Az egy hónappal ezelőtti, április 5.-én lezárult hangpróbát jelen kritika tárgya, az In Vacuo zenekar azonos című bemutatkozó lemeze nyerte meg, 7,7-es átlaggal. Engem ért a megtiszteltetés, hogy az e számunkra igen kedves online felületen megjelenő recenziót megírjam az albumról, erről az érdekes, blackes, postos, de inkább blackes képződményről. Aki nem tudná esetleg, annak mondom, hogy a kétfős zenekar személyzetét a Fémforgács tiszteletreméltó stábtagjai, név szerint Emp (dob, dalszövegek) és Nagaarum (vokál, gitárok) alkotja, de ez természetesen nem vesz el semmit az írás elfogulatlan hozzáállásából, legalábbis remélem. Lássunk hát, mi született a duó műhelyében. Többször végighallgatva az albumot, a dalok egyesével történő vizsgálata mellett döntöttem, tekintettel arra, hogy a zene hangulatában igen változatos, csakúgy, mint minőségében, de nincs ok aggodalomra, ez utóbbi estében az In Vacuo pozitív irányba billenti a mérleg nyelvét. Egyáltalán nem nyilvánvaló módon indul a lemez, az Obvious című dallal. Szeretem, ha egy album intrójának is van értelme, itt mondjuk nem különül el szervesen a bevezető, mégis tekinthetjük annak az Obvious elejét: lassan, gonoszan vezeti fel a lemezt, hogy aztán észrevétlenül induljon be az egyhangúnak semmiképp sem nevezhető, sötétlő dalfolyam. Jó ötlet, hogy a vokális réteg nem kizárólag extrém énekből áll, viszont a morgásba még simán elfért volna annyi változatosság, mint amennyi magát az első dalt jellemzi: témák és tempók jó értelemben vett csapongása, a hangulatkeltő szívmonitor-hang használata is jól sült el. A kedvcsináló kiválasztásakor már érezhette a zenekar, hogy a lemez második nótája, az Urpower lett a legerősebb: itt valahogy minden a helyén van, instrumentális és vokális téren egyaránt, a dalszerkezet egyensúlya, hossza is optimálisan lett belőve. A dal bevezetőjében a gitár és a dob kiváló összjátéka indítja a kicsivel fél perc után felgyorsuló tételt, ami szerintem zenei értelemben az album legblackerebb dala lett. Az egész lemezre jellemző változatosságra törekvés itt is erőteljesen jelen van, de ez jó: egyáltalán nem érzem izzadságszagúnak a dolgot.
Számomra viszont ezek után következik a lemez mélypontja: a kicsit több mint hét perces Cradle Of The Universe. Szellős, langyos és unalmas gitározgatással indít a dal, hogy utána torzítva, mormogva zakatoljon még egy kicsit. Kettő és fél perc után viszont éles váltás és a sebesség egyenes arányban növekszik a zene érdekességével. A végére megint kicsit leül a dolog, de nem vészes. Bár erős az Urpower, az én személyes kedvencem mégis az album negyedik dala, a Whip Slashing Thousand Times. Jó érzékkel előadott, fenyegető gitártémák hallhatóak a nóta első felében, majd zordul a dolog és a dal címét is majd’ ezer alkalommal acsarogja fel a zenekar a közel hat perces, igen jól sikerült szám folytatásában. Ha jól értelmezem Emp írását, a születéstől halálig minket kísérő és kísértő benyomásokat jellemzi a költő az ezer ostorcsapás metaforájával. Egyébként a dalok szövegei megérnének egy Saját Szavaikkal cikket is, ha gondoljátok. A Dance of the Universe egyfajta ambient alkotás, melyben mégis a gitár kapott főszerepet, Naga agy-illetve ujjmenésének lehetünk fültanúi. Jó lett szerintem, elegánsan, nyugodtan készíti elő a terepet a lemezt záró, pattogós, túlnyomó részt gyors témákat felvonultató The Beast előtt. Itt volt egy kis hiányérzetem és itt jött elő leginkább az a hangulat bennem, ami a hangpróbás hozzászólásomat eredményezte: sokkal nagyobb katarzist lehetett volna kifejteni a Beastben, adott hozzá az alap, ám a kevéske pszichedeliával is megfűszerezett záró tételnek egyszerűen túl gyorsan, túl hirtelen lesz vége.
Összegezve a hallottakat, kijelentem, hogy tetszik a végeredmény: a dobtémák jók, változatosak, a húros hangszerek is nagyon rendben vannak, szeretem a fent már említett, agymenéses betéteket. A vokális szekcióban viszont szerintem lehetett volna jobban variálni, bátrabban megőrülni egy kicsit, de gondolom, hogy volt koncepció a kissé fojtott, a szükségesnél kissé halkabb acsarkodás használata mögött. A hangzás kellemesen organikus, nem ótvar, de hál istennek nincs is agybapolírozva. De! Ott lebeg az érzés: lehetne ez az egész valahogy hangosabb! Feltekerem a hangerőt, így már alakul. Érdekes jelenség még a végére: általában, bármilyen zene hallgatása közben akaratlanul is felmerül, hogy igen, ez a rész ilyen meg olyan, ennél meg annál a zenekarnál hallottam ezeket meg azokat a megoldásokat stb. Ennél a cuccnál viszont egyszerűen nem jutott eszembe hasonlítgatni. Természetesen nem azt akarom állítani, hogy az In Vacuonak nincs párja, meg hogy milyen egyediek és a többi. Igen, itt is alkalmazzák a bejáratott zenei elemeket rendesen, de teszik ezt valahogy olyan jóféle ösztönnel, hogy az embernek nem jut eszébe, hogy viszonyítson, hasonlítson. És azért ez valami.
In Vacuo by In Vacuo
Ha jól tudom, a lemez borítóját Emp tervezte, külön gratuláció érte, amellett, hogy ízléses, teljesen jól illeszkedik a zene hangulatához. A booklet nyomása jó minőségű lett, tartalmazza a dalszövegeket, a hanganyag pedig nyomtatott felületű írott lemezen kapott helyet.
Nagyon ígéretes bemutatkozó lemez, jó lenne még több is a következő években, kíváncsi volnék, milyen irányba tudna haladni a projekt a folytatásokban. Semmiképpen nem egyszer hallgatós anyag, töménysége miatt az első próbálkozások alakalmával még akadályokba ütközhet az egyszeri halandó. Aki teheti és akarja, természetesen támogassa a duót a fizikai formátum beszerzésével, 1500 forint+postáért vételezhető meg a zenekartól.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
