Jó ez a modern metal skatulya! Sok mindent bele lehet gyömöszölni a rap-es, thrashes, crossoveres alapú anyagoktól groove-os, core-os, hörgős-morgós cuccokon keresztül a dallamos, progos, alternatív ízű megoldásokat rejtő zenékig mindent. Ha így vesszük, ez egy univerzális – de folyamatosan változó, bővülő, módosuló – kategória, de azt is meg kell állapítani egyúttal, hogy nem sokat mond, ha már itt tartunk.
Viszont a Dystopia lemezére igazság szerint nem tudok jobb stílus meghatározást. :-/
A szegedi csapat sokáig egyfajta fantomzenekar volt számomra. Sokan hivatkoztak rá, sokszor előkerült a nevük. Legtöbbet Vári Gábor miatt emlegették őket. Gábor – aki a csapat énekes-gitárosa – sok hazai lemez producere, akinek Black Hole Sound nevű stúdiójában olyan csapatok dolgoztak, mint az Angertea, a Salvus és sorolhatnám még.
Szóval a 2003-ban alakult banda nevével viszonylag sokat találkoztam, így valamikor beszereztem az első lemezüket, ami Incompetence Drive címmel 2008-ban jelent meg. Őszintén szólva nem ragadott magával, aminek nem tudnám az okát megfejteni, mert most meghallgatva egész pofás anyagról van szó. Igaz, azt sem lehet rá mondani, hogy megváltotta volna a világot, ha értitek mire gondolok. Bemutatkozásnak viszont megtette.
Most pedig hat év elteltével (nem lehet azt mondani, hogy kapkodnának a srácok…) itt a második lemez, a Way to Unfold.
Ha jól belegondolok, két eset van. Vagy jókor találkoztunk vagy pedig a hat év, a rutin megtette a hatását és sikerült kiérlelni, illetve olyan formába hozni a nótákat, hogy azok úgy lettek hallgatóbarátak, hogy ugyanakkor a súly is megmaradt bennük.
Igazság szerint azt megállapítottam, hogy kicsit letisztultabbá vált a Dystopia zenéje, de jó értelemben véve slágeresebb is. Nekem az első lemezen sok helyütt az újabb kori, keménykedős (már kevésbé tetsző) Dream Theater neve is beugrott egyes megoldásokról, most viszont ezt már szinte alig érzem.
Van viszont sok-sok fogós dallam, főként ének, de a hangszeresek is kitesznek magukért.
A Memories-ban Takács Jozzy (Leander Rising) szólózik. Az album egyetlen magyar szövegű dalában (Eltávozás) pedig Leander énekel duettet Gáborral és ráadásként Vörös Attila (szintén Leander Rising) is villant egy szólót benne. Megjegyzem, bár a nóta teljesen rendben van, valahogy mégis kilóg a sorból. Igazság szerint számomra ez a legkevésbé disztópiás, kissé talán slágeresebb a kelleténél. Inkább egy Leander Rising anyagon mutatna jól… De ismétlem, nem a minőségével van gondom.
Hogy melyik dalokat emelném ki, mint kedvencet? Nehéz kérdés, mert eléggé kompakt, kerek lett a Way To Unfold.
A nyitó Acid Smile már az elején megmutatja mire is számíthatunk. Nagy dallamok, de itt a zúzás is. De ez áll az Devil’s Playground-ra is. De sorolhatnám, mert még azt is szívesen hallgatom, ami talán kevésbé emlékezetes nóta.
Erre a lemezre mindeképpen áll, hogy egyben hallgatva az igazi (számomra legalábbis mindenképp).
A leírtak ellenére az Eltávozás is erős pontja az albumnak, valahogy jól esik hallgatni. Ráadásul a csapat meghallgathatóvá is tette.
<a href=”http://dystopiahungary.bandcamp.com/album/way-to-unfold”>Way to Unfold by Dystopia</a>
A hangzás meg egyértelmű, hogy nem lehet gagyi. Hallani itt mindent, vastagon szól. De nyilván tudták mit akarnak hallani és a saját stúdió azért nyilván előny ilyen szempontból.
De ugyanez igaz a borítóra is. A színvilág, a grafika is csak erősíti azt, hogy ez egy remek anyag.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
