Vrag
Avarkoporsó [demó]

(Szerzői kiadás • 2011)
haragSICK
2011. július 16.
0
Pontszám
8.6

A szombathelyi Witcher kapcsán már foglalkoztam részben Neubauer Roland érintette halmazzal, a hazai Vrag teljességében az ő egyszemélyes projektje, melyet szintén Szombathelyen hívott életre 2010-ben. Még abban az évben kiadta A Természet Útján… címet kapott demót, melynek gyér hangzása végett nem túlságosan értékelhető képződmény, de arra jó volt hogy bemutassa azt a mély és melankolikus életuntságot és az ehhez kapcsolható komoly gondolatok szövegi és zenei koncepcióját. Ennek lepárlata a kritikánk tárgya, illetve idén a Darkness Shade Records kazettán kiadott egy érdekes válogatást. Érdekessége abban leledzik, hogy egyszer kazettán jelent meg gondolom korlátozott darabszámban, illetve a két demó dalai kerültek rá angolul, s mindez a Forever on the Way of Nature Demo Collection 2010 – 2011 fut, de térjünk csak vissza a második anyaghoz. A külsőségek gyengék és a hangzás se éppen a legjobb stúdiók keverőpultjait juttatta eszembe, azonban megszokhattuk, hogy ami az undergroundból szakad fel, ott lelünk rá, attól ne várjuk a csúcsot, elégedjünk meg a soványka szikrával, amelyből idővel nagy tűz kerekedhet.

Az írott CD-n kiadott szerzőiben vezeklő demó lényegében három hosszú dalon keresztül gördül, vánszorog, sír és vesztegel. Zeneileg egy nagy álomhoz tudnám hasonlítani, melyben a rémségek és az életbe vetett hit egyaránt megroskad és semmibe hullik, így tehát olyan nevek jöhetnek számításba, mint a Burzum vagy a Mütiilation, esetlegesen a Nargaroth. Semmi megváltó vagy hatalmasat nem vonszol hordalékaként magával a demó, de kietlen atmoszférája és délceg vezeklése a vegetáció tornácán mindenképpen figyelemre méltó.

Kíváncsi vagyok a kazettán megjelent jobb hangzással és angol nyelvű verzióra, de azt már majd nem nektek! Írhatnám, hogy jó éjszakát, de az Avarkoporsó álmai koszosak és a mélybe húznak…