Persze lehet ezt a műfajt is alacsonyabb és magasabb minőségen űzni.
És úgy tűnik igény is van a post muzsikákra.
Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy az orosz Solitude Productions Slow Burn Records néven létrehozott egy post-rock/metal zenékre szakosodott leányvállalatot.
A „lassú égés” névhez pedig még illik is a „lassú futás”, tehát nem meglepő, hogy szerződtették a Slowrun-t, amely egy finn duó.
Prologue című lemezük pedig (nem meglepő módon) a debütálást jelenti számukra.
De mit jelent/kínál számunkra?
Egy kellemesen borongós, de nem végtelenül sötét, bő háromnegyed órás utazást, lebegést.Nagy erénye ennek a műfajnak, hogy háttérzeneként hallgatva is megállja helyét ez a típusú muzsika, de odafigyelve, fejhallgatón keresztül tesztelve mélyebb rétegek, új dimenziók tárulhatnak elénk.
Legfőbb jellemzőjének pedig azt a bizonyos „utaztató” jelleget tartom.
De nem ám szárazföldön történő utazás érzetét kelti bennem, hanem inkább a vízen, levegőben való közlekedését. Azaz lebegnek, szárnyalnak a hangok, amik képesek egy mozgás nélküli utazás érzetét generálni elménkben.
Egyébként nagyon kifejező a borító is, azokkal az elmosódott éjszakai fényekkel.
Ugyanis néhol ambient-be hajló hangmintákat pakoltak a kompozíciókba, melyek által kap egy erőteljes urbánus ízt is a zenéjük.
Szóval nincsenek nagy gondok a finn srácok dalaival: hangulatosak, merengésre késztetőek. De mégsem érzem azt, hogy bármivel ki tudnának emelkedni a többi hasonszőrű banda közül.
Míg hallgatom a Prologue-ot egy jóleső érzés kerít hatalmába.
Mikor véget ér, nem igazán tudok felidézni egyetlen emlékezetes momentumot se…
Persze lehet, hogy az én készülékemben keresendő a hiba, hisz a legtöbb post-rock lemezzel ugyanígy vagyok.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
