De miről is van szó konkrétan? Azt előre le kell szögezzem, hogy a fenti dicséret még messze nem jelenti azt, hogy itt valami korszakalkotó, az egyediség tengerében lubickoló és előremutató műről lenne szó. Távolról sem. Akkor mi is az ami mégis ajánlásra érdemessé teszi a Cyclicity-t? Az, hogy számtalan szerethető és jellegzetes gyökérből táplálkozik, így könnyen befogadható, könnyű viszonyítási alapot találni, a zenei párhuzam fogódzkodójába kapaszkodni. A másik, hogy bár panelekből felépített a teljes zene, ezek a panelek koherensen, szépen összerakottak, összességében működnek. És hogy mik ezek a panelek, amiket mesterien hegesztenek a srácok egy részleteiben azonnal felismerhető, összképében mégis némi bizakodásra okot adó egyediséget tükröző egésszé? A modern svéd death metal (kései In Flames, Soilwork) meghatározó pillanatai képeznek egységes ötvözetet a Dream Theather gitár és szintetizátor csűrésével. Defkalion Dimos fretless basszusfutamai minden alkalommal felidézik a Cynic érzésvilágát, valamint Steve DiGiorgio mester zsenialitását. Andre Boutos vokalizálása a modern divatnak megfelelően az extrém üvöltéstől a kristálytiszta énekig mindent képes felvonultatni és ha kell kidomborítani a banda komorabb, keményebb élét is, ami halvány és inkább csak szubjektív párhuzamként időnként még a The Odyssey környéki Symphonic X-et is eszembe juttatta.A Cyclicity minden egyes tétele tobzódik a kiváló riffekben, hangulatokban és zenei megoldásokban, amik azért természetesen számtalan konkrét áthallásra, zenei párhuzam állítására adnak lehetőséget. A svédes riffelős, néhol sztakkatós, djentes gitárszaggatások végül is egész jól működnek a melodikusabb death megoldásokkal és a szinte prog. poweres refrénekkel, megalkotva így a Wings In Motion azonnal fogyasztható elegyét. Nincsenek nagy megfejtések, csak kristálytiszta hangzás, szaggató gitárok, profira kikevert hibátlan zenei teljesítmény, ami a modern anyagok híveinek azonnal kedvére lehet. Ha valaki ad időt a lemeznek, simán lehet 3-4 hallgatás után együtt üvölteni Andre-val a refréneket.
Természetesen szót kell ejteni az anyag gyermekbetegségeiről is, hiszen a dicséretes összképben akad az is bőséggel. Fentebb már említettem az egyediség teljes hiányát, amit azért a zenei megoldások képesek felejtetni. Érdemes még megemlíteni, hogy minden bája mellett is észrevehető, hogy mindegyik szám azonos szerkezet és érzelmi hőfok mentén íródott, így az első pár hallgatásnál egyáltalán nem különülnek el a tételek, nincs igazából dramaturgiája a lemeznek. Ez alól kivételnek érzem a záró Distances-t, amiben Vicky Psarakis csodálatos éneke és a letisztultabb dalszerkezet azonnal agyba rögzül. Úgy gondolom, hogy ezek ellenére érdemes és ajánlható a banda debütlemeze a modern metal kedvelőnek, hiszen igényes munka minden tekintetben. A gyermekbetegségek meg azért vannak, hogy erősödjön az immunrendszer és felnőtté cseperedve megerősödve, a kezdeti taknyosságoktól megszabadulva lehessen hódítani. 🙂 Ja, és még valami! Eszméletlenül tetszik a CD lemez alsó (adathordozó) oldalába égetett bandanév és tagportrék. Ilyet még nem láttam, ez nagyon egyedi.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
