Near Death Condition
Evolving Towards Extinction

2014. június 9.
0
Pontszám
7

 Amint megláttam a borítóképet, lecsaptam a lemezre, bár a logoból és az általában működő zenei prekoncepciómból kiindulva tudtam, hogy nem lesz maradéktalanul az én szívemnek kedves a svájci brutal death horda harmadik nagylemeze. Ami kíváncsivá tett, az a 2005-ben meggyilkolt lengyel művész, Zdzislaw Beksinski groteszk, félelmetes és gyakran riasztó vizuális világának jelen megtestesülése, amit a csapat cover art-nak választott. Úgy gondolom, hogy Beksinski művészete a megtestesült „nemlét”, amihez a hivatalos honlap minimalisztikus aláfestő zenéjénél nem létezik erősebb audiális behatás a lélekre. A képeit mégis szinte minden esetben egy-egy death, brutal-death csapat találja meg magának. Mint már említettem nincs ez másként most sem.

 Az Evolving Towards Extinction a 2001-ben alapított banda harmadik nagylemeze, ami tizenegy kíméletlen pusztulattal támadja meg a hallójáratainkat, kizárólag és határozottan a stílus keretein belül maradva, kerülve minden hangzásbeli, vagy téma, szerkezetbeli elhajlást a nagykönyvben megírt recepttől. A tempó szélvészgyors, a számok ezer témával és váltással tekerednek a nyakra és nem engednek a szorításból bő 51 percen keresztül, ami azért ebben a zenei közegben már bizony tud fullasztó lenni. A stílusnak megfelelően a tételek szinte egyáltalán nem különülnek el, a szerkezettelenség eredményeképpen kapaszkodót a színtiszta pusztítás önfeledt ünnepén kívül, vaj mi keveset találhat benne az egyszeri hallgató. Szerencsére a lemez közepe felé megjelennek olyan málházósabb részek is, amik képesek egy-egy pillanatnyi lélegzetvételhez engedni, így összességében a srácok bele tudtak vinni egyfajta ívet ebbe az 51 percnyi darálásba. Ami mindenképp szimpatikus, hogy a nem túlerőltetett szólókkal jól bánnak, a megfelelő pillanatban, előkészítve és nem agyonnyomva jelennek meg. A hangzás természetesen kristálytiszta, szintén a stílusnak megfelelően patikamérlegen kiszámolt arányokkal, ami élvezhetővé és érthetővé teszi a végeredményt de pontosan emiatt egy kicsit az arctalanságba is taszítja azt.

 Számomra a Near Death Condition nem hozta közelebb a stílust, semmi olyat nem tett le az asztalra, ami kiemelné őket a nagyok árnyékából. Ettől függetlenül tagadhatatlanul profi és a maga nemében korrekt lemez az Evolving Towards Extinction, amit az Immolation, Suffocation, Cannibal Corpse, korai Cryptopsy, Deranged, Cattle Decapitation, vagy a magyar megboldogult Cavum (és lehetne sorolni napestig) csapatok hívei csalódás és meglepetés nélkül bevállalhatnak.