2004 tavaszán alakult a moszkvai csapat Polina Berezko énekes hölgy és Alexandr Istchenko gitáros úr által. 2005-ben készítettek egy demot (Natural Death), majd hosszú csend kísérte őket: miután a thrash/death műfaj kereteiből a technikás death irányába törtettek előre, hamar kiderült, hogy a hozzájuk csapódott zenészek technikailag nem voltak alkalmasak az együttzenélésre. Szóval hosszas kísérletezés és keresgélés után alakult ki a jelenlegi felállás Andrew Ischenko dobossal és Andrey „Volosss” Andreev basszerral kiegészülve. De a hírek szerint ismét máshogy néz ki a zenészek listája, úgyhogy nem is bonyolódok bele jobban. A lényeg, hogy a 2010 október-novemberében rögzített lemez nemrég jelenhetett csak meg, de végre itt van, lássuk hát mit is rejt a Grace Disgraced bemutatkozó korongja.
A Cannibal Corpse, Death, Morbid Angel, Nile és Obituary zenekarokat hatásként felsoroló oroszok nem vezetnek félre, de ha pontosabban kellene meghatározni az Enthrallment Traced zenei világát, akkor leszűkíteném a kört kizárólag a Death-et és a Suffocation-t említve meg. De ezeket nagyon. És nem is sarkítatom le igazán a dolgot, ha azt mondom, hogy ez a lemez bizony nagyrészt a Chuck Schuldiner hagyományokat ápolja.
.jpg)
A zenekar a 2004-es megalakulásával nem számít ugyan fiatalnak, de ha azt veszem figyelembe, hogy mégiscsak az első lemezük ez, akkor bizonyos szinten muszáj elnézőnek lennem a lemez gyermekbetegségeivel szemben. Ebből szerencsére nem sok van: ami engem zavar, az az, hogy fogós témákból keveset szállít a csapat. Szinte biztosra veszem, hogy a következő anyagon orvosolva lesz ez a probléma (ami persze, lehet hogy csak nekem probléma). Alapvetően semmi baja a daloknak. A ’90-es évek death metálját tolja az arcunkba a Grace Disgraced, és egyáltalán nem rosszul. A Death-hez való hasonlítás már sejttette, hogy melódiákban sem szűkölködnek, nagyon hangulatos témákat tettek le az oroszok. A dalok struktúrájára sem lehet panasz, tényleg nem szimpla riffek egymásutánja képezi azokat, hanem – az ugyan riffekben nem igazán szűkölködő szerzemények – igazi dalokká formálódnak a zenészek kezei alatt. És hát ugye a hatások tekintetében nem lesz meglepő, ha azt mondom, olyan ritmusok, nyakatekert témák vannak itt jelen, hogy headbanger legyen a talpán, aki ezeket koncerten leköveti. Szerencsére nem estek át a ló túloldalára, nem viszik túlzásba a virgázást, a jóízlés határain belül maradnak végig. Gitárszólókban viszont nem jeleskednek, bár ez engem személy szerint – főként az előbb leírtak miatt – nem is igazán zavarna, viszont az az old-school hangulat, amit sikerült megteremteniük mégis megkövetelné a magasabb hangtartományokban való aktivitást.
Polina hölgy létére a hörgés tekintetében kitett magáért, nincs benne hiba. Pozitívum, hogy a dalszövegek is az ő számlájára írhatók. A hangzás terén sincs sok modernkedés szerencsére: letisztult, szellős gitársound, alatta jól kivehetően alapoz a basszusgitár. A dobnál persze valamilyen szinten elkerülhetetlen volt a trigger használata, de összességében egy jól megszólaló, tömény, ám mégsem agyonhúzott hangzású anyag sulykolja az ember hallójáratait.
Újdonságokban ugyan nem bővelkedő, de nagyszerű öregiskolás lemez ez. Bemutatkozásnak szinte tökéletes. Bátran próbálkozzanak a fent említett bandák, illetve a ’90-es évek tech-death metálján szocializálódottak!
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
