
A kezdeti nagy finn dömpinget és a „finn” mint származási helyet és minőségi jelzőt rendesen berogyasztotta a nagy sikeren felbuzdult másodvonal érkezése, ahol már erősen felütötték fejüket a plágium, a középszer, az önismétlés és hasonló peronoszpóraként megtelepedő fertőzések. A csodagyerek emberré vedlett, kicsit helyre állt az egyensúly így a Sole Remedy már egy egészségesebb közegbe érkezve ismét a különlegességek serpenyőjét nehezítheti hazájában és az egész világon is. Hiszen az Apoptosis tíz tétele olyan koherens egység, ami ezer oldalágból táplálkozó, ezer érzést színt tartalmazó monolit ami tudott lángot és mágiát felmutatni ebben a túligazolt, túltermelt közegben is. Ha valaki megkérdezné, hogy mitől jó a Sole Remedy zenéje, akkor azt felelném, hogy egyszerre tartalmazza a színspektrum összes látható és láthatatlan részét, egy irányba mutat, rendszerbe tömörül, kvázi szivárvány az öncélú önismétlő megfáradt égen.
Külön dicséret a pergőhangzásért, ami nem egy klasszikus értelemben vett „jó” pergőhangzás, hanem egy baromi erősen visszhangosított valami, ami olyan teret hoz létre a zene köré, mint ha az ember egy időtlen nagy cseppkőbarlang közepén állna, ahol érdemes egy pillanatra megpihenni, körbenézni, leguggolni és kicsinek érezni magunkat. Mert ebben benne van az univerzum ereje és végtelensége. Mi pedig kicsik vagyunk és törékenyek, akik időnként az idő és világmindenség fonalaiból egy-egy szálat elcsenünk, és boldogan játszunk vele, mint rakoncátlan kisgyerek a rokka mellett serényen és önfeledten dolgozó hajlott hátú, a mindenséget már értő és megértő nagyanyó mellett, akinek a szemében még mindig ott ég az a bizonyos tűz…

| 1. | Comatose |
| 2. | Present Remorse |
| 3. | Leave |
| 4. | The Burden |
| 5. | Ordeal |
| 6. | The Undertow |
| 7. | Apoptosis |
| 8. | Wolf In Me |
| 9. | Solace |
| 10. | Past Decay |
| haragSICK | 2010. november 1., hétfő, 09:19 | |
|
Csatlakozott:
2008. január 3. Hozzászólások: 1161
|
Haha, Aftermath Records. Ha ez boldoggá tesz, velem is így jártak-bántak el: http://www.femforgacs.hu/kritika/1841/Goat_the_Head_Doppelg_ngers_2010 -- "MisanThr0PiG & Здравствуйте CO." |
|