Spatial
Silence

oldboy
2014. június 15.
0
Pontszám
8

Amióta először láttam a zseniális hasbeszélő, bábos, humorista Jeff Dunham műsorát, a „silence” szó hallatán kapásból ez ugrik be:

http://www.youtube.com/watch?v=-IV2UuwHrU0&


És gyanítom ezen tényállás a Spatial, ugyanezt a szót címként viselő bemutatkozó korongjának ismeretében sem fog megváltozni.
Magyarán: nem az ő Silence-ük nálam a no. 1.
Bár alapvetően egy igen tisztességes albumról beszélhetünk!
A nagy online fémenciklopédia doom/black metalként aposztrofálja a lengyeleket, de én inkább modern melodic deathként definiálnám őket. Bár akadnak doomos és blackes elemek, mégis a MDM melódiái és a megtördelt ritmusok viszik a prímet. Vokális téren pedig az extrém a nyerő, de szinte minden számba pakoltak fűszer gyanánt csöppnyi dallamos/tiszta éneket. A lemez hangzása fajintos, szépen megdörrennek, horzsolnak a gitárok. De a többi hangszernek is teret engedtek. Tehát a csöndhöz vajmi kevés köze van a Silence 11 nótájának.
Az Arka Chaotis 3. perce körüli váltások tanítani valóak, a nyúlfarknyi dallamos ének kapcsán a Volbeat neve is beugrik.
A címadó elején és végén felcsendülő tiszta vokál pedig a néhai Peter Steele orgánumát is megidézi, de Dan Swanö is tud ilyesmit.
Nagyon okés ez a keretes szerkezettel bíró szerzemény, anno ennek ismeretében vállaltam el a lemez kritizálását.



A legtöbb dal húzós középtempóban zakatol végig. Persze akadnak pörgősebb, és lassabb, vonszolós részek is. Nincsenek nagy megfejtések, viszont hallgattatja magát a CD. A Knights of the Forgotten Realm pár másodperces akusztikus gitáros introja a klasszikus In Flames, Dark Tranquillity nótákat juttatja eszembe.
A Golem zsíros nyitóriffje pedig a mi Moodunknak is jól állt volna. De a tappingelős részek is illenek a képbe. Kimondottan fogósak a Funeral Kiss énektémái! Érzem a slágerpotenciált a dalban! Ének-ügyileg az Empire of Ancient Graves is izgalmas, változatos.
Ha valakinek hiányérzete támadt volna az első 8 tétel hallatán a gitárszólók terén, az megnyugodhat, hisz a The Mirror-ben és a Revenge-ben is megtáncoltatják ujjaikat a gitárnyakon a bárdisták. Az előbbi szám refrénje a lemez legemlékezetesebb énektémája, eléggé Volbeat-ízű, de talán pont azért ennyire fogós. Az utóbbi szerzemény pedig valóban olyan, mint egy doom/black hibrid.



Minőségi, jól felépített pusztítást visznek véghez benne. A morcosságot csak erősíti az énekdallamok teljes hiánya. Ez az egyetlen dal, amiben egy röpke, tiszta énekes sor sincs.
A melankolikusan induló, anyanyelven előadott Posag Minonych Burz méltóképpen zárja a lemezt.

Látok/hallok potenciált a Spatial legénységében, első nekifutásra ez több mint korrekt anyag. Kíváncsian várom a folytatást!

Akela, Jó’vana Akela, Jó’vana
április 05.