Doomshine
Thy Kingdom Come

(2004)
kopi
2005. október 3.
0
Pontszám
10

A négytagú ludwigsburgi banda 2000-ben alakult, eddig egy 7″-es kislemezük jelent meg (limitált, mindössze 500 darabot adtak ki belőle) melyet bemutatkozásnak, illetve első teljes lemezük felvezetésének szántak. Mivel eddig saját hazájukon kívül nemigen mozogtak, bár e kislemez nagyon jól sikerült, kellő ismertséget nem szerzett a zenekar. Ezen a most kiadott Thy Kingdom Come album biztos változtatni fog, borítékolható a siker számukra a doom zene rajongóinak körében.

Ha a doom szó hallatára egy végtelenül lassú, vontatott, monoton, hosszú, elnyújtott riffeket tartalmazó zene ugrik be Neked; nos azt itt és most felejtsd is el egyből, ugyanis az album nem ezt az ős-Cathedral által fémjelezett zenét rejti. (mint amilyen például a szintén idei Reverend Bizarre album.) Itt melodikus doom metal hallható, leginkább középtempós ill. lassú-középtempós ritmusú dalok formájában. Fő inspirációként a Candlemass ill. a Solitude Aeternus említhető meg, azonban a My Dying Bride ( egyes „gyorsabb” dalrészletek illetve a dalszerkezetek alapján) és hát ugye a Black Sabbath ( mint oly sok zenekarnál ) valamint azért ha nem is dominánsan, de a Cathedral hatása is érezhető.

Egyes dalokat több okból is felesleges kiemelni az albumról; egyrészt mind fantasztikusan jól sikerült, tölteléknótának nyoma sincs, másrészt hasonló felépítésűek a dalok. Általában lassabb, nyugodtabb de feszültséggel teli kezdésre érkeznek meg a masszív, helyenként szaggatott, de végig dallamos, erőtől duzzadó alap doom/metal riffek illetve az énekes tiszta, erőteljes, magabiztos éneke. Mindezt megfejelik igen sokszor keleties hatásokat is idéző, gyönyörű, szépen kijátszott gitárszólókkal. Néha (mint pl. a Sleep with the Devil és a Valiant Child of War dalokban) tempósabb, már-már power/doomba váltanak, biztosítva ezzel, hogy ne lankadjon a figyelem.

Jelenleg a következő dalok a kedvencek: Venus Day- itt az előbb leírtak egy hatalmas doom „himnusszá” állnak össze, Shine On Sad Angel- szép, szomorkás hangulatú dal, gyönyörű szólóval, A Room Without View- szállós-lebegős kezdés után egy headbangre késztető, a Psychotic Waltz hatásait is magában hordozó dal.

Ha jelent valamit is számodra a dallamos doom metal, illetve szereted a Candlemass/Solitude Aeternus/My Dying Bride/Cathedral csapatok által fémjelzett zenét, ebben az albumban biztos nem fogsz csalódni.