Three Seasons
Escape 7"

oldboy
2012. február 14.
0
Pontszám
9.5

A svéd pszichedelikus, bluesos, progos trió debütáló lemezéről emp nyugalmazott kolléga írt egy színvonalas kritikát. A Life’s Road egyébként világszerte pozitív kritikákat kapott, mind a szakma, mind a közönség keblére ölelte a társaságot. Érzésem szerint jogosan, mert nagyon hitelesen és érzéssel játsszák a ’60-as, ’70-es évek úttörő bandái által megalkotott, kortalan, szívből jövő muzsikát. A zenészek fizimiskája, a hangszerelés, a hangzás, a megjelenítés, az album design-ja, mind-mind annyira retro, hogy simán kijöhetett volna 40 évvel ezelőtt is.


És a Three Seasons esetében azt se bánnám, ha évente jelentkeznének egy új lemezzel, sőt akár többel is, mint anno a hőskor stílusteremtő zenekarai. Talán maguk a művészurak is hasonlóan gondolkodnak és ha nem is egy komplett albumot tettek le az asztalra, de egy minden ízében retro cuccal jelentkeztek az év elején, jelesül az Escape címet viselő 7”-os bakelittel. Aminek az A oldalán a címadó tétel, a B felén pedig a Wood to Sands szerepel.
Már az első album borító festményét is nagyon megkapónak találtam, és nem mellesleg stílus és ecsethasználat tekintetében Kovács Attila (Varso, ex-WMD, Superbutt) gitáros készített hasonlókat, amik a Varso hanghordozóit borították. Az Escape artworkje még zseniálisabb!
Ha nagyobb felbontásban nézzük, akkor jól kivehető, hogy az 1870 táján használt bringán a lángok elől menekülő bandatagok kerékpárjának első, hatalmas méretű kerekén egy hó/jégkristály, míg az apró hátsón a Nap a küllő! Mondjuk a skandináv viszonyokat tekintve nem csodálkozom ezen arányokon… 😀
Viszont ha már előző írásomban a Fading Waves kapcsán megemlítettem, hogy a kelet-európai bandák zenéjére jellemző a természet közeliség, akkor ez ugyanúgy igaz a svéd trióra is, hisz már nevükkel is hordoznak egy ilyen jellegű üzenetet, maga a muzsika pedig a játékos, színes, olykor szeszélyes megoldásaival olyan, mint a természet, az évszakok.
Aki ismeri és kedveli az előző opuszt, az nem fog csalódni eme két új dal hallatán sem, sőt átjárja az a jóleső bizsergés, amit a srácok zenéjének hallgatása közben lehet érezni.
A címadó nóta halkabban kezd és szépen hangosodik, amolyan Hendrixes, Zepes gitárszólót vezet elő Sartez Faraj, hogy aztán az énekdallamaival is ámulatba ejtsen. Olle Risberg bőgőzése és Christian Eriksson dobolása is ízes, de nem tolakodó. A gitár ezúttal sem lép túl torzítás-ügyileg a finom overdrive-on. De ez a zene nem is a dübörgő riffekről szól!
A Wood to Sand egy kifejtősebb darab, zongorás kezdéssel, csilingelő gitárokkal, tempóváltásokkal, Hammond orgonával (by Mattias Risberg) és a vége felé latinos perkás dallamokkal. Nagyon fincsi!

Igazi feelinges, vérpezsdítő, máskor meg utaztató, merengésre késztető nótákat tud szerezni ez a svéd bagázs és bízom benne, hogy tehetik még ezt jó sok nagylemezen és ilyen, manapság már rendkívülinek mondható kiadványokon keresztül!