Iblis
Menthell

(D.T.M. Productions • 2012)
Perszepeta
2012. július 12.
0
Pontszám
8.3
Az Iblis egy 2001-es csapat Lengyelországból, 2 demót követően ez az első „nagylemezük”. Az újító szándék nagyon megvan a csapatban, ezt nem is palástolják, mivel új stílusnevet is kitaláltak maguknak: nuklear rock ’n’ roll. Az ilyesmivel vannak fenntartásaim, de a marketingjük hatására mégis csak felkeltették az érdeklődésemet, bár túlzott elvárásaim nem voltak.


Rendhagyó módon, visszafelé kezdem elemezni a Menthell-t, ugyanis az első tétel, a Bill Skins Fifth volt, amit először meghallottam tőlük, és ennek hatására vállaltam el a cikk írását. Lelövöm a poént: ez a szám a lemez csúcspontja, hatványozottan! (Mintha a lemez végére, az utolsó 2 számál „értek” volna be igazán az ötletek). Húzós, fogós gitártémájával egyből levett a lábamról, kb. olyan hatással volt rám, mint nem régiben a Hail Spirit Noir, hiszen elég nagy a hasonlóság. Aki ismeri, kedveli az előbbi zenekart, már bátran be is szerezheti a Menthell-t!


Azért természetesen vizsgáljuk meg egészében a lemezt! Ha már nem is annyira kiemelkedő, de mindenképp érdekes zenét rejtenek ezek is. Az alap csak távolról black metal, főként thrash metal beütéssel, amire rájön egy hatalmas rock’n roll feeling: röfögő basszus, jellegzetes gitártémák, füstös kocsmák pora. Ami megbolondítja az egészet, az a már-már beteges extrém ének, néhol kicsit túlzottan is rámentek az őrültködésre, mint egy cirkuszban vették volna fel az énektémák 50%-át, de gondolom ez volt a szándékuk, hogy nem kell véresen komolyan venni őket. Csak hogy tudjam mihez hasonlítani, nekem sokszor a Dodheimsgard jutott eszembe, csak azért kevésbé szélsőségesen, teátrálisan, mindezt továbbra is a vokálra értve. A tiszta éneken picit még lenne amúgy mit fejlődni, de nem vészes!


Zeneileg tényleg nehéz behatárolni őket, de annyiban megegyezhetünk, hogy avant-garde metalról van szó, méghozzá a jobbik fajtából. A DHG és Hail Spirit Noiron kívül megemlíthetem talán még az Anthraxot is (utolsó tétel miatt), illetve nagy adag progresszivitást, hagyományosabb értelemben vett rockzenei hatást.


Nem látom értelmét, hogy alaposabban kivesézzem a lemezt, aki nyitott a kísérletezős zenékre, ami ráadásul jól is van összerakva, túlbonyolítások nélkül, ötletesen, több stílusból szerezve az ihletet, annak nem lesz megterhelő végighallgatni ezt a 31 percet, és eldönteni, ez neki való zene-e. Mindenesetre bemutatkozó lemeznek tökéletes, fantázia van bőven a csapatban, most még csak a rügyeket mutatták meg, de a következő 1-2 lemezre ebből valami igazán nagy dolog is kifejlődhet. Kíváncsi leszek!