Nagaarum
Belaja Tajga

(szerői kiadás • 2013)
2013. június 23.
0
Pontszám
5
Nagaarum, T. G. Nagaarum, azaz Té Gé  újabb anyaggal jelentkezett. Fémforgácsos szerkesztő kollégák révén könnyen hihetné a Kedves Olvasó, hogy elfogult lemezkrikitával szembesül most, de előrevetítem, mint ahogy már magának a szerzőnek is megtettem ezt: nem érzem magaménak munkáit. Nem érzem, mert úgy gondolom, olyan hévvel készíti azokat, melyek számomra kizárják azt, hogy mélyen átgondolt, átélt és maximálisan kivitelezett alkotásokról beszélhessünk. Értem ezt a zene milyenségén  (úgymond belső minőségén) és nem a megszólalásbeliségén. Nem mintha lehetőségeihez képest olyannyira jó hangminőségű felvételekkel rukkolna sorra elő az immár nyolcadik önálló (spliteket is beleértve) Nagaarum hanghordozójánál tartó zenészünk… Ez persze nem hangmérnökségbeli hiányosságaira (lenne füle hozzá), mindinkább saját elképzeléseihez való viszonyára vezethető vissza. Mondom ezt úgy – mégegyszer -, hogy tudom, korunk agyoncsiszolt megszólalási formája nem az Ő fülének való.

Szemfüles, avagy érdeklődő, nyitottabb Olvasóink talán észrevették már, hogy fémzenéken kívül egyéb műfajok felé is elkalandoztattam olykor Őket, azaz nem csak a torzított gitárok eredményeznek megváltást hallójárataimnak… Ezért is éreztem szükségét annak, hogy vélemyényt nyilvánítsak és egyszersmind tiszteletemet tegyem a Belaja Tajgába és annak kritizálásába, mert a fent leírtak mellett talán ésszerűbbnek hat, ha olyan valaki szólal meg immár, aki bizonyos szinten ismerője is lehet ennek a műfajbeliségnek.

S hogy mi is ez a műfaj? Jó kérdés! Ódzkodom egyébként a stílusmeghatározásoktól, de bizonyos szinten és bizonyos körökben legfőképpen elengedhetetlen hogy körülhírhassuk a zenét. Nem fogok sokat gondolkodni, hasra ütök és azt mondom: kísérletező ambient. Azt hiszem nem lőttem mellé, ámbár Naga esetében ez nem ilyen egyszerű… Kísérletező, de nem azért, mert magának az ambient műfajnak a határain mozogva próbál azon folyamatosan túllépni, túlmutatni azon, mint ahogy ezt a kifejezés sugallná, hanem kísérletező azért, mert a szerző önnön érzéseit, hangulatait próbálja zenei síkra kivetíteni, de még nem is igazán tudja, mi is az a hangzásbeli mód, a megnyilvánulási forma, ami Őt igazán révbe kívánna érkeztetni, azaz ami által Ő révbe érhetne. Csak „úgy”, kísérletképpen az ambient műfaj csapásirányain haladva vándorlunk az egyébként egyáltalán nem rossz hangulatsorokon keresztül, de nem akar jönni a feloldás, a „zenei megváltás”:



Hogy végre magáról a zenéről is említést tegyek: Nagaarum az analóg szintetáizátorok bájait kecsegtetve próbált hangulatokat, érzéseket, gondolatokat sugározni a hallgatóság felé. Zenéjéhez nem szabad „zsibvásárral a fejben” hozzáfogni! Ez nem olyan, kérem! Le kell ülni, el kell vonatkoztatni a mindennapi hülyeségektől… Ezt nem lehet úgy (és most általánosságban a klasszikus értelemben vett ambientről [is] beszélek), hogy benyomom, aztán várom a hatást. Ha így állna hozzá az ember – aki még csak nem is fogékony effélékre -, akkor kitartástól függően, de minimum 5 perc után lestoppolná. Szóval ki kell űríteni az agyat, de nem is csak ez van, hanem el is kell kapni egy olyan állapotot, amikor úgy érzi magát az ember, hogy sok volt már a torzított gitárból, a szólókból, a vadulásból…de mégis, kellene valami…valami más… No, ekkor jön az ambient – számomra legalábbis…


Zenei megoldásokban nem kell és nem is szabad magaslatokat keresni ebben a műfajban, nincs ez másként a Belaja Tajgánál sem. Nagyjából azt a hatást kelti, mikor leül egy avatatlan személy a midiszintetizátorom elé és elkezdi azt nyomogatni… Ha éppen olyan hangszínt szólaltat meg a hangszernek nevezetten, amihez harmóniák, dallamok nem feltétlenül szükségesek, kellőképpen érdekes dolgokat lehet művelni vele, és felettébb örül is ennek. De semmi több. Effélét érzek e lemezzel kapcsolatban is. Számomra a Játék című szeremény felétől felbukkanó zongoratémákon kívül nem sok igazi (és „ambienti” értelemben vett) zeneiséggel szolgál ez a lemez. Persze a műfaj, illetve a hasonló álmodozós dolgok nem is erről szólnak, de nem is csupán ennyiről…
Narrációk segítenek boldogulni a szerző által megálmodott koncepcióban, melyek közt Varga Betty is hallatja hangját egy mondat erejég. De a borítón is oly’ sokszor feltüntetett NG 5619-es mellett nem sok információt kapunk. Persze nem is kell több, nem is kell ettől sokkal több.

Kívánom hogy értse, megértse a szerző mi motivált e kritika megírásában. Sejtem, hogy nem is lesz ez másként… A lényeg mindig a hangok között van, s nem a hangokban, de itt most nem találtam efféléket sajnos. Lehet, csakugyan meglehet, hogy ez csupán az én saját szegénységi bizonyítványom… (Megjegyzésként: személy szerint a másik véglet vagyok, aki több tucat mellékterméknek nevezettből tart ildomosnak talán egyet-kettőt a megjelentetésre…)

A lemez a többihez hasonlatosan ingyenesen letölthető a honlapról, közvetlenül innnen, de aki a kézzelfogható házilag gyártott CD-R-ekre esküszik, az megrendelheti itt.
Akela, Jó’vana Akela, Jó’vana
április 05.