Íme egy újabb beszédes nevű orosz formáció, egy újabb természet-közeli albummal, zenével. A Sea of Infinity A.K. iEzor és Homer, az ismeretlenség méregzöld tengerébe burkolózó figurák által életre hívott azonos nevű zenekar bemutatkozó lemeze. Egész pontosan csak a jelentés szempontjából ugyanaz a banda és az album neve/címe, lévén az előbbi latinul, az utóbbi pedig angolul bír azonos jelentéssel.
És valóban az „arctalan zenekar” (amilyen ezentúl a mi GuilThee-nk is) olyasmi atmoszférikus doom, death zenével andalítja el az erre fogékony réteget, ami egy végtelen tenger magasztosságával, méltóságával hömpölyög át az ember lelkén, kimosva minden oda nem illő koszt, kórokozót, és makulátlan tisztaságot, vagy éppen totális ürességet hagy maga után. A kevésbé fogékony zenehallgatókon meg csak egyszerűen átfolyik, mint a 3. , vagy 4. üveg sör…
A dalok átlaghossza tíz perc fölött jár, az öt tétel játékideje közel 55 percet tesz ki, de nem megfelelő hangulatban hallgatva ez az idő szinte már örökkévalóságnak tűnik.
Nem aprózzák el a dolgot Homerék, az egyre több albumra jellemző, de sokszor teljesen fölösleges, funkciótlan intro helyett egyből belecsapnak a lecsóba, ráadásul a leghosszabb nótával, a majd’ negyed órás In Absence We Dwell cíművel nyitnak. Lassú, doomos riff, karcos gitárhangzás, mennydörgő dobok, szintiszőnyeg és iEzor pincemély hörgése borzolja a kedélyeket jó sok percen át, hogy aztán egy elszállós, szélzúgásos intermezzót követően eleressze heavy és enyhén avantgárd metalos hangját, dallamait a tiszta énekért felelős vendégvokalista, Ivan Guskov. Homer hangokkal spórolós, de szép, míves gitárszólója, az ügyes zongorafutamok és ahogy Ivan és iEzor már-már duett szerűen énekli ugyanazokat a sorokat (nem merem refrénnek hívni őket…) csak az egyik hörögve, a másik pedig dallamosan, az nem csupán a szám, de az egész album egyik csúcspontja!
A címadó nóta, ha lehet (márpedig lehet!) még lassabb fokozatra kapcsol, tempó és egyéb stílusjegyek alapján is nyugodtan nevezhető funeral doomnak. De a síri hangulat ellenpontozásaként itt tűnik fel a másik vendég, egy Eris nevű hölgy személyében, aki énekel és szintizik is a dalban. És Ivan hangja is felcsendül a refrénben, úgyhogy vokális szempontból ez a legszínesebb szerzemény.
Szerkezetét tekintve szinte ugyanúgy épül fel ez a dal is, mint az első, szóval megkapjuk a közép tájt elhelyezett atmoszférikus betétet, a finom zongorahangokat és Homer lassan építkező gitárszólóját. Csakúgy, mint a 3. nótában, ahol az itt-ott felcsendülő fúvós és vonós hangszerek jelentenek némi újdonságot.
A November Euphoria a lemez „leg-legje”. A legrövidebb (mondjuk még így is bőven 8 perc fölötti!) és a legszebb is ez az instrumentális lélek és tengerbúvárkodás.
Az albumot az In the Name of My Sin zárja, ami egy bizonyos fajta vezeklésként is fölfogható és méltó zárása ennek a roppant súlyos, mindent és mindenkit maga alá gyűrő zenefolyamnak, amit én nem mindig tudok teljes mértékben élvezni, de elismerni bármikor!
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.