Casketgarden
Open The Casket, Enter The Garden

(2006)
zemial
2006. március 26.
0
Pontszám
8.5

2006 jól kezdődik a dallamos durvultok kedvelőinek! Az új lemezre bizony várni kellet, de megérte! Az nem is kérdés hogy ez az eddigi legprofibb munkájuk, mind zeneileg mind a felvétel minőségét tekintve. A lemezt a „The First Handful Of Soil” nyitja, amiről csak annyit hogy egy két és fél perces intró. Ezt talán másképp kellett volna; vagy az „Open The Casket” elejére kellett volna rakni mint egy rövidke intró, vagy ebből a témából is lehetett volna egy teljes számot kihozni. Annál is inkább, mert a lemez címével is így lett volna kerek! Mindegy, én nem szeretem a hosszú intrókat (Pl. Soilwork első lemez…).

Az viszont biztos hogy a srácoknak sikerült egy olyan lemezt összehozni most, aminek a hallgatása közben az At The Gates többször is eszembe jutott, de nem rossz értelemben! Tehát nem szolgai másolásról van szó, hanem önálló témákról, amik nagyon közel állnak a nagy elődökhöz! Mondjuk ami biztosan különbség az „Open the Casket…” és az „At the Gates – Slaughter” lemeze között az az, hogy amikor a svédek 3 perc környékén befejezik a számot, ott a CG egy lassú részt tesz a nótába, és még folytatja jó 2 percig. Ez viszont egyáltalán nem baj, hiszen nem a „Slaughter of the Soul”-t akarjuk meghallgatni ötszáznegyvenkilencedik verzióban. A srácok saját témái hátborzongatóan gyönyörűek, a riffek rendesen szaggatnak, a lábdob kíméletlenül döngöl hol gyorsan hol még gyorsabban! Egyedül az énekhang az, ami nekem már sok egy kicsit; én a régi stílust jobban szeretem, mint amilyen Matti Kärki a Dismemberből. Mélyebb és igazi zsigerből jövő hörgés szerintem jobban illene ide. A „Spirit Unseen, Body Unknown” fő témája meg egyszerűen zseniális! Az egyik legpörgősebb nóta, a „Why The Vultures Cry?” (aranyos cím!) és a „Grief History”, biztosan nagy koncert kedvencek lesznek! A lemez szerencsére sokszínű, mégis ugyanolyan! Van benne lassú szaggatott őrlés, akusztikus akkord-bontás, eszelős vágták, és olyan harmóniák hogy az ember nem tud semleges maradni! Erre a zenére beindul a léggitár, a fejrázás még otthon is a kedvenc székedben ülve! A zenészek ahhoz képest is sokat fejlődtek, hogy már a kezdet kezdetén is komplex zenét játszottak. Emlékszem hogy amikor a demókkal koncerteztek, már akkor is a „Heartwork”-öt meg a „Casket Garden”-t nyomták, amik azért nem egyszerű témák! „To Relive My Carnage”, na ez volt az a szám, aminek többször is meg kellett hallgatnom az elejét!! Ugyanis nagyon ismerős volt a dobtéma ahogy felvezetik a számot. Azt nem merem kijelenteni (mivel nem vagyok dobos, ugye) hogy egy az egyben lenyúlták a „Moby Dick – Keresztesvitéz” örök klasszikusának a dob-nyitányát, de hogy nekem 99%-ban ugyanaz, az fix! Persze ez nem baj, de nem tudtam elmenni mellette! Maga a zene persze már CG a javából, itt szavalás is hallható a zenében, de ahogy a lassú rész jön, az szintén hibátlan. Hiába a lassú részek a vége felé (…Alone As God, tökéletes!), a fiúk nem hagyják hogy elaludjunk a lemez végére, hiszen még vár ránk egy igen kemény menet (Enter The Garden) lezárásként! Így igazán kerekre zárták a lemezt.

Viszont nagyon szerettem volna a szövegeket is olvasni a számok hallgatása közben, de sajnos a promóval együtt az infó lap jött. Lehet hogy a lemezben már lesz szöveg is, legalábbis remélem. Ez a negyven perc viszonylag fel sem tűnik, úgy zakatol át az emberen! Sok zenekarnak becsületére válna ez a lemez külföldön is, és már csak reménykedjünk abban hogy talán a Metal Age majd több emberhez el tudja majd juttatni ezt a remekművet.
Ez a lemez nálam az év egyik nagy kedvence már most.