Az Unfit Ass. a ’90-es évek első felének mára kultikussá vált zajbrigádja volt. Négy hivatalos demo és egy nagylemez lett a végső mérleg, valamint egy rakat koncert, őrjöngés, piálás, pusztítás és leírhatatlan mennyiségű emlék a rajongók körében. A lehető legmostohább időszakban tevékenykedő magyar csapatok ha nem is feltétlenül a zenéjükkel, de puszta létükkel, fanatizmusukkal és kitartásukkal olyan státuszt vívtak ki maguknak a rajongók szívében, ami kikezdhetetlen. Mivel ezen csapatok nagy része sajnos fel is adta a sziszifuszi küzdelmet, így maradtak a megnyúlt vagy agyonmásolt magnókazik és az emlékek. Azonban a Neverheard Distro jóvoltából most a megfelelő helyre kerülhetnek ezek a hazai metaltörténeti – ha nem is mérföldkövek – de jelzőoszlopok. Az Unfit Ass.-től az 1991-es Flagging Water és az 1992-es Absurd Reality demoanyag hét – hét szerzeménye került most kerek plasztikbörtönbe.

  Elég nehéz mai fejjel és füllel értékelni egy húsz évvel ezelőtti anyagot, amihez még hozzájön az akkori hazai korszellem, lehetetlen keményzenei körülmények és az az energia ami az akkori undergroundot oda-vissza átszőtte és meghatározta. Nyilván tanácsokat adni, mélyen boncolgatni a szerzeményeket, miszerint mi jó és min kellene alakítani vagy vállat veregetni is olyan felesleges, mint vérhasra a C-vitamin. Mindezek mellett úgy érzem, hogy az Unfit Ass. még ha messze nem is játszott tökéletesen, nem végletekig letisztultak a szerkezetek, nem minden pillanat egységesen erős, mégis olyan remete volt a magyar nem is létező groove death metal palettán, ami tiszteletre méltó. Sajnos a teljes zenei beérés és kiteljesedés előtti bukásuk (mint ahogy a kortársaké is) kőbe vésett volt, így maradtak azok a bizonytalan de határozott irányba tett első és egyetlen lépések, aminek egyik lábnyoma ez a kiadvány is. Azt hogy világviszonylatban mennyire voltak úttörők, felesleges boncolgatni (valószínűleg a nyugathoz való 15 – 20 éves minden nemű elmaradásunk mellett semennyire) azonban az kétségtelen, hogy idegen stílust hoztak a magyar keményzenei életbe, hiszen a groove death metal szinte a mai napig is periférián mozog. Bár kétségtelenül elhagyta már a gyermekcipőt. A magyar képviselők pedig a színteret… Hogy mennyire voltak hatással a mai helyzetre, nem tudom megmondani, de még ha csepp is volt a tengerben, akkor is szükséges minden egyes csepp, hogy végre elérjen a hazai keményzenei vízszint a normál jelzésig.

  Ha konkrétan zeneileg, hangzásilag nem is etalon, a szellemiség, az újítani vágyás és kitartás minden fiatal próbálkozónak példa lehet, az öreg rókáknak meg egy gyöngyszem a polcon. Borzasztóan fontos és értékes munka lenne a helyileg, időben és lélekben szétszórt hazai pionírok és kortársak munkáinak hasonló aktualizálása és összefogása, ami végre egy kerek képet adna kis hazánk extrém zenei történelméről. Akár még a végén egy díszdobozos csomagként is baromi jól festene a polcon egy ilyen gyűjtemény. Álmodni jó dolog.

Megosztás