Folk Stone
Damnati ad Metalla (2010)
A vitorláit itáliai vizeken bontogató Folk Stone immáron öt éve létezik, ez idő alatt három kiadvánnyal örvendeztették meg a folk metal elkötelezett híveit. Közel kettő évet kellett várni a zenekar első demójára, ezt követte az első nagylemez 2008-ban Folk Stone címmel, majd egészen 2010-ig kellett várni az újabb album eljövetelére, mely a Damnati Ad Metalla megjelenésével realizálódott.


A Folk Stone azzal tűnik ki a színtér többi zenekara közül, hogy nem a sztenderd, négy –ötfős formációban dolgozik, hanem egész pontosan nyolc zenészt tudhat soraiban. Meglátásom szerint az effajta, népi gyökerű zene hatékony reprezentálásához indokolt a magasabb létszám. Egészen ritkán fordul elő, hogy egy zenész mondjuk 5-6 különböző hangszert ugyanolyan magas fokon képes megszólaltatni, továbbá gyors fejszámolást tartva kiderül, hogy a széles instrumentális palettát igénylő muzsika színpadi performanszakor is szükséges ennyi összeszokott ember. Lássuk, mely hangszerekből áll a választék a hagyományos zenei eszközöket leszámítva: skótduda, bombardon (rézfúvós), fuvola, szájharmonika, doromb és szintetizátor. A felsorolt zeneszerszámok együttes megszólaltatása közben keletkező aura a középkori királyi udvarok, lovagi tornák hangulatát érezteti. A dalok közt szoros kohéziót nem fedezhetünk fel, csak az imént említett középkori kisugárzás köti össze őket, ám a tételek nagyon differenciáltak, van amely magasztos, találunk világiasabb dallamokat is és kifejezetten harci rítusok is helyet kaptak a lemezen.

Bárki olyan számára javaslom az olasz banda munkásságát, aki 50 perc önfeledt kikapcsolódásra vágyik, illetve frekventáltan ajánlom a XXI. századi középkori lovagok figyelmébe a digipack formájában napvilágot látó korong beszerzését.
Folk_Stone_Damnati_ad_Metalla_2010
Label:
Genre:
Folk Metal
Rating:
 
GFX
: Beautiful
 
SFX
: Great
Tracklist:
1.Ol Bal di Oss
2.Longobardia
3.Aufstand!
4.Anime Dannate
5.Frerì
6.Un'Altra Volta Ancora
7.Luppulus in Fabula
8.Terra Santa
9.Senza Certezze
10.Vortici Scuri
11.Nell'Alto Cadrò
12.Vanità di Vanità
13.Rocce Nere
Written by:
Infam
7:08pm 29/07/2010
Gigs
Genital Grinder Festival
9:00pm 18/09,
Vadvirág Táncház
Spock's Beard, Enochian Theory
8:00pm 27/09,
A38 Hajó
Heidenfest
6:00pm 28/09,
Wigwam
Human-Clad Monsters
29/09,
Diesel (ex E-Klub)
Epica (NL), Kells, Revamp
7:00pm 02/10,
Diesel (ex E-Klub)
Pain of Salvation
8:00pm 24/10,
A38 Hajó
Shrinebuilder
7:00pm 17/11,
Dürer Kert
Therion, Leprous, Loch Vostok
27/11,
Petőfi Csarnok
Helloween, Stratovarius
28/11,
Petőfi Csarnok
more
© 2001-2010 Fémforgács - Imprint - About
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.047 seconds to render