Enforsaken
The Forever Endeavor

cucka
2005. október 3.
0
Pontszám
6

A chicagoi Enforsaken zenekart talán kevesen ismeritek. A banda 1998-ban alakult, a 2000-ben megjelent első lemez (Embraced By Misery) után átszerződtek a WWIII nevű kiadóhoz, majd miután az földbe állt, a meglehetősen híres Century Media vállala be őket.
A banda hatásai között a dallamos európai extrém metalt említi. Stílusuk tulajdonképpen dallamos death metal, a göteborgi iskolát követve. A srácok biztos rongyosra hallgatták az In Flames Whoracle és Colony albumait, az At The Gates alapműveit, mert zenei megoldásaik végig a svédeket idézik. Az első tétel Tales of Bitterness névre hallgat. Középtempós szerzemény, elsőre még kellemesnek is nevezném, ha a refrénben az vokalista nem kezdene el énekelni. Na kérem szépen, ezt nem kellett volna. A srác sajnos mindennemű énektehetségnek híján van, nem igazán tud két értelmes hangot kipréselni magából. A hörgésével nincs gond, de az éneklést igazán hanyagolhatná. Pedig nem is lenne rossz ez a dal. A második tétel nyugis intrója után mintha At The Gates-t hallanék feleakkora sebességgel. A dal közepénél található egy igen kellemes dallamos/lazulós rész is, sőt a gitárszóló is határozottan tetszik. A harmadik és a negyedik tétel is erősen In Flames-esre sikeredett, a srácok igyekeztek néhány ritmusváltást is belecsempészni a dalokba, de minden nagyon kiszámítható. Már-már kezd unalomba fulladni a lemez, amikor jön a következő, Dead Night, Dead Light című szerzemény. Itt végre megemberelték magukat, egész jó lett, lendületes. A hatodik Cloaked In Need ismét dögunalom, az ezt követő The Acting Parts viszont kellemesre sikerült. Sajnos a refrénben megint énekelni próbál a vokalista. Egy jobb torokkal igazán jók lennének ezek a dallamos részek, de így sajnos nem az igazi. Ezután két durvább tétel jön, majd az utolsó All For Nothing, amely leginkább 8 perc fölötti hosszával lóg ki az albumról, de talán ez a jobb dalok közül való.
A fentiek alapján azt lehetne hinni, hogy ez egy rossz album. Pedig nem így van. Legnagyobb negatívuma az új ötletek, érdekes megoldások és fogós témák hiánya. Valahogy semmi nem késztet arra, hogy újból meghallgassam a művet, olyan, mintha minden hangot hallottam volna már más zenekaroknál. Negatívum még, hogy túl hosszú a lemez, 57 perc nagyon sok ebből a zenéből, főleg így prezentálva. A hangzás viszont jó lett, a hangmérnök a Testament és Death zenekarokból ismert James Murphy volt, aki még egy király szólót is megereszt az utolsó dalban.
Ha a zenekar elfelejtené egy időre az In Flames és az At The Gates neveket, és igyekezne a saját útján járni, akkor nagyon jó albumok születhetnének. A srácok tehetségesek, és úgy érzem, a lelkesedés se hiányzik. Bízom benne, hogy a következő album egy kiforrottabb és egyénibb zenei világot fog mutatni.

Akela, Jó’vana Akela, Jó’vana
április 05.