GuilThee
Homunculus Paradoxon

(Szerzői • 2011)
2011. április 2.
0
Pontszám
8.5

 A veszprémi csapat 2009-es Lustration albuma borzasztóan kellemes meglepetés volt számomra. A hazai és nemzetközi mércével mérve is méregerős lemez a mai napig kiállta nálam az idő próbáját, így nagy izgalommal fogtam kezembe a friss Homunculus Paradoxon lemezt is. A kísérő levelet böngészve még tovább fokozódott érdeklődésem, hiszen a lemez egy középkori alkimista koncepciót felépítő és végiggörgető beteges, vezeklés és feloldás reményét hordozó mese képét festette elém. Azonban a téma amennyire hálás és szabad, annyira nehéz és ingoványos talaj is egyben. Nem lepődnék meg ha sokaknak, mint nekem is, azonnal az UlverWilliam Blake lemeze ugrana be, mint alapmű a témában.

 Az először furcsa, de idővel kiválóan működőképessé vált felvezetés után megkezdődő utazás még a Lustration fényében is meghökkentő és érdekes kalandra invitál. A Red-Hand Succubi Theory méltóságteljes, vonszolós – feszült vonulása és az igéző női ének tökéletesen megteremti az alaphangulatot a történet számára, ami aztán a Chorion pumpálásával koszos kazamaták, fekete mágia, ármány és őrület mocskába ránt. Örömteli, hogy a gitárhangzás is azonnal felismerhető, egyedi és a sampleres effektekkel karöltve ismét megteremti azt a hangulatot, ami félreismerhetetlenül a GuilThee sajátja. A riffek pumpálnak, forognak és lubickolnak a tekervényes számszerkezetek szabadságában, hol egy klasszikus thrashes megoldással, hol modern groove-os lüktetésekkel operálva. Csula Emil, Varga Betty és Varga Anita  ezer hangon megszólalva kelti életre a történetet. Ez az egyedi hangulat egységesen végigvonul a teljes sztorin. Tehát zeneileg ismét maximális teljesítményt nyújtott a csapat.

 Azonban mint már említettem egy ilyen mélységű koncept történet elkészítése borzasztóan ingoványos talaj tud lenni, így pár ponton be kell valljam, nem találtunk hiánytalanul egymásra. Ez azonban közelről sem a csapat, vagy a Homunculus Paradoxon hibája. Egyszerűen annyira összetett és komplex hangulati elemekből felépített a lemez és a koncepció, hogy nem sikerült minden aspektusának a befogadása. Maga a történet témája kiváló, okosan kigondolt és műgonddal felépített, ami inkább rokon Az Ember Tragédiája vonalvezetésével, sem mint egy elbeszélő költeménnyel. Tehát a sztori elsősorban számos szereplő interakcióján, dialógusokon halad előre, ami számomra egy kicsit nehezen követhetővé teszi az eseményeket, illetve ennyi szereplőnek a jellemfelépítése motivációs rendszerének felállítása és szerepe az adott időkereten belül szinte lehetetlen. Úgy érzem, talán kevesebb szereplővel mélyebbre lehetett volna menni. Illetve a számtalan nyelv használata is (angol, magyar, latin, német és talán lengyel…) a sokszor egy soros pörgő dialógusokban úgy gondolom, hogy egy csöppet gyengítik a kompozíciót, bár az okát és célját értem. Illetve hát ha az ember nem a Therion eszköztárával rendelkezi, akkor ennyi szereplő audiális megszólaltatása is igen komoly feladat, ami számomra szintén nem lett tökéletes minden esetben. A szövegmondásos részek és valahogy a hörgött/károgott/szűkölt magyar nyelvű szövegek egyszerűen nem állnak a fülemre.

 Érdekes és még kicsit magam előtt is zavaros gondolat, de úgy érzem, hogy ezt a nagyon komplex történetet kicsit szellősebben, kevesebb elemmel jobban is meg lehetett volna fogni. És talán bátran lehetett volna növelni a játékidőt is. Kicsit több teret hagyni a sűrű történéseknek effektekkel, intermezzókkal, mert ebben kétségtelenül otthon van a csapat. Nem tudom, hogy a srácok mennyire vágják az említett Ulver lemezt, amivel egy percig sem akarom összehasonlítani a Homunculus Paradoxont zeneileg, de a koncepció okán mégis csak megemlítem, hogy Garm speciel pont erre a szellősségre érzett rá a maga interpretációjában. Az más tészta, hogy ő meg talán egy csöppet túl is nyújtotta a rétest. Ezzel is bizonyítva, mennyire nem egyszerű felépíteni egy konceptlemezt. De mondom, ezek szubjektív észrevételek és kizárólag akkor merülnek fel bennem is, ha a felületes hallgatás fátylán átlépve a teljes koncepció mélyére próbálok tekinteni.

 Remélem a kritikus észrevételeimet a csapat a maga helyén fogja kezelni, ha van benne akkor az építő jellegét értékelni, vagy egyszerűen csak legyinteni rá… Mert összességében egyedülállóan merész és műgonddal, időt energiát nem kímélve ismét értéket alkottak a srácok. Szembe menve minden divatnak, a járt utakról bátran lelépve példaértékű alkotóművészek munkája ez, amit bátran ajánlok a csapat ismerőinek és minden komplex, kemény és művészi extrém zene kedvelőjének.

Akela, Jó’vana Akela, Jó’vana
április 05.