Dumper
Rise Of The Mammoth közel

(Buil2Kill Records • 2011)
haragSICK
2011. május 28.
0
Pontszám
8

Dumper név és elnézve ezt az igencsak balfasz mammutos logot ki mire gondol? Találgassunk, kérem szépen, olyan ez is mint a lottó, vagy bejön vagy nem. Ismerve a múltat (mennyire ritka a komoly találat, miközben irreális összegekkel hülyítik az éhező parasztot) és a szerencsejáték informatikus változásait, sokak szerint bunda lett az egész. Nos, ez ügyben nem tudok nyilatkozni, de abban igen, hogy az olasz Dumper rendesen bundás muzsika. 2009-ben alakultak és a szóban forgó lemez a debütjük, de még mindig azt várnám hogy találgass kedves olvasó – és ne csalj, ne nézzed meg az általam meghatározott műfaji tendenciát! Na jó, úgy is csalsz… arra akartam felhívni vagy rávilágítani a figyelmet hogy milyen érzést vált ki a logó, a borító, a tagok és a csapat neve. Mivel a feladatom az hogy segítsem a zenei palettád és nem az hogy szopassalak majd lenyelessem veled, így megosztom veled (is) az eredményeket. Szóval lehet bennem van a hiba, de nekem az imént említett szegmensek alapján mocskos hard rock zene ugrott be, melyben a csajok vagy motorok, esetleg kamionok fötretik az aszfaltot, ám ez így teljességében nem állja meg a helyét, ugyanis a heavy metal és stoner is érezhető rendesen. A hangzás korrekt, bár kicsit benne van a régi jelleg, amely lehetséges, hogy magából a zenéből ered, a külsőségek pedig korrektek, lássuk mitől ragad a kuplung s hogyan haltak ki az ormányos ős gólemek!

Hatások terén olyan nevek említhetőek meg, mint a Motörhead, Guns’n’Roses, Black Sabbath és társaik, néhol beugrik a Melvins vagy a Kyuss, ahogy néhol rock’n’roll, egyes helyeken pedig thrashes. Mellesleg az olasz csapat nem keverendő össze a svéd Dumper-rel, amelyik egész sikeresen keverte az elekrót és az industriális punk rock-ot, a két Dumper-ben csak a rock a közös, hiszen olasz barátaink zenei mocskossága a hangzásból és életvitelből ered és mellőznek minden modern hangzást, ragaszkodnak a vízpumpához és kerozin szaghoz, no meg a mammutokhoz. A korong is valami nagy dög beindításával startol és nagy döbörgéssel folytatódik, amely az egész lemezen hengerlően veti el a sulykot. Pofon egyszerű, eszünk-szarunk-baszunk muzsika, de éppen ebben rejlik az a puritán olajfolt, melynek atmoszférája jóvá és élvezhetővé teszi a Rise Of The Mammoth közel 50 percét, s éppen ezért nem is olyan rossz átírat az a bizonyos feldolgozás!

Érdemes tehát mindazoknak elveszni, akik a fentebb horzsolt műfajokat és csapatokat szívükön viselik, mert bizony a Dumper igazi vezetős zene, csak faljuk a kilométereket és nem gondolunk semmire, csak az alattunk fortyogó dühödt lóerőkre…

Akela, Jó’vana Akela, Jó’vana
április 05.