A gödöllői Aebsence 2002-es Unusual című bemutatkozó nagylemeze – címéhez hűen – az átlagostól igencsak eltérő muzsikát rejtett. Na nem azért, mert a grunge és prog. rock/metalos alapokat folkos témákkal vegyítették, hanem ahogyan végrehajtották ezt a mutatványt, az volt rendkívüli. A szakma is a keblére ölelte a lemezt, egyöntetűen pozitív kritikákat kapott, és a különleges zenékre vágyó hallgatók is felfigyeltek rájuk. Aztán nem az történt, ami általában lenni szokott (e tekintetben sem egy tucatbanda az Aebsence), vagyis hogy jól megturnéztatják az albumot, biztosítva ezzel muzsikájuk egy szélesebb réteghez történő eljuttatását. Ritkán adtak koncerteket, és úgy tűnt, hogy az Unusual folytatása talán sose fog elkészülni. Én igazság szerint azt hittem, hogy feloszlott a társaság, amikor pár hete gitárosuk, Perneczky András eljuttatott hozzánk egy rövid, de annál örömtelibb hírt, miszerint november végén érkezik a második nagylemez, ami ráadásul (az Unusual-lel egyetemben) ingyenesen letölthető lesz a honlapjukról. Arra a kérdésre, hogy miért telt el 10 év a két stúdióalbum között nem tudok válaszolni, de tervbe van véve egy Aebsence interjú, szóval remélhetőleg mindenki kíváncsiságát ki fogják majd elégíteni a srácok!
Mindenesetre az új lemez címe is elég vészjósló, hisz annyit tesz: „az Aebsence halott”. Legalábbis ha összeolvassuk a zenekar nevét, és az … is dead címet.
Ráadásul a borító sem csal mosolyt az arcunkra. És valóban, érzésem szerint egy tüskésebb, sötétebb, nehezebben emészthető dalcsokor került ki ezúttal a csapat műhelyéből. Az Unusual-höz hasonlóan az … is dead is 10 nótát tartalmaz, csak míg a 2002-es korong szinte minden szerzeménye slágeres, addig a friss mű elvontabb. Az első 3-4 hallgatás alkalmával alig találtam kiugró témát, a rögtön rögzülő, fogós, nagyívű refrénekről, énekdallamokról nem is beszélve. Aztán szép lassan, fülelésről-fülelésre kezdett tisztulni a kép, ráéreztem a dalok ízére. A kezdő Diabolical még a szokványosabb nóták közé tartozik, Budai Péter hangját öröm újra hallani, egyedi orgánummal és dallamvilággal rendelkező énekes. És a folkos él is adott, a refrén magyar népdalos, „szerelmes” témája megidézi az Unusual világát, és egy kis „hajjnananázás”-ban is részünk lehet. A másodikként felcsendülő Circle of Confusion már más tészta, Péter nyújtott énekdallamai egyértelműen Layne Staley-sek, maga a dal sötét, komor, és nem tartalmaz folkos részeket. Hogy miért erre a számra készítették a klipet, nem tudom, de talán pont azért, mert a mezei hallgató számára ez a legkevésbé nyilvánvaló… 😀
A Capillary sem egy tipikus darab, de nekem nagyon tetszik! András akusztikus pengetései hangulatosak, a nóta második felében elővezetett groove-ok meg jó súlyosak.
Ez alkalommal két, teljesen magyar nyelvű szerzemény is felkerült az étlapra. Az Engem Anyám egy megtördelt riffre van felfűzve, de nem lehet nem észrevenni Polgár Balázs kifinomult dobolását, cinjátékát, díszítéseit. Zeneileg egyébként nekem több nóta kapcsán is beugrott a Deftones neve, természetesen nem nyúlásról van szó, csak hangulati, hangszerelési átfedésről, rokonlelkűségről. A Shorter Way-t pedig homlokon kapta a Múzsa csókja! Lüktetésével, fogós verzéjével, váltásaival a lemez egyik legkiemelkedőbb tétele ez a Muse-ihletettségű nóta. A leállós rész, Liwa Laci pulzáló basszusgitárjával, Péter érzelmes dalolászásával frenetikus!
A Has No Sense a keményebb, pörgősebb nóták közé tartozik, az utolsó egy percre rendesen bevadul. A Még azt Mondják szép zárás, a fretless basszus hangja mindig megdobogtatja a szívemet!
Az Unusual után úgy érzem sokan csak legyinteni fognak az … is dead-et hallva. Pedig ennek a lemeznek is megvannak a maga értékei, a saját arculata. Érdemes időt adni neki, meg fogja hálálni! Aztán remélem a harmadik nagylemezre nem kell 2022-ig várni!
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
