nazarene (4:29)
3.Scale Of Worth (3:54)
4.Veil Of Lies (5:41)
5.Ex Inferi (4:14)
6.March With Us (5:38)
7.Fire Hate Kill (4:15)
8.Blessed By Darkness (4:46)
9.Bastard Child (3:53)
10.Lake Of Despair (5:13)
11.Outro (1:12)
Written by:
haragSICK
5:32pm 29/07/2010
Gigs
Genital Grinder Festival
9:00pm 18/09,
Vadvirág Táncház
Spock's Beard, Enochian Theory
8:00pm 27/09,
A38 Hajó
Heidenfest
6:00pm 28/09,
Wigwam
Human-Clad Monsters
29/09,
Diesel (ex E-Klub)
Epica (NL), Kells, Revamp
7:00pm 02/10,
Diesel (ex E-Klub)
Pain of Salvation
8:00pm 24/10,
A38 Hajó
Shrinebuilder
7:00pm 17/11,
Dürer Kert
Therion, Leprous, Loch Vostok
27/11,
Petőfi Csarnok
Helloween, Stratovarius
28/11,
Petőfi Csarnok
more
© 2001-2010 Fémforgács - Imprint - About
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.035 seconds to render