StrengthCode
Inside Power

(Buil2Kill Records • 2013)
Mindenholottlevo
2014. augusztus 7.
0
Pontszám
6

Egy Panterásan döngölő tétellel csap arcul az itáliai StrengthCode legénysége, de a modern groovy megközelítés miatt akár Drowning Poolnak is elmenne a Broken Mirror c. szám. Texas első számú metal harcosainak hatása tkp. az egész anyagon végigvonul. A két vállra fektetős középtempók dominálnak, de akadnak itt-ott thrashes begyorsulások is, pl. a Burst Heavenben és a Final Fate-ben. Ugyan Marco Zuzolo gitáros még nem egy Dimebag Darrell, de igyekszik a srác; még a jellegzetes Whammy-effektes üveghangos megoldásokat is elsajátította a mester eszköztárából. Az énekes Steph Calabrese pedig szinte hangról hangra simán hozza Anselmo úr frazírjait, rekesztéseit. Csodálkoznék, ha a srácok letagadnák a már-már szemérmetlen hatást. Még a Pantera utódnak indult, de aztán Dime tragikus halála miatt rövid életűnek bizonyult Damageplannek is jól állna egyik-másik téma. Ilyen pl. a Bloody Fury.  A Toughen hardcore-os elemeket is felvonultat. Ha már itt tartunk: akinek a hácés vonalról rajtolt Throwdown „elpanterásodása” tetszett, az a StrengthCode anyagát is keblére fogja ölelni. Egy önálló gondolata nincs a fiúknak, mégis meg tudtak tölteni egy teljes kb. háromnegyed órás nagylemezt kiadatlan Tempera opuszoknak is lazán nevezhető témákkal. Sok hasonló irányban mozgó együttesre rá lehetett már mondani, hogy Panterás, de a taljánok aztán végképp levettek mindent, ami Vinnie Pauléknak annyira sajátja.

A korong címadója egyike a legkeményebbeknek; mintha csak a The Great Southern Trendkillről maradt volna le, bár annál kissé melodikusabb. Erre klipet is forgattak. Majd az Abyss ránt le minket a mélybe, ahol szintén nincs helye finomkodásnak. Következő nóta egyben az együttes névadó tétele is. Már lement az album több, mint fele és ezek a derék olasz fiatalemberek még mindig azt hiszik, Texasban vannak! Képtelenek elszakadni ettől a cowboykalapos, whiskey-től bűzlő metal sémától. Ellenben a StrengthCode c. dalban befigyel a vége felé egy igen pofás mélyre hangolt riff. Az Eyes Beyondban is sikerrel folytatják az ötletgyomlálást: ugyanazok a staccato riffek és hirtelen begyorsulások, majd szaggatott lelassulások érhetők tetten, amelyek Dimebagéket a bolygó egyik legnagyobb metal zenekarává tették. A végjátékot elég olcsó fogásként egy balladisztikus, akusztikusan induló, ezen részeket a keményebbekkel váltogató southern dal jelenti az albumon, ez az Unspoken.


Ezzel az anyaggal igazából csak egyetlen baj van. Eredetiségnek nyoma sincs, egyszerűen mocskosul hiányzik a saját arculat. Azért egy 6-ost megkap tőlem, csak mert befektetett munka, idő meg energia van benne. Aki azonban él-hal a délies stílusú parasztmetalért és nem zavarják a túlzottan nyilvánvaló párhuzamok, továbbá már rommá hallgatta a Vulgar Display Of Powert, Far Beyond Drivent, Reinventing The Steelt, nyugodtan tehet vele próbát. De új Walk, 5 Minutes Alone, I’m Broken meg This Love féle himnuszt nem itt fog találni.






Akela, Jó’vana Akela, Jó’vana
április 05.